Sikerült azonosítaniuk a hatóságoknak azt a kalauzt, aki a szihalomi tinilány, Sz. Zs. (14) molesztálásának idején teljesített szolgálatot a Miskolc–Füzesabony közötti vasútvonalon – értesült a Blikk.
Budapest — Egy éve szűnt meg a Neo FM rádió, és ezzel a Bumeráng is, így az egyik műsorvezetőnek, Boros Lajosnak (66) azóta tart a nem kívánt vakáció – a fizetéshiánnyal együtt.
Gyakorlatilag csak a gyógyszerészi kamara nem fogadja kétellyel a kormány - zárószavazás előtti - javaslatát, amely szerint ha a gyógyszerészek nem veszik meg a törvényben előírt tulajdonrészt, akkor az államnak elővásárlási joga lesz a patikákban. A módosító "mechanizmusa" szinte megegyezik a föld-, illetve a trafikmutyival. A gyógyszerészeknek nem kell az állami segítség sem a patikák…
Az igazságügyi államtitkár szerint szigorú, de nem kegyetlen a jövő héten életbelépő új Büntető törvénykönyv. Répássy Róbert azt mondta: egyes bűncselekményeknél 12 évre viszik le a büntethetőség korhatárát, bevezetnek új büntetési nemeket, például az elzárást, és szigorodik az ittas vezetés szabályozása is. Az MSZP szerint megbukott a kormány büntetőpolitikája ugyanis a 3 éve hatályban lévő 3…
Az Orbán-kormány leváltására alkalmas "demokratikus egység" létrehozása érdekében demonstrál 13 párt és civil szervezet ma 19 óra 30 perctől várhatóan 21-22 óráig a Vértanúk terén lévő Nagy Imre szobornál - közölte lapunkkal Tarján András szervező.
Budapest - Csányi Sándor (37) mindig arra vágyott, hogy egy meleg férfit eljátszhasson, ám a Blikk birtokába került információk szerint a homoszexualitás testi oldalának megformálásával már komoly problémái vannak.
Július 8-án, 10 órakor a Fiumei úti temető 15-ös számú parcellájában helyezik örök nyugalomra Horn Gyulát, a helyszínen reggel 8 órától bárki leróhatja kegyeletét.
Várhatóan három hét múlva kezdi el postázni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a határon túli, kettős állampolgárságú magyarok regisztrációs nyomtatványait a 2014 tavaszi országgyűlési választásra - erről az intézmény vezetője számolt be az Országos Választási Bizottság (OVB) ülésén.
Népszavazás szabhat gátat a trafikmutyinak, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) hozzájárult: a felnőtt korú lakosság döntheti el, hogy az eredeti terveknek megfelelően csak dohányterméket lehet-e forgalmazni a dohányboltokban. Eközben nyilvánosságra hozták a dohánypályázatok emlékeztetőit, amelyekből az égvilágon semmi nem derül ki, jóllehet Orbán Viktor kormányfő ennek az ellenkezőjét…
Az eddigieknél nagyobb felelősséget kell vállalniuk a távközlési cégeknek és az internetszolgáltatóknak előfizetőik személyes adatainak védelmére. Az Európai Bizottság ugyanis tegnap olyan szabályt léptetett életbe, amely előírja e vállalatoknak, hogyan kell eljárniuk, ha ügyfeleik adatai - így címük, telefonszámaik, bankszámla-adataik - elvesznek, azokat ellopják, vagy ha az adatok más módon…
Semmilyen formában nem hajlandó reagálni a rendőrség arra a kérdésünkre, hogy miért nem indítanak eljárást Orbán Viktor közlekedési szabálysértése ügyében. Mint azt megírtuk, a kormányfő az árvízi védekezés idején nem használta biztonsági övét.
Regisztrálhatnak hétfő délutántól az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók - közölte a rendszert működtető Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) az MTI-vel.
Ausztriában pár nap alatt a magyarországi összegnek a sokszorosát ajánlották fel az emberek, 8 millió euró felett adakoztak, - ez átszámítva körülbelül 2,4 milliárd forint - és az nem véletlen, hogy nálunk ilyen keveset adtak.
Kirúgták a Péterfy Sándor utcai Kórházból azt a sebészorvost, aki a hírek szerint előre megszabott összegeket követelt a beavatkozásokért, és nem egyszer meg is fenyegette betegeit - tudta meg lapunk. A kórház azzal indokolta a döntést, hogy "nem zárható ki az etikai vétség gyanúja", ugyanakkor a zsarolásokat és a fenyegetéseket nem látták bizonyítottnak. A történtekből rendőrségi ügy is lehet.
Edward Snowden, az amerikai kiszivárogtató nem szállt fel tegnap a Kubába indult Aeroflot-gépre, noha úgy tudták, hogy jegyet foglalt a havannai járatra. A széke azonban üresen, s egy sor újságíró pedig hoppon maradt, hiába jutottak fel a gépre, nem készíthettek interjút az egykori CIA-alkalmazottal, aki az amerikai titkos adatgyűjtési rendszert leleplezte.
Hét éves börtönbüntetésre ítélte, valamint eltiltotta a közügyek gyakorlásától a milánói bíróság három női tagja Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt a Ruby-perben, amelyben hivatali visszaéléssel és kiskorú prostitúcióra kényszerítésével vádolják. A bíróság ezzel még az ügyészség által javasolt hat évnél is szigorúbb ítéletet hozott. A médiacézárnak két további lehetősége van a fellebbezésre.
A szénhidrátokban szegény, azaz ketogén diéta megvonja a daganatos sejtektől legfontosabb táplálékukat, a cukrot, ezzel legyengíti őket - olvasható a würzburgi egyetem klinikájának a témával foglalkozó kiadványában.
Forrnak az indulatok Egyitomban Mohammed Morszi elnökségének egyéves évfordulójához közeledve. Június 30-ra hatalmas tömegtüntetéseket szerveznek szerte az országban, a lakosság elégedetlen az államfő teljesítményével. Több mint 15 millióan írták már alá az elnök lemondását követelő petíciót. Morszi ennek ellenére nem kíván távozni, mint mondta: "Amikor George W. Bush elnök támogatottsága 22…
Elemzők arra számítanak, hogy a testület újabb, immár egymást követő tizenegyedik alkalommal is a kamatszint 25 bázispontos csökkentéséről dönt majd, ezzel az újabb történelmi mélypontot jelentő 4,25%-ra csökken a jegybanki alapkamat.
Brazília és Törökország került az elmúlt hetekben a világ figyelmének középpontjába. Bár szociológiai szempontból eltérőek a tüntetések okai, hiszen míg a dél-amerikai országban a feltörekvő középosztály vonult az utcákra, Törökországban az internet generációja fejezi ki elégedetlenségét, mégis hasonlóságok is megfigyelhetőek.
Kibertámadás érte kedden, a koreai háború kirobbanásának évfordulóján a dél-koreai kormány és az elnöki hivatal számítógépes rendszereit, a szöuli hatóságok ezt követően országos riasztást adtak ki az ilyen jellegű támadások megelőzése érdekében.
Kísérteties hasonlóság, még ha valószerűtlen is. Aligha olvashatta Orbán Viktor Marine Le Pen kijelentését, amely miatt az Európai Parlament fölfüggeszteni készül a hölgy mentelmi jogát, a kiindulópont mégis ugyanaz. A francia Nemzeti Front elnökének az aszfalton imádkozó muzulmánokról a náci megszállás jutott eszébe, akárcsak a magyar kormányfőnek Angela Merkel "tankjai".
Talán fellélegezhetnek a körbetartozások miatt évek óta halmozódó fizetési problémákkal küzdő építőipari vállalkozások. Július 1-jén ugyanis hatályba lépnek az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról…
Példásan meg akarja büntetni Hajdú Péter A Szépségkirálynő című műsor harmadik helyezettjét. A produkció szerint a lány szerződést szegett és jogszabályt sértett, ami hárommillió forintba kerülhet neki.
2002-ben "egy maroknyi politikai-gazdasági terrorista csoport túszul ejtette az országot és csődbe vitte a rendszerváltást" - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn Lakiteleken.
Elküldte az indexeseket a szárszói találkozóról a házigazda. A hírportál ugyanis Farkasházyék fürdőszobájáról készített egy fotót, a képaláírás pedig az volt, hogy Teddy és Mimi WC-je. Farkasházy Tivadar szerint felesége nem közszereplő, és azt mondta, aki a WC-jét mutatja, az ne egyen a tányérjából. A szárszói találkozóra egyébként a házigazda a Heti Válaszon kívül a jobboldali médiát sem engedte…
A Karib-tenger kalózai-sorozat és az Armageddon producerét Johnny Depp is köszöntötte a csillag helyi idő szerint hétfői felavatásán, amelyen jelen volt Tom Cruise és Jon Voight is.
Az európai boltokba, így Magyarországra is megérkezett a Sharp 90 colos LED televíziója. Az óriástelevízió több mint 1,2 méter magas és közel 2,3 méteres képátlóval rendelkezik.
Fegyveres támadás érte az elnöki palotát Kabulban, de az még nem egyértelmű, hogy az elnök az épületben tartózkodott-e. Az akciót kormányellenes tálibok vállalták magukra.
Eddig 72 támogatási kérelem érkezett a Hajdú-Bét-károsultaktól a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), a támogatások összege 110,3 millió forintot tesz ki - tudta meg a Magyar Nemzet az MVH-tól.
A Merényi kórházban ápolják VV Évát, aki újra mentorától, Tibortól kapott egy pofont. A férfi szerint Éva két hete folyamatosan részeg, és elszakadt nála a cérna. A lány állítja, Tibor halálosan megfenyegette.
Valamelyik magyar tévécsatornán láttam egy dokumentumfilmet, amelyben arról számoltak be, hogy a természetvédelmi területen elpusztult erdőt nem takarítják el és telepítik be, hanem hagyják, hogy ott "a természet rendje" szerint alakuljanak a dolgok.
Meghalt Richard Matheson amerikai sci-fi, horror és fantasy író, forgatókönyvíró, többek közt a Legenda vagyok és a Csodás álmok jönnek című művek írója, akinek több munkájából is film készült.
Kína rákapott a hiteldrogra, és most le kell jönnie róla, nincs más választás - mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója. Akár tartósan alacsony lehet a kínai gazdasági...