2013. december 1. vasárnap

dec. 1
10:18
Kezdődik az advent (Infostart)
Vasánap kezdődik az advent, amely karácsonyig tart. A keresztény világban ezt az időszakot Jézus születésének ünnepére való várakozás hatja át. Az adventi készület hagyománya a negyedik századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. Beer Miklós váci megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban gondoljunk családi,…
dec. 1
10:21
Súlyos buszbaleset Nepálban (Metropol)
Kicsúszott egy hegyi úton, felborult és legurult a hegyoldalon egy autóbusz.
dec. 1
10:21
5 dolog, amit tudni kell az AIDS-ről (WebBeteg)
December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte. Pedig a kellő információk birtokában és némi elővigyázatossággal megelőzhető lenne.
dec. 1
10:30
Tőzsdehelyzet - Mi történt és miért? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei - a Mol és az Egis kivételével - erősödtek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 244,07 ponttal, 1,31 százalékkal emelkedett, és 18 809,76 ponton zárta a hetet. A részvénypiac heti forgalma 112,31 milliárd forint volt, szemben az előző heti 36,32 milliárd forinttal.
dec. 1
10:30
Videó: háború tört ki a lelátón a bosnyák csúcsrangadón (Sport365)
Néhány percre félbe kellett szakítani a Zseljeznicsar-Borac Banja Luka bosnyák csúcsrangadót, mert az éllovas és a második helyezett meccsén kisebb háború tört ki a táborok között a lelátón.
dec. 1
10:33
BÉT - A forgalom erősen, az index gyengén emelkedett a héten (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei - a Mol és az Egis kivételével - erősödtek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 244,07 ponttal, 1,31 százalékkal emelkedett, és 18 809,76 ponton zárta a hetet.
dec. 1
10:33
Holnap jön az új babakötvény: mennyit kap, ha felnő a gyerek? (Privátbankár)
Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt. A kormány adómentességgel, extra kamattal és állami támogatással ösztönzi a Start-számla megnyitását és a babakötvény vásárlását.
dec. 1
10:33
Recept: Gombás-baconos töltött csirkecombok (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 db csirkecomb 20 dkg bacon 2 fej vöröshagyma 20 dkg gomba 4 db tojás 2 db zsemle 2 dl tej só ízlés szerint 1 mokkáskanál őrölt bors 1 mokkáskanál szárnyas fűszerkeverék 1 csipet őrölt chili 1 mokkáskanál őrölt kömény 1/2 csokor petrezselyemzöld 5 cl olaj
dec. 1
10:36
Neonáci tüntetés Athén központjában (Infostart)
Neonáci tüntetés volt szombat este Athén központjában.
dec. 1
10:39
Kidöntötte a villanyoszlopot egy autós Szegeden (Alternatív Energia)
dec. 1
10:39
Washington: Észak-Korea engedje szabadon az amerikai nyugdíjast (ATV)
A washingtoni kormányzat felszólította szombaton Észak-Koreát, hogy engedjen szabadon egy amerikai turistát, akit háborús bűncselekmények vádjával letartóztattak október végén.
dec. 1
10:39
Moniz a bíróra mutogat, a szurkolók róla vitáznak (Agroinform)
Utóbbi nyolc bajnokijából immár a hetediket nem tudta megnyerni szombaton a Ferencváros. A feszültség nő a csapat körül.
dec. 1
10:41
Megtámadták a thaiföldi miniszterelnököt (ATV)
Tovább nő a feszültség Bangkokban. Kormányellenes tüntetők foglalták el a thaiföldi állami televízió épületét.
dec. 1
10:51
Olcsóbb aligha lesz: tankolj hét elején! (Privátbankár)
A Reuters adatközlése alapján az európai üzemanyagpiacokon a héten a benzin ára 0,9-1,3 százalékkal, a gázolaj ára 2,3-2,5 százalékkal emelkedett. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt átlagosan 0,1 százalékkal gyengült. Péneteken 3 forinttal már emelkedett a dízel ára. Az átlagos piaci árváltozást figyelembe véve jövő héten szerdán a benzin ára 0-2 forinttal, a gázolaj ára is 0-2 forinttal…
dec. 1
10:51
Halottat találtak egy családi házban Mélykúton (BorsOnline)
Egy kigyulladt házhoz mentek ki a tűzoltók Mélykúton, és oltás közben egy holttestre bukkantak.
