2013. június 12. szerda

jún. 12
21:29
Magyar erdészeti innováció Svédországban (ProfitLine)
Az idén első alkalommal kaptak lehetőséget magyar vállalkozások, hogy a június 5-8. között Jönköpingben megrendezett ELMIA WOOD nemzetközi erdészeti kiállításon bemutathassák legújabb fejlesztéseiket. A hat magyar cég, mely a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) támogatásával vett részt a kiállításon, szakmai és üzleti szempontból is eredményesnek ítélte a rangos seregszemlén való megjelenést.
jún. 12
21:30
Francia mozikban a Csak a szél (Spa Trend Online)
Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét szerdától vetítik a francia mozikban. A lapok és a szaksajtó méltatták a tavalyi Berlinalén a zsűri Nagydíjával, egy Ezüst Medvével kitüntetett alkotást.
jún. 12
21:30
Három ponton változhat az alaptörvény (hirado.hu)
Harmincról kilencven napra módosulhat a soron kívüli alkotmánybírósági felülvizsgálat határideje, az Európai Bizottság jelzésére pedig kikerülhet a bírósági döntések miatti adókivetés, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége.
jún. 12
21:32
Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház (hirado.hu)
Véget ért a felújítás, "visszafoglalta" a kőszegi Jurisics-várat a várszínház, amely első idei nyári szabadtéri előadását szombaton tartja a várudvaron.
jún. 12
21:34
Ismét halmozódik a Skandináv lottó főnyereménye (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 12-én megtartott 24. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
jún. 12
21:36
Csütörtökön nem várható csapadék a Duna magyarországi szakaszán (hirado.hu)
Szerdán az esti óráktól mindenütt megszűnik a csapadék. Csütörtökön sok napsütésre lehet számítani, csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő lehet az égen, csapadék nem valószínű.
jún. 12
21:38
Tüntetők "képviselőivel" tárgyalt a török miniszterelnök (hirado.hu)
A kormányfő egy 11 fős, főként művészekből, egyetemi oktatókból és építészekből álló küldöttséget fogadott, a tüntetők közül sokan puszta színjátéknak tartják a találkozót.
jún. 12
21:39
Fekete: Így bővülhet a művészeti akadémia tagsága (Infostart)
Fekete György az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: mandátuma lejártáig kívánja vezetni a Magyar Művészeti Akadémiát, ám addig fel akarja építeni az intézményt.
jún. 12
21:42
Történelmi riválisok újítják fel a régi tüzet a nagydöntőben - előzetes (Agroinform)
Szerda hajnalban kezdetét veszi az NHL nagydöntője a Boston és a Chicago között.
jún. 12
21:44
Cápaketrec nélkül ússza át a Floridai-szorost (Agroinform)
Nekivágott a Floridai-szoros átúszásának szerdán Chloe McCardel ausztrál hosszútávúszónő.
jún. 12
21:48
A víz az úr: továbbra is 3000 háztartás van áram nélkül Észak-Csehországban (hirado.hu)
Észak-Csehország árvíz sújtotta vidékein továbbra is több mint 3000 háztartás van áram és mintegy 900 gáz nélkül - jelentette be a régió önkormányzata szerdán.
jún. 12
21:50
Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját (hirado.hu)
Szerdán csomagolták ki a Szépművészeti Múzeumban Egon Schiele Fekvő női akt című olajfestményét, amely a több mint nyolcvan alkotást felvonultató, június 26-án nyíló Egon Schiele és kora című tárlatra érkezett a bécsi Leopold Múzeumból.
jún. 12
21:52
Négyhavi letöltendő börtönre ítélték Tunéziában a Femen aktivistáit (hirado.hu)
A három nőt május 29-én vették őrizetbe, mert félmeztelenül tüntettek tunéziai társuk, a tiltakozó akciója miatt május 19. óta fogva tartott Amina Tyler támogatására.
jún. 12
21:54
Pelé erősen bírálja a brazil válogatottat (Sport365)
Pelé szerint a brazil labdarúgó-válogatott még nem áll készen sem a hétvégén kezdődő Konföderációs Kupára, sem a 2014-es világbajnokságra.
jún. 12
21:54
Cséfalvay: az alapkutatásokra kell összpontosítani (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az államnak az innováció és kutatás-fejlesztés területén belül az alapkutatásokra kell összpontosítania.
jún. 12
21:56
Tenisz: Monfils győzelme után jelentette be, hogy nem indul Wimbledonban (Sport365)
A francia Gael Monfils két sima szettben jutott be a negyeddöntőbe szerdán a 780 ezer euró összdíjazású, hallei füvespályás tenisztornán, majd személyes okokra hivatkozva visszalépett a június 24-én kezdődő wimbledoni nyílt bajnokságtól.
jún. 12
21:56
Tiltakozás a sajátos névadás ellen (hirado.hu)
Sajátos névadással emlékeznének meg Marosvásárhelyen a magyar szecesszió egyik legismertebb épületének századik évfordulójáról. A Kultúrpalota nagytermét Enescu-Bartókra keresztelnék.
jún. 12
21:57
Megkezdte a felkészülést a kormány a helyreállításra - a nap hírei (Infostart)
Megkezdte a felkészülést a kormány a dunai árvíz utáni helyreállításra. Reggel óta Bajánál tetőzik a Duna. A kormányfő szerint az Audi is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a régió járműipari központjává váljon. A nap legfontosabb hírei június 12-én.
jún. 12
21:58
Több milliós büntetés két szolgáltatónak hibás számlakép miatt (hirado.hu)
Lakossági panasz alapján indított eljárást a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. Két szolgáltatóra szabtak ki több milliós büntetést, mert a számlákon nem tüntették fel egyértelműen a rezsicsökkentést.
jún. 12
22:00
Útdíj - Megjelent a miniszteri rendelet az átalány költségtérítésről (ProfitLine)
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről. A rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.
jún. 12
22:00
Csöndbe borult Görögország - az újságíró sztrájk képekben (hirado.hu)
A közszolgálati média bezárása miatt szerdán egyetlen rádió- és televízióállomás sem sugárzott híreket, csütörtökön egyetlen újság sem jelenik meg az országban.
jún. 12
22:00
A spanyolok három góllal verték a hollandokat (Agroinform)
Az eredmény azt jelenti, hogy a hispán csapat száz százalékos teljesítménnyel megnyerte négyesét.
jún. 12
22:02
Németország 8 milliárd eurós árvízi segélyalapot tervez (hirado.hu)
A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb, összesen 8 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását tervezi szerdai sajtóértesülések szerint.
jún. 12
22:04
Előrehozott támogatás a Vígszínháznak (hirado.hu)
A Vígszínház fenntartói támogatásából 120 millió forintnyi összeg előrehozott kifizetéséről döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
jún. 12
22:06
Nyolcmilliárd eurós újjáépítési alap Németországban (Metropol)
A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb újjáépítési alap létrehozását tervezi.
jún. 12
22:06
Öt kábítószer-terjesztőt vettek őrizetbe (Metropol)
A terjesztők összefüggésbe hozhatók a napokban elhunyt drogfogyasztó fiatalok rejtélyes halálával.
jún. 12
22:06
Generációváltást sürgetnek az agrárkamara vezetői (hirado.hu)
A NAK elnöke szerint elsősorban azoknak a fiataloknak kell majd lényeges intézkedésekkel vonzóvá tenni a gazdálkodást, akiknek a szüleik megteremtették erre a lehetőséget, de valamilyen oknál fogva hezitálnak, hogy folytassák-e a mezőgazdasági tevékenységet.
jún. 12
22:08
Gyártási támogatást kap Török Ferenc és Herczeg Attila filmje (hirado.hu)
A legutóbbi döntőbizottsági határozat értelmében Török Ferenc új, Senki szigete című filmjének gyártását 236 millió forinttal, Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékát 227,48 millió forinttal támogatja a Filmalap.
