Az árhullám csak lassan vonul le, de mostanra a város túl van a nehezén. Sem az épületekben, sem az egyéb értékekben nem okozott jelentős kárt az áradás.
Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen - közölte Takács Péter főügyész szerdán az MTI-vel.
A magyar kormányzati honlapon szerdán ismertették a kormány reagálását az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértői testületének, a Velencei Bizottságnak a negyedik magyar alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezetére.
A 2012/2013-as évadban a 233 saját előadás mellett a befogadó színházi és a vendégjátékokat is beleszámolva 264 előadást tartottak a Csiky Gergely Színházban.
Az Európa Tanács égisze alatt működő szakértői testület az alaptörvény negyedik módosításáról készített jelentéstervezetét május végén küldte el a magyar kormánynak.
Budapest - Lola (24) megtalálta önmagát. Az énekesnő amióta levágatta a haját, sokkal magabiztosabb, mint korábban, és ezt tükrözi a most elkészült ruhakollekciója is, amit ő tervezett.
Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén, a kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása - közölte az ÁNTSZ.
Egy Rubik-kocka volt az jel, amelyről a brit The Guardian újságírói Hongkongban felismerték a velük kapcsolatba lépni akaró Edward Snowdent. A férfi szolgáltatott nekik bizonyítékokat arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) amerikaiak százmillióinak híváslistáját figyeli meg, és szemmel tartja a külföldi kommunikációt is - közölte kedden internetes kiadásában a The New York Times.
Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen.
Papp Gergő (40) új műsorral rukkol elő. A Super TV2 képernyőjén a nyár végétől a csípős humorú riporter úgy mutatja be a sztárokat, hogy egész nap velük van, követi minden lépésüket, sőt náluk is tölti az éjszakát.
A Kossuth-díjas magyar író, szociológus kapja 2014-ben a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem elnevezésű kitüntetését.
BUDAPEST - Meglehetősen merész fotóval hergeli a férfiakat Palvin Barbara (19). A legismertebb magyar szupermodellről a napokban egy olyan fotót töltött fel az Instagramra a lány legjobb barátnője, Stella Maxwell (19), amelyen egy óriási, sötét színű férfi nemi szervre hasonlító szobrot nyalogatnak, buja ábrázattal.
Harminchat önkormányzat igényelt támogatást, hogy június 17. és augusztus 30. között napi egyszeri meleg ételt tudjon biztosítani a hátrányos helyzetű gyermekeknek.
Befejezte a nyomozást a rendőrség a napokban a Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lánya elleni áprilisi támadás ügyében, és vádemelést javasol a feltételezett elkövető ellen.
A magyar kormány szerint a Velencei Bizottság több ponton már eleve negatív módon értelmezi a negyedik alkotmánymódosítás előírásait, különösen a "hajléktalanság kriminalizálását", a felsőoktatási hallgatók pénzügyi támogatását, illetve az egyházak elismerését illetően.
Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén, a kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása - közölte az ÁNTSZ szerdán az MTI-vel.
Barcelona - Adócsaló Lionel Messi (26)? A Barcelona argentin labdarúgóját és édesapját azzal vádolják, hogy több mint 4 millió eurót (1,2 milliárd forint) elmulasztottak befizetni a spanyol államkasszába.
Nyilvános "terpeszkedésre" várják szerdától a látogatókat a szegedi Fekete ház Örkény-kiállításán, amelyen az egyik kultikussá vált egyperces novella alapján állítják fejtetőre a világot.
0,4-0,5 százalékos mínuszban tartózkodnak a vezető amerikai részvényindexek. Ma nem jelentek meg fontosabb amerikai makroadatok, a befektetői hangulatot továbbra is a Fed programjának esetleg...
Lionel Messit, a Barcelona argentin labdarúgóját és édesapját azzal vádolják, hogy több mint négymillió euró adót elmulasztottak befizetni a spanyol államkasszába.
Világszerte körülbelül 215 millió gyermekmunkás dolgozik, közülük 115 millióan veszélyes munkát végeznek. Magyarországon tavaly közel tízezer 15-19 éves fiatal vállalt valamilyen munkát, a fiatalkorúakra pedig külön jogszabályok vonatkoznak. Szeptembertől ezeket is oktatják az iskola falai között.
A General Electric pénzügyi igazgatója, Keith Sherin veszi át az ipari nagyvállalat banki üzletágának, a magyarországi Budapest Bank tulajdonosának, a GE Capital vezetését július elsejétől - jelentette be Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója szerdán.
Az adócsalás és adóelkerülés visszaszorítása érdekében az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a tagállamok között legyen automatikus az információcsere az osztalékból származó bevételeket és a tőkejövedelmeket illetően is - jelentette be szerdán Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adózásért és csalás elleni fellépésért felelős tagja.
Az ország védelmi minisztere az elmúlt egy hónapban grúz katonákat ért támadokkal indokolta a döntést, ugyanakkor közölte: a kontingens létszámát nem csökkentik.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint csak akkor várhatók hitelt érdemlő válaszok a botrány esetleges európai vonazkozásairól, ha az Európai Bizottság fordul az amerikai szervekhez.
Budapest - A Barátok közt Andreája, Deutsch Anita (38) hosszú évek óta szerelmese a spinningnek, az élet pedig úgy alakította, hogy most már nem csupán látogatóként, hanem oktatóként is eljár az edzőte-rembe.
Bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanújával vád alá helyezték szerdán Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatójának egykori kabinetfőnökét a francia államot megkárosító kártérítési ügyben.
Az egyesült államokbeli titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója a South China Morning Post című lapnak adott exkluzív interjút egy titkos hongkongi helyszínen.
Az Ab szerdán közölte, hogy megsemmisítette a bíróságokra vonatkozó törvények azon rendelkezéseit, amelyek sarkalatossá minősítettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket.
Los Angeles - Literszám álltak a veszélyes gyógyszerek és infúziók Michael Jackson (†50) hálószobájában – derül ki azokról a fotókról, amelyeket a sztár 2009-es halála után készítettek a helyszínelők.
Jóváhagyta az újabb portugál mentőhitel-részlet folyósítását a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa. A 657 millió euróval már 22 és fél milliárd euróra emelkedik a teljes portugál kifizetés.