dec. 1
10:51
Recept: Tésztasaláta a tenger gyümölcseivel (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg spagetti /vegyes színben/ 1 kisebb kigyóuborka 2-3 szál vékonyra szeletelt újhagyma 2 gerezd fokhagyma 10 dkg koktélparadicsom félbevágva 1 db friss chilipaprika 1 zöldcitrom héja és leve 20 dkg főtt garnélarák 12,5 dkg tenger gyümölcsei 10 dkg bébi spenótlevél vagy friss salátalevelek 2,5 dkg pirított kesudió 1 teáskanál pesto 2 evőkanál olívaolaj ízlés szerint chiliszósz…
dec. 1
10:53
Recept: Kelkáposztás pitetorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg burgonya 20 dkg liszt 9 dkg vaj + a formához 5 tojás 50 dkg kelkáposzta 1 nagy paradicsom 1/2 csokor kakukkfű 1,5 dl tej 2 dl tejföl
dec. 1
10:54
Rétvári: több forrásból gazdálkodhat jövőre az igazságszolgáltatás (Infostart)
Több pénzből gazdálkodhat jövőre az igazságszolgáltatás: a bíróságok részére 548 millió forinttal, míg a Kúria számára 70 millió forinttal több forrást biztosít a 2014. évi költségvetés - közölte Rétvári Bence az MTI-vel.
dec. 1
10:55
Recept: Konyakos csokitorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé 4 tojás 2 evőkanál tej 2 evőkanál konyak 15 dkg vaj + a formához 15 dkg cukor 15 dkg finomra darált mandula 1 evőkanál sütőpor A krémhez: 6 dkg fehér csokoládé 2 lap zselatin 3 tojássárgája 2 evőkanál cukor 4 evőkanál konyak 3 dl tejszín A csokoládébevonathoz: 5 dkg cukor 2 dk tejszín 20 dkg csokoládé 1 evőkanál konyak A díszítéshez: csokoládévirágok…
dec. 1
10:57
Újra járható az M3-as autópálya bevezető szakasza (Kripto Akadémia)
dec. 1
10:57
Már 2495 forint a Plotinus fair értéke (Portfolio)
A hétvégén nyilvánosságra hozta a Plotinus a társaság egy részvényre jutó saját tőkéjének az értékét, a BVPS 2495 forinton állt november végén, amely 4,7%-kal haladja meg az október végi adatot,...
dec. 1
10:57
Újra járható az M3-as autópálya bevezető szakasza (ATV)
Újra valamennyi sáv járható az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán - közölte vasárnap délelőtt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
dec. 1
10:59
Moniz: Adams lába megmenthető lett volna (ATV)
Ricardo Moniz, az FTC vezetőedzője szerint a szívrohamot kapott Akeem Adams betegsége gyógyszerrel is kezelhető lett volna. Ha azt megteszik, akkor a futballista lábát nem kellett volna amputálni.
dec. 1
11:03
Videó: egészen elképesztő öngólt szerzett a menteni akaró román védő (Sport365)
Hihetetlen öngólt szerzett a Vitorul Constanta védője, Florin Bejan az Otelul Galati ellen 4-3-ra megnyert román bajnokin.
dec. 1
11:05
Videó: így maradt ki a forduló legnagyobb helyzete a Premier League-ben (Sport365)
A forduló legnagyobb helyzetét puskázta el a Sunderland olasz szélsője, Emanuele Giaccherini az Aston Villa elleni bajnokin. A játékos három méterről volt képtelen a kapuba találni.
dec. 1
11:09
Halálos fegyvert is készíthetünk a reptéren (BorsOnline)
Egy biztonsági szakember Red Bull-dobozból, mágnesekből, akkumulátorokból, hajszárítóból, spray-ből és egyéb, a repterek belső várójában vásárolható termékekből használható puskát állított elő.
dec. 1
11:09
Recept: Karácsonyi narancsos túrótorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg csokoládés keksz 10 dkg vaj 1 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék 6 lap zselatin 4 narancs 25 dkg túró 10 dkg cukor 2 csomag vaníliás cukor 2 dl tejszín
dec. 1
11:15
Öngyilkos merénylet egy iraki temetésen (Metropol)
Az iraki fővárostól 80 kilométerre északkeletre történt robbanásban tucatnyian meghaltak.
dec. 1
11:15
Megújul a babakötvény (Alternatív Energia)
Az összegyűlt pénzt a gyermek 18. életévének betöltését követően adómentesen veheti fel.
dec. 1
11:15
Mi történik a hitelekkel Magyarországon? (Pénzcentrum)
Egyre olcsóbbak a forinthitelek Magyarországon. Mégis csökken a lakosság hitelállománya, ami a devizahitelek leépülésének köszönhető....
dec. 1
11:15
Vak komondor után láma? (ATV)
Pócs János fideszes képviselő bekötött karral jelent meg egy rendezvényen. Szekeres Imre a facebook-oldalán törlesztett.
dec. 1
11:17
Franciaországból hoztak haza egy gyilkossággal vádolt férfit (Metropol)
A 34 éves T. Tamás ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt kilenc éve nyomoznak.
dec. 1
11:17
Háromszáz métert zuhant a busz Nepálban, tucatnyi halott (ATV)
Kicsúszott egy hegyi úton, felborult és legurult a hegyoldalon egy autóbusz Nepál nyugati részén vasárnap. Katmanduból a hatóságok azt jelentették, hogy a balesetben 11 ember meghalt, 34 pedig megsérült.
dec. 1
11:27
Megdöbbentő dolgot tett a 77 éves szupernagyi (BorsOnline)
A szerb Andjelina Andjelics 55 évesen kezdett futni, először csak azért hogy egészségesebb legyen. De aztán annyira belejött, hogy a 77 éves nagymama már 100 km-es versenyeken indul.
dec. 1
11:33
Kilenc évig körözték egy gyilkosság gyanúsítottját (Alternatív Energia)
A Debreceni Járásbíróság szombaton elrendelte T. Tamás János előzetes letartóztatását.
dec. 1
11:33
Mától lehet kérni a készpénzfelvétel ingyenességét (Portfolio)
A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek december elsejétől nyílik módjuk arra, hogy nyilatkozzanak a bankoknál, legkorábban februárban lehet majd élni a lehetőséggel. A...
dec. 1
11:33
Hazahozták Franciaországból a kilenc éve bujkáló gyanúsítottat (ATV)
Franciaországban fogták el november 8-án azt a férfit, aki ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kilenc éve nyomoznak - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
dec. 1
11:33
Villas-Boasnak egy hónapja van, Capello jöhet a helyére (Agroinform)
Sajtóhírek szerint ultimátumot kapott a Tottenham menedzsere, André Villas-Boas a klub vezetőitől.
dec. 1
11:36
A magyar könyvelői szakmának is haladnia kell a korral (ProfitLine)
A rendelkezésre álló óriási adatmennyiség elemzése, a közösségek elterjedése, az okostelefonok térnyerése és a felhőalapú technológiák alapvetően formálják át a könyvelői szakma jelenét és jövőjét – derül ki az ACCA és az IMA, a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezeteinek aktuális tanulmányaiból
dec. 1
11:36
Robben oltári béna gólörömmel amortizálta le a szerelését - videó! (Sport365)
Meglehetősen furán sikerült megünnepelnie első gólját Arjen Robbennek a Bayern München Eintracht Braunschweig ellen 2-0-ra megnyert bajnokiján. Az elbénázott mozdulatsort a szélső szerelése bánta.
dec. 1
11:45
Fidesz: kiegyensúlyozott növekedési pályára állt az ország (Infostart)
A Fidesz szóvivője szerint a gazdaság bővülése, a beruházások növekedése és az egyre javuló foglalkoztatottság azt mutatja, hogy kiegyensúlyozott növekedési pályára állt Magyarország.
dec. 1
11:51
LMP: továbbra sem akarják az ügynök-akták nyilvánosságát (Metropol)
Schiffer András szerint fedezhetik azokat az embereket, akik "valamiért nekik kedvesek".
dec. 1
11:51
MSZP: a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd (Alternatív Energia)
A szegények harmada gyermek, 40 százalékuk pedig fiatal.
dec. 1
11:51
Holnaptól kapható az új babakötvény (Portfolio)
Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt. A kormány adómentességgel, extra kamattal és állami támogatással ösztönzi a Start-számla megnyitását és a babakötvény vásárlását. A megújuló...
dec. 1
11:53
Új piacvezető Japánban - 16 éve nem volt példa erre (Portfolio)
A Nomura 2007 után először vesztette el a japán M&A piacon az első helyet, a friss statisztikák szerint a Morgan Stanley tudott az élre kerülni, mivel a legnagyobb tranzakciókban ők tudtak ott lenni...
dec. 1
12:03
Rákos gyerekeknél járt titokban Britney Spears (BorsOnline)
Az énekesnő rákos beteg gyerekeket látogatott meg teljes titokban, sajtósok és újságírók nélkül.
dec. 1
12:06
Meghalt a Halálos iramban főszereplője (Infostart)
A Halálos iramban akciófilm-sorozat egyik főszereplője, Paul Walker meghalt egy autóbalesetben - közölte a BBC.
dec. 1
12:09
Hókotrót előző autó ütközött egy másik gépkocsival (Kripto Akadémia)
dec. 1
12:09
Hókotró-baleset volt Budapesten (ATV)
Budapesten egy autó próbálta megelőzni a sószóró járművet, de frontális ütközés lett a vége. Ketten megsérültek, a helyszínelés tart.
dec. 1
12:11
Öngyilkos merénylő robbantott egy iraki temetésen (ATV)
Tucatnyian meghaltak vasárnap az iraki fővárostól 80 kilométerre északkeletre, ahol öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy temetésen - közölték kórházi és rendőrségi források.

Keresés