jún. 12
22:10
Netanjahu: az elnökválasztás nem fog változtatni Irán politikáján (hirado.hu)
Az iráni elnökválasztás eredménye nem fogja megváltoztatni annak az országnak a politikáját, amelynek célja továbbra is Izrael elpusztítása és az atomfegyver kifejlesztése lesz - vélekedett szerdán Varsóban Benjámin Netanjahu.
jún. 12
22:18
Remek a hangulat a keretben - Del Bosque (Agroinform)
Spanyolország Uruguay ellen kezdi a Konföderációs Kupát, felkészülési meccsen Haitit és Írországot verte.
jún. 12
22:21
Két napot élt az elsüllyedt hajóban (Index)
Az elsüllyedt hajó szakácsa egy légbuborékból lélegzett 60 óráig az óceán fenekén. Hihetetlen túlélési történet.
jún. 12
22:27
Újpest: cserélik a gyepet a Szusza Stadionban (Sport365)
Kicserélik az Újpest stadionjának a gyepszőnyegét a kapuk előtti területen, hogy a következő idényben is kifogástalan talajon játszahassanak a negyedik kerületi labdarúgók.
jún. 12
22:33
Válaszolt a kormány a Velencei Bizottságnak (Infostart)
Több ponton is kifogásolta a magyar kormány a Velencei Bizottságnak a negyedik magyar alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezetét.
jún. 12
22:33
A német kormány 8 milliárd eurós újjáépítési alapot tervez (Infostart)
A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb, összesen 8 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását tervezi szerdai sajtóértesülések szerint.
jún. 12
22:35
Öt kábítószer-terjesztőt vettek őrizetbe (Infostart)
A rendőrség eljárást folytat és kábítószerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett öt embert, aki összefüggésbe hozható a napokban elhunyt drogfogyasztó fiatalok rejtélyes halálával - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jún. 12
22:36
Bizonytalan az Amerika Kupa menetrendje (Agroinform)
Három héttel a 34. vitorlázó Amerika Kupa selejtezőjének tervezett rajtja előtt még bizonytalan a pontos menetrend.
jún. 12
22:42
Közeledés Törökországban (Portfolio)
A török kormány hajlandó helyi népszavazásra bocsátani isztambuli városrendezési tervét, amely ellen az utóbbi hetekben tömegtüntetéseket szerveztek - jelentette be szerdán Ankarában tartott...
jún. 12
22:44
Nagyot estek az amerikai indexek (Portfolio)
0,8-1 százalékos mínusszal zártak a vezető amerikai részvényindexek. Nem jelentek meg fontosabb amerikai makroadatok, a befektetői hangulatot továbbra is a Fed programjának esetleg változtatásával,...
jún. 12
22:57
Heidi Klum: Szépnek lenni egyszerű (Blikk)
jún. 12
23:00
Kirúgták az MNB kommunikációs vezetőjét (Portfolio)
Elbocsátották Simon Andrást, az MNB kommunikációs vezetőjét, értesült az Origo. Simon András 2010-ben került a jegybankhoz, korábban televíziós újságíróként szerzett országos elismertséget. A...
jún. 12
23:00
PMFC: Horváth Zsolt távozik a klubtól (Sport365)
Elhagyja szülővárosát, Pécset Horváth Zsolt. A fiatal csatárnak több megkeresése is van az élvonalból, így valószínűleg nem marad csapat nélkül.
jún. 12
23:02
Vízilabda: válogatott kerettaggal erősített a Szeged (Sport365)
A Szeged bejelentette, hogy Tóth Márton és Jansik Szilárd a Tisza-parti együttesnél folytatja pályafutását.
jún. 12
23:15
Osztálykiránduláson szült a 15 éves cseh lány (Index)
A cseh lány rosszullétre panaszkodott, kiderült, vajúdik. A rendőrség is vizsgálódik.
jún. 12
23:51
Helyes volt és törvényes a megfigyelés (Index)
Az NSA tábornoka szerint legalábbis. Szerinte így akadályozzák meg a terrorakciókat.

Keresés