Budapest — Egyéniben is megméretteti magát a jövő évi választáson a Fidesz több erős embere. A párt tegnap véglegesítette 106 egyéni választókerületi jelöltjét, akik között három alelnök is található.
Izrael, a Palesztin Hatóság és Jordánia képviselői megegyeztek arról, hogy csővezetéket építenek a Vörös-tengertől a Holt-tengerhez - így megmenekülhet a kiszáradástól a világ egyik eltűnőben lévő természeti csodája. Legalábbis egy ideig.
Nem vezeti be az Európai Unió 2014-től a közösségen kívüli országokból származó repülőgép-üzemanyagok importját sújtó vámokat. Az Európai Bizottság (EB) közleménye szerint a vámok eltörlése minden esetben érvényes lesz, a származási országtól függetlenül.
A nemzetközi szolgáltatóközpontok (SSC - Shared Service Center) hazai szerepének növelése a magyar gazdaságpolitika egyik sarkalatos törekvése. Ennek a célkitűzésnek a megvalósulását azonban mind erőteljesebben akadályozza az a tény, hogy egyre nehezebb megfelelő szakembert találni ezekre a speciális készségeket igénylő pozíciókra. A BDO Magyarország álláspontja szerint a megoldást a fiatal…
A görög, a ciprusi és az ír kiigazítási program kérdései határozták meg az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő, úgynevezett Eurócsoport tanácskozását hétfőn Brüsszelben.
A közelgő ünnepi időszakban az is elfogyaszt néhány pohárral, aki év közben csak ritkán iszik alkoholt. A kulináris élvezeteken túl, egészségünk szempontjából sem mindegy, hogy milyen italt választunk majd a karácsonyi menü mellé, vagy az újévi koccintáshoz. Néhány alkohol hisztamin tartalma ugyanis kifejezetten magas, így az arra érzékenyeknél panaszokat okozhat.
Volt hivatali elődje, George W. Bush és Hillary Clinton exkülügyminiszter társaságában indult el a Dél-afrikai Köztársaságba, Nelson Mandela búcsúztatására hétfőn Barack Obama az amerikai elnöki különgéppel.
Már rendelhető hazánkban a Mercedes-Benz legfrissebb kompakt modellje, a GLA-sorozat. A 2,7 méteres tengelytávolságú MFA platformra épített típus papíron a crossover műfaj képviselője és mellesleg a GLK kistestvére, ám a GLA magasságát tekintve inkább számít egy kissé emelt kompaktnak, mint egy hobbiterepesnek.
A magyar női kézilabda-válogatott kissé nyögvenyelős két gólos győzelmet aratott szerbiai kézilabda-vb-n Tunézia ellen. A mérkőzés után Siti Bea szövetségi edző nyilatkozott!
Január 1-jétől a Belügyminisztérium felügyeli a vízügyet, azaz megszűnik az az állapot, hogy a vízügyi kérdések részben a vidékfejlesztési, részben a belügyi tárcához tartoznak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Már öt kilogramm szárított, fermentált vagy vágott dohány engedély nélküli birtoklása, megszerzése bűncselekménynek számítana egy az Országgyűlés gazdasági bizottsága által benyújtott módosító indítvány szerint.
Brentwood — Nagyobbik lányuk, Violet (8) születésnapját ünnepelte Ben Affleck (41) és Jennifer Garner (41) a helyi játszótéren. A kislány születésnapja a múlt hét végén volt, ám akkor a gavallér apuka Anaheimbe, az ottani Disneylandbe vitte a gyerekeket. Hollywood egyik leghíresebb sztárpárja minden szabadidejét gyerekeikkel tölti, pedig talán még soha nem voltak ilyen elfoglaltak, mint az…
A szaktárca múlt év végi népszerűsítő kampányának eredményeként az élelmiszer ágazaton belül - egyedüliként - számottevően, mintegy 20 százalékkal nőtt a halfogyasztás az idén Magyarországon - közölte a vidékfejlesztési miniszter hétfőn az idei halmarketing-akció nyitórendezvényén, Tiszafüreden.
A kijevi Függetlenség terének elhagyására kérte hétfőn a nőket és a gyerekeket Vitalij Klicsko ökölvívó, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnöke a rohamrendőrök mozgósításáról szóló értesülések miatt.
A magyar férfi vízilabda-válogatott nyári barcelonai világbajnoki címének emléket állító márványtáblát avattak a margitszigeti Hajós Uszoda előcsarnokában.
Budapest — Már a margitszigeti uszoda előcsarnokában díszeleg a világbajnok magyar férfivízilabda-csapat márványtáblája, amelyen a nyári, barcelonai vébén diadalmaskodó keret tagjainak, valamint a Benedek Tibor (41) szövetségi kapitánynak a neve található.
Budapest — Újabb ember pakolt ki a milliárdos áfacsalásokról. A volt adóellenőr után egy fuvarozó mesélt arról, hogyan utaztatják az árut évek óta a dörzsölt vállalkozók, csak hogy elcsalják az áfát.
Nem csupán a vezérigazgatók, azok helyettesei is csinos összeget szakítottak: az MFB két vezérigazgató-helyettese 17-18 millió forintot vihetett haza tavalyi munkáért.
Tanácsadói és tervezői profiljának erősítése érdekében okleveles építészmérnökkel erősítette csapatát az ASSA ABLOY Hungary. A GEZE Hungarytől érkező Dömötör Álmos (45) feladatai közé tartozik az építészeknek nyújtott szakmai támogatás irányításán túl a vállalat márkaismertségének növelése is építész körökben.
Csökken a kormányablakokban az ügyintézési idő, a jelenleginél több ügyet is el lehet majd intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása - minderről hétfőn döntött az Országgyűlés, elfogadva a kormányablakok kialakításával, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosítását.
Gyomor- és nyombélfekélyes betegek diétájában az alapszabály: sokszor egyen keveset. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2-3 óránként kell táplálkozni, egy-egy alkalommal kevés ételt elfogyasztva, így valósítható meg, hogy a gyomor rövid időn át legyen üres és így rövid ideig érvényesüljön a gyomorsav hatása.
A Waberer's International Zrt.600 új DAF nyerges vontatóval frissíti flottáját - közölte a cég az MTI-vel abból az alkalomból, hogy az első 250 járművet Eindhovenben, a DAF európai központjában Ron...
A Központi Nyomozó Főügyészség úgy ítélte meg, hogy már nem veszélyeztetik a nyomozás érdekeit, ha nyilvánosságra hozzák a Vizoviczki-ügy korrupcióval gyanúsított főrendőreit leleplező videofelvételeket. Erről Simon Richárd, a nyomozó főügyészség helyettes szóvivője beszélt hétfő este a Duna Közbeszéd című műsorában.
Alexander Sniffing, a Lada sajtóigazgatója a napokban egy igazán érdekes bejelentés tett a márka jövőjével kapcsolatban: elmondása szerint a cégnek igazán komoly tervei vannak, amelyek értelmében 2017-ig 5 vadonatúj modellel állna elő a Lada.
Budapest — „Szó sem lehet róla!"– ennyit válaszolt Zalatnay Sarolta (66) ajánlatára Sz. Erzsébet (56), aki csalásért vádlottak padjára ültette az énekesnőt. Cini az iratok szerinti 12,5 milliós kölcsönből négymillió-nyolcszázezret ismer el. Ennyit élete filmjének bevételéből talán jövőre vissza is adna, de az asszonynak elfogyott a türelme. Azt szeretné, hogy elítéljék Cinit.
Fogyatékossági támogatással több mint egy évtizeden át visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok és pácienseik, összesen 51 ember ellen emelt vádat az ügyészség. A nyomozás adatai szerint több mint 100 millió forint kárt okoztak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szuperszámítógépen kifejlesztett program használatával keresik majd a szmog okait és jelzik az egészséget károsító napok eljövetelét Kínában - írja a Hszinhua hírügynökség.
Második mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokságon: Hajdu János csapata hétfőn 26-24-re győzött a tunéziai együttes ellen.
Magyarország — Előre hozott tavaszi fordulókkal, de decemberi hidegben ért véget – ideiglenesen – a labdarúgó–NB I, mégis akad egy-két forró kispad a hazai élvonalban.
Phenjan — Az észak-koreai állami televízióban, nyilván elrettentő szándékkal, bemutatták azokat a felvételeket, amelyen egy pártnagygyűlésről egyenruhás katonák felállítják s elvezetik Dzsang Szong Teket, a rezsim egyik legbefolyásosabbnak tartott vezetőjét.
Hogyan változik 2014-ben a K+F költségek elszámolása, miként alakul a látványcsapatsport, a filmalkotások és az előadó-művészeti szervezetek támogatásának szabályozása? Összefoglaltuk a tudnivalókat a HVG–Nexon múlt heti Adóváltozások 2014 konferenciájának egyik előadása alapján.
A tipikus magyar vállalati csaló 35-40 éves, jellemzően autoriter vezető, és a világátlagnál lényegesen magasabb céges beosztásban dolgozik - derül ki a KPMG hatszáz vállalati csalás történetét feldolgozó globális elemzéséből. A nyolc magyar eset vizsgálatából az rajzolódik ki, hogy a szereplők gyakran maguk is felelősek lettek volna az ellenőrzési rendszerek működtetéséért - ami a független…
Először szabályozhatja törvény a modern büntetés-végrehajtást - mondta az MTI-nek adott interjújában Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka azzal összefüggésben, hogy az Országgyűlés jelenleg is tárgyalja a bv-kódexet.