Átadták pénteken azt a 95 ellenőrző egységet, amely a július elsejétől induló e-útdíj rendszerben az ellenőrzést és a bírságolást végzi - mondta az MTI-nek Kibédi-Varga Lajos, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) e-útdíj ügyekben illetékes szóvivője.
Nem kérdés, hogy az alig három hete leleplezett Aston Martin Vantage V12 S és a szintén vadonatúj Chevrolet Corvette nem egy kategóriát képvisel, hiszen a britek büszkesége teljesítményben, presztízsben és árban egyaránt messze áll a tengerentúliak legendájától; ám mivel mindkét típus esetében komoly sportautókról beszélhetünk, mi mégis egy kalap alá vennénk a két modellt.
A Magyar Hotel Monitor (MHM) adatai szerint májusban a szállodák foglaltsági adatai és az árak is emelkedésnek indultak, az ötcsillagos szállodák esetében pedig a kihasználtság és az átlagár egyaránt 10 százalékkal nőtt.
Egy felmérés szerint, ha a Csehországban most parlamenti választást tartanának, a Václav Klaus alapította ODS mindössze 8 százalékot kapna. Ilyen alacsony támogatottsága megalakulása óta nem volt a pártnak.
A német külügyminisztériumba kérették Törökország nagykövetét, tiltakozásul egy török miniszter megjegyzése miatt, amely szerint a német kormány belpolitikai taktikai okokból hátráltatja a török uniós csatlakozási folyamatot.
A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia - mondta a vidékfejlesztési miniszter pénteken a Parlamentben, miután az Országgyűlés elfogadta a földforgalmi törvényt.
A jövő év második negyedévében kezdik meg a Déli Áramlat földgázvezeték Fekete-tenger alatti szakaszának építését - közölte pénteken a Kommerszant című orosz napilap internetes változata.
Egy szürke kisegér vidáman falatozott a lehullott morzsákból egy manchesteri Pizza Hutban. Az idilli pillanatot egy járókelő örökítette meg a bejárati ajtón keresztül, még nyitás előtt.
A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) egyeztetést kezdeményez a kormányzattal, hogy "az egész gyógyszerész társadalom érdekében" vonja vissza azon javaslatát, amely szerint az állam válhatna a gyógyszertár tulajdonosává, ha abban gyógyszerész nem akar vagy nem tud tulajdont szerezni - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Felügyeleti díj bevezetését tette lehetővé az önkormányzatoknak a parlament augusztus 1-jével: a díjat a Budapest belvárosában, világörökségi területen éjszaka is működő, szeszes italt árusító szórakozóhelyektől szedhetik be.
Hosszabb távon 0,5-1,0 millió hektár bérelt földterületet is elveszíthetnek a társas agrárvállalkozások a ma elfogadott földforgalmi törvény birtokkorlátozó rendelkezései miatt. Nagyüzemi sertés- és...
A szerda esti és csütörtöki egész napos pánik után megnyugodtak a befektetők. Délután megérkezett a vártnak megfelelő pozitív döntés a túlzottdeficit-eljárás ügyében, erre nem reagált érdemben a...
Az MTI által megkérdezett banki elemzők szerint a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés nem érte meglepetésként a piacokat, hiszen az Európai Bizottság már májusban jelezte, hogy a GDP-arányos magyar államháztartási hiány 2013-ban és 2014-ben is három százalék alatt marad, s így javasolta az eljárás megszüntetését, mégis jelentős teljesítménynek, nagy megkönnyebbülésnek mondható az Ecofin pénteki…
A Transparency International (TI) szerint a pénteken megszavazott közbeszerzési törvénymódosítást sok helyen, sokféleképpen lehetett volna javítani, hogy kisebb legyen a korrupció.
"Egymillióan az erőszak ellen" jelszó alatt több tízezren gyűltek össze pénteken Kairóban az elnöki palota közelében, hogy támogatásukról biztosítsák Mohamed Murszi államfőt.
Paulo Sousa fél évvel azután, hogy távozott a Videotontól, Izraelben vállalt munkát, ahol kis érdeklődéssel várták, ő viszont nagy reményekkel fog munkába.
Megpróbálta magát rávetni Francois Hollande francia elnökre a Femen nőjogi szervezet két félmeztelen aktivistája pénteken a párizsi légiszalonon. A két fiatal nőt azonnal lefogták az államfő biztonsági szolgálatának a tagjai.
Bár kedvező hangulatban indult a nap, és délelőtt úgy tűnt, hogy az amerikai pénznyomda közelgő vége illetve lassítása miatt a hét korábbi napok esését részben ledolgozhatják a börzék, a nap végére...
Májusban a szállodák foglaltsági adatai és az árak is emelkedésnek indultak, az ötcsillagos szállodák esetében pedig a kihasználtság és az átlagár egyaránt 10 százalékkal nőtt....
Sem a hazai jogszabályok, sem pedig a nemzetközi jogi egyezmények nem teszik lehetővé, hogy Csatáry László Szlovákiában töltse le börtönbüntetését – mondta Gellért Ádám jogi szakértő beszélt az ATV Start című műsorában.
Ma délután Párizsban leleplezte 2014-es Forma–1-es turbómotorját a Renault. A francia gyártó 2014-ben a hírek szerint vélhetően több csapatot lát majd el erőforrásokkal.
Az államadósság devizaszerkezetének javítására szolgáló számlanyitási lehetőséget hozott létre pénteken az Országgyűlés a legalább ötmillió forintot befektetni szándékozó magánszemélyeknek.
A nyári szünidőben sok diák vállalkozik arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig munkát vállaljon. A nyári munkavégzés rövidebb időtartama és az élettapasztalat hiánya miatt azonban a diák munkavállalók jobban ki vannak téve ama veszélynek, hogy munkáltatójuk ilyen vagy olyan formában megrövidíti őket.
Nem változott lényegesen a forint árfolyama pénteken: a nap folyamán a hét eleje óta elszenvedett veszteségeket tartva, a 300-as eurójegyzés közelében ingadozott.
A második világháborúban Jugoszlávia német lerohanása után, 1941 áprilisában a Délvidék magyar fennhatóság alá került. 1942 január-februárjában Újvidéken és környékén a magyar honvéd- és csendőralakulatok által végrehajtott partizánvadász rajtaütésekben közel 3-4 ezer, főként szerb és zsidó nemzetiségű ember vesztette életét. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel, az 1944. október 17-től…