2013. december 11. szerda

dec. 11
13:12
Háromhónapos gyereket öltek meg a kutyák (Blikk)
Columbus, Ohio – Mia Gibson az édesapja mellett aludt a kanapén, és álmában legurult a földre, mire a két siba inu kutya játszani kezdett vele - valószínűleg egy új játékszernek nézték. A sérült gyereket, aki csütörtökön lett volna három hónapos, kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét.
dec. 11
13:12
Sok idős orvost a rendelőből visz el a mentő (Infostart)
A közeljövőben kockázatos lehet az egészségügyi szakemberhiány. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban azt mondta: az alapellátásban dolgozók elöregedése miatti gondokkal a kormánynak foglalkoznia kell.
dec. 11
13:12
Szegényeket segítő intézményeknek gyűjtöttek a diplomaták (Infostart)
A Jótékonysági Misszionáriusok és a Budapesti Módszertani Szociális Központ javára gyűjtött adományokat a magyarországi diplomáciai testület.
dec. 11
13:12
Hét számban indul Hosszú Katinka az úszó Európa-bajnokságon (Infostart)
Minden rendben a magyar csapat háza táján, valamennyi versenyző épen, egészségesen, jó formában várja a csütörtöki rajtot a Herningben vasárnapig tartó rövidpályás úszó Európa-bajnokságon - adott helyzetjelentést a dániai helyszínről Kiss László szerdán az MTI-nek.
dec. 11
13:12
Engedélyezte Uruguay a marihuána termesztését és eladását (Blikk)
dec. 11
13:12
A kötelezőkön túl, most jön a neheze (Metropol)
A magyar női kézilabda-válogatott megnyerte első három csoportmérkőzését a szerbiai világbajnokságon. A fontosabb összecsapások azonban csak most következnek.
dec. 11
13:12
Orbán kénytelen visszavenni a prémiumokat (Alternatív Energia)
Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaikat.
dec. 11
13:12
Nyugdíjas külföldön: ezt kell tenni, hogy megkapja a járandóságát (Adózóna)
Annak érdekében, hogy a külföldön élő nyugdíjas megkapja magyarországi járandóságát, a nyugdíj folyósítási formájától függően meghatározott dokumentumokat, nyilatkozatokat kell kitöltenie, illetve csatolnia.
dec. 11
13:12
A dínók és a varászlatok birodalmában (Joy)
Egy könyv, aminek minden gyerek örül
dec. 11
13:12
Az inflációval nő a budapesti teherforgalmi behajtási díj (hirado.hu)
2,4 százalékkal emelkednek a 2010 februárja óta változatlan tarifák.
dec. 11
13:12
5 milliárdból újul meg az egykori Moszkva tér (Portfolio)
Szerdai számában a Népszabadság arról ír, hogy az eredetileg tervezettnél több pénz kell a Széll Kálmán tér átszabására. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a kiviteli tervek elkészülte óta...
dec. 11
13:12
Állami cégek vezetőinek jutalma: 2 millióig megtarthatják (Pénzcentrum)
Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét....
dec. 11
13:13
Lejárt a határidő: önállóan indul a DK (ATV)
A Demokratikus Koalíció – miután sem az MSZP, sem az Együtt–PM nem csapott le együttműködési felhívására – önállóan folytatja választási felkészülését, és valamennyi választókerületben saját jelöltet állít. Ugyanakkor továbbra is nyitottak az ellenzéki együttműködésre – közölték.
dec. 11
13:13
Manchester United: Rooney óhajait talán ő maga sem bírja követni (Agroinform)
Wayne Rooney egyelőre nem hajlandó tárgyalni a szerződéshosszabbításról a Manchester Uniteddel.
dec. 11
13:14
Újra lesznek fiatal autók a piacon? (Privátbankár)
Bár az euró árfolyama az év legnagyobb részében 295 forint felett alakult, az idei évben behozott használt autók mennyisége év végére akