Megkezdődött Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökének temetése vasárnap Qunuban, abban a faluban, ahol a politikus nevelkedett és élete vége felé visszavonultan élt - írja az MTI. A szertartás egy vallási énekkel indult.
Nagy valószínűséggel az elmúlt minimum tíz évben nem hagytak ki akkora helyzetet a spanyol bajnokságban, mint amekkorát szombaton Youssef El Arabi, a Granada csatára elhibázott a Rayo Vallecano ellen.
Az ünnepek előtt már semmiképpen nem érdemes fogyókúrába kezdeni - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Kubányi Jolán szerint karácsonykor nem kell ellenállni a finomságoknak, a lényeg, hogy mindig ügyeljünk a mennyiségre és törekedjünk az egészségesebb elkészítési módokra.
A következő heti izgalmak előtt pihenhettek egyet a héten a befektetők, ugyanis meglehetősen kevés fontos nemzetközi makroadat érkezett, sőt hazai vállalati hírekből is alig akadt. A jövő héten...
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés - jelentette be az...
Saját csapattársa, Per Mertesacker kiabált dühösen Mesut Özillel az Arsenal 6-3-as Manchester City elleni veresége után. A beszámolók szerint azért, mert a német sztár nem ment oda a szurkolókhoz megköszönni a biztatást.
A pénztárgépek lecserélése a kereskedők és valamennyi adófizető érdekeit szolgálja, a tisztességes vállalkozások számára teremt kiszámíthatóbb környezetet - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Elsősorban nyugdíjasokra vadásznak üzletkötők arra hivatkozva, hogy a gázszolgáltatótól érkeztek és a cég januártól kötelezővé teszi a szén-monoxid mérők beszerelését. Előleget kérnek.
Robbanás történt vasárnap reggel egy győri sorházban, a romok közül egy sérültet mentettek ki a tűzoltók - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Újabb vereséget könyvelhetett el az NHL-ben a Stanley Kupa címvédője, a Chicago Blackhawks, amely ezúttal súlyos, 7-3-as vereségbe szaladt bele Torontóban.
A Tiszántúlon Vásárosnamény, Mátészalka, Nyírbátor, valamint Gyomaendrőd és Sarkad térségében ónos eső esik és jegesek az utak - derül ki az Útinform vasárnap reggeli összesítéséből.
Egy ismert, volt BKV-s és MVM-s vezér volt az, aki állította: vesztegetési pénzt adott Kiss Ernőnek, hogy a volt dandártábornok a kapcsolatait felhasználva intézkedjen egy folyamatban lévő büntetőügyben – írja a Vasárnapi Blikk.
Továbbra is mindenkit lehengerelve játszik a nyugati konferencia első helyén álló Portland Trail Blazers az NBA-ben, ezúttal Philadelphiában dobtak 139 pontot
Ünnepek alatt mindenféle produkcióval jönnek elő a csapatok, hogy karácsonyra jó kedvet hozzanak a szurkolóknak, az Evertonnál egy dalt énekeltek el vicces beállásokkal a játékosoktól kezdve gyepmesterig, mindneki!
Bombariadó miatt visszatartották - helyi idő szerint - szombat este az Air France légitársaságnak a venezuelai fővárosból, Caracasból Párizsba közlekedő járatát.
A hazai autósok egyötöde indult már el otthonról autóval szórakozni, miközben tudta, hogy alkoholt fog fogyasztani, de minden 50. sofőrrel rendszeren előfordul ez - derült ki a Generali napokban megjelent közleményéből. A Groupama Garancia eközben arra kereste a választ, miként befolyásolja lelkiállapotunkat és vezetési morálunkat a téli időjárás okozta változás és hogyan védekezhetünk ellene....
Méltatlanul kevés figyelem övezi Magyarországon a HIV/AIDS terjedését, pedig a számok azt mutatják, hogy robbanás előtt állunk. Az első számú rizikócsoport a meleg közösség, de a szabad szex térhódításával a heteroszexuálisok között is áttörhet a fertőzés, az érintettek pedig egyre fiatalabbak – mondta Szlávik János, a Szent László kórház főorvosa, a téma elszámolású hazai szaktekintélye. A Hetek…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a Volán-társaságok vasárnap életbe lépő új menetrendjével kismértékben bővül az autóbuszos közlekedés kínálata.
Magányban él a Kalocsai Fegyház-és Börtönben raboskodó P. Erika, akit Szita Bence meggyilkolásáért első fokon tényleges életfogytiglanra ítélt a bíróság. A Vasárnapi Blikknek egy korábban ott fogvatartott rab azt mondta, nem is látták a teljes magányban élő nőt, mert úgy intézik, ne találkozzon senkivel.
Nincs kettős mérce - hangsúlyozta a Biszku- és a Csatáry-ügy kapcsán az MTI-nek Ibolya Tibor új fővárosi főügyész. Beszélt arról is, hogy a főügyészségen havonta legalább egyszer a vezetőknek is bírósági tárgyaláson kell vádképviseletet ellátniuk, továbbá bizonyos ügyekben szükség van alternatív ügyészi megoldásokra.