A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a januári, dániai Európa-bajnokságra, mivel a selejtező utolsó előtti fordulójában 25-25-ös döntetlent játszott a lett csapat vendégeként, s így a második helynél hátrébb már nem végezhet csoportjában.
Róma - Létezik „meleglobbi" a Vatikánban, amely a Szentszék vezetésének legfelsőbb köreit is behálózza – jelentette ki állítólag Ferenc pápa egy beszélgetésen. A homoszexuális papokból álló hálózat létezéséről eddig csak szóbeszédeket lehetett hallani, ha a pápa valóban tett ilyen kijelentést, akkor először ismerte el egyházfő, hogy működik az érdekszövetség.
A tizedik helyen kiemelt Grigor Dimitrov két szettben kikapott a négyszeres győztes, korábbi világelső Lleyton Hewitt-tól a 780 ezer euró összdíjazású londoni füves pályás tenisztorna második fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a januári, dániai Európa-bajnokságra, mivel a selejtező utolsó előtti fordulójában 25-25-ös döntetlent játszott a lett csapat vendégeként, s így a második helynél hátrébb már nem végezhet csoportjában.
Ismét pályázni lehet az Esterházy Művészeti Díjra a 40 év alatti magyar kortárs festőművészeknek a www.esterhazy-muveszeti-dij.hu internetes oldalon, a határidő szeptember 30.
A fundamentális tényezők továbbra is az arany árfolyamának csökkenésének irányába mutatnak, miközben a technikai alakzat is egy masszív esést vetít előre, ráadásul egyre nagyobb a kiábrándulás az aranyalapú befektetésekből ezért ismételten a short pozíciók nyirtását javasoljuk - olvasható az Erste elemzésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,83 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 19 542,72 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Mumbai - Letartóztatták az öngyilkosságot elkövető bollywoodi sztár, Jiah Khan barátját, mert felmerült a gyanú, hogy köze lehet a színésznő halálához.
Blogján kért véleményt szerdán az 5 Csillag Mozgalom (M5S) tagjaitól a civil formáció vezetője, Beppe Grillo, mivel az M5S egyik szenátora Grillónak tulajdonította a mozgalomnak a hét végi helyhatósági választásokon elszenvedett kudarcát.
Csütörtökön a Duna magyarországi szakaszán sem erős szél, sem csapadék nem várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat árvízi időjárási előrejelzésében szerdán.
Amíg Belgrád és Pristina között egyezség van arról, hogy Koszovó részt vehet állami jelképek nélkül nemzetközi találkozókon, Románia nem fog tiltakozni ez ellen - jelentette ki Traian Basescu, mielőtt elutazott volna a közép-európai államfők pozsonyi találkozójára.
Dunaszekcső - „A Dunát kaptam ajándékba" – ezzel fogadta a Blikk riportereit Zakupszki László (61), aki pont aznap ünnepelte születésnapját, amikor Dunaszekcsőnél tetőzött a víz.
Az Egyesült Államok, Kanada és több más európai ország után Csikk Brigád címmel Magyarországon is elindult a cigarettacsikk-gyűjtési és újrahasznosítási akció.
Csütörtökön a Duna magyarországi szakaszán sem erős szél, sem csapadék nem várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat árvízi időjárási előrejelzésében szerdán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Volkswagen konszern egy komolyabb offenzívával feszül neki a harcnak, s fontossági sorrendben szinte minden márkájánál hibrid modellt tesz elérhetővé. Első körben a VW-kben ébredezett benzin-elektromos hajtáslánc, majd jött az Audi A3, s immáron a spanyol divízió is magáénak tudhat egy korszerű modellt a Seat Leon Verde tanulmány személyében.
Kína hosszú ideje a világ legjelentősebb ritkaföldfém-exportőre. Pár évvel ezelőtti erőfitogtatása hatására a nyugati világ más forrás után kutat, de ez korántsem egyszerű feladat.
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről. A rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
A Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróságnak (Ab) a negyedik alkotmánymódosítás értelmezése kapcsán hozott döntését, amely egyértelmű cáfolatát adja annak az ellenzék által hangoztatott, nemzetközi fórumokon is többször megismételt vádnak, amely szerint a módosítás lehetetlenné tenné azt, hogy az Ab korábbi döntéseivel egyező határozatokat hozzon - kommentálta a szerdai döntést Gulyás Gergely, a Fidesz…