Vigyázz, te is könnyen elcsábulhatsz! A natúrkozmetikumok természet adta értékes növényi olajokkal, kivonatokkal és a legfinomabb illatokkal kényeztetnek. A káros kémiai összetevőktől mentes készítmények gondoskodnak szépségünkről és vigyáznak az egészségünkre is. Hajasbabáknak! A szép haj ugye minden nőnek fontos! A Dr. Organic hajápoló csomagja marokkói bioaktív argánolajjal és bioaktív…
Pintér Béla és Társulata 15 éves jubileumi fesztivállal ünnepel: mind a 16 repertoáron lévő előadását eljátssza decemberben a Szkéné Színházban és az Átrium Film-Színházban.
A Gazdasági Versenyhivatal az Akácia Pharma Kereskedelmi Kft.-vel szemben fogyasztók megtévesztése miatt indított eljárását a vállalkozás kötelezettségvállalásának elfogadásával zárta.
Egy hacker nemrég könnyűszerrel képes volt megszerezni a Prezi forráskódját, erről pedig egy blogposztjában részletesen be is számolt. Az egyik legsikeresebb magyar startup cég szerencséje, hogy a...
November végén sorozatban a negyedik egymást követő kamatdöntő ülésen javasolta azt Pleschinger Gyula, hogy ne a "szokásos" 20, hanem csak 10 bázispontos ütemben mérséklődjön a Magyar Nemzeti Bank...
Kis odafigyeléssel sok gondtól kímélhetik meg magukat a vásárlók a karácsonyi időszakban – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
Az orosz külügyminiszter Brüsszelben azt a szemrehányást tette a NATO-nak, hogy torz képet közvetít Ukrajnáról, és felszólította az atlanti szövetséget, hogy ne avatkozzon be az ukrán belügyekbe.
Nagyon fontos, hogy Ukrajnában stabilitás és rend legyen - jelentette ki az orosz miniszterelnök a Moszkvába érkezett ukrán kormányküldöttség vezetőjét fogadva.
A Ferrari Forma-1-es csapatának teszpilótája, Marc Gene úgy véli, hiába a jelentős szabályváltozások, a 2014-es bajnok évadnak is a Red Bull Racing alakulata vághat majd neki favoritként. Tovább »
Nagy-Britanniának tárt karokkal kellene fogadnia a román és a bolgár munkavállalókat, akik olyan munkákat is elvégeznek, amelyekre a britek már nem hajlandók - mondta a The Timesnak a román munkaügyi miniszter. Közben a román gazdaság szenvedi meg az elvándorlók hiányát.
A Gazdasági Versenyhivatal az Akácia Pharma Kereskedelmi Kft.-vel szemben fogyasztók megtévesztése miatt indított eljárását a vállalkozás kötelezettségvállalásának elfogadásával zárta - olvasható a versenyhivatal közleményében.
Akeem Adams szívinfarktusa biztosan már jóval korábban kezdődött, mint amikor ő szólt, hogy rosszul van, ezért lettek ilyen súlyos következményei betegségének Szelid Gábor, a Ferencváros labdarúgócsapat orvosi stábjának tagja szerint.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy sem New Jersey, sem Mexikó és Korea nem kap helyet a 2014-es Forma-1-es versenynaptárban. Tovább »
A GEFCO csoporthoz csatlakozó Maria del Peso feladata a vállalat kommunikációs stratégiájának kidolgozása és megvalósítása, amely összhangban áll a GEFCO új globális törekvéseivel, a földrajzi jelenlét kiterjesztésével és a kínálat diverzifikálásával.
A Richter Gedeon Nyrt. a BÉT honlapján közzétett tájékoztatóban bejelentette, hogy 2013. december 4-én 100.000 db saját részvény Budapesti Értéktőzsdén történő vételére adott megbízást az UniCredit Bank Hungary Zrt. részére.
Az utóbbi hónapokban többször is cikkezett arról a román és a magyar sajtó, hogy az ukrán Voliny Luckban szereplő Eric Bicfalvi szívesen játszana a magyar válogatottban. Ennek kapcsán a sport365.hu készített egy összeállítást azokról a játékosokról, akik akár a magyar színeket is képviselhetnék.
Nem változtatott a napi 30 millió hordós olajkitermelési kvótán az OPEC - jelentette be Rafael Ramirez venezuelai olajminiszter a szervezet bécsi konferenciáját követően, szerdán.
Idén hat magyar cég került fel a Deloitte globális technológia, média és telekommunikáció (TMT) iparági csoportja által összeállított Technology Fast 500 listára, amely az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió vállalatait rangsorolja: a legjobb magyar cég a 137. helyezett Játéknet.hu Kft. lett, a lista abszolút első helyét pedig ezúttal is egy francia cég, a digitális mozitechnológiával…
Ki gondolta volna, hogy a világ leghírhedtebb örökösnője nem szexi fotókat posztol dubaji utazásáról? Márpedig úgy tűnik Hilton megváltozott és követi a divatot, cuki állatokkal pózolgatott a Közel-Keleten.
Az E-Star bejelentette, hogy Siska Miklós László felügyelő és audit bizottsági tag 120 Ft átlagáron 7 666 db E-Star részvényt vásárolt az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével. Siska Miklós...
A devizahitelek körüli bizonytalanság és a tovább csökkenő hazai kamatprémium nomberben nyomás alatt tartotta a forintot. A forint gyengülése azonban itt nem ér véget, legalábbis a Portfolio.hu által...
Több európai háztartás rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint két vagy három éve, és nem képesek időben kifizetni a számláikat - derült ki az Intrum Justita Fogyasztói Fizetési Jelentéséből, mely 21...
A Nemzeti Földalapnak adja át a Honvédelmi Minisztérium feleslegessé vált földterületeinek egy részét - jelentette be a tárcavezető. Emellett több üresen álló ingatlant is sikerült értékesíteniük. Az elmúlt hónapokban 41 lőteret, gyakorlóteret már átadtak a Nemzeti Földalapnak és az idén további, mintegy 230 ingatlan kerül az agártárcához - tette hozzá Hende Csaba.
Emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült szerdán piaci forrásokból az MTI.
Magyarországon ma a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora cím hitelesen bizonyítja, hogy birtokosa a tudományban értéket hozott létre, és aktív résztvevője a tudományos életnek - emelte ki Pálinkás József, az MTA elnöke azon a szerdai ünnepségen, amelyen 92 kutató vehette át a cím megszerzéséről szóló oklevelet. Az akadémiai doktorok száma velük 2792-re bővült.
Hamarosan megjelenő könyvében a rádiós fenegyerek sok sztárt sért vérig. A Pa-Dö-Dő frontemberének testalkatán gúnyolódik, de az énekesnő nem hagyta annyiban, keményen visszaszólt.
PUNTA CANA – Csaknem egy évvel azután, hogy a 2012-es X-Faktor döntőjéből győztesen távozott, titokban elutazott nyereményútjára, a Dominikai Köztársaságba Oláh Gergő (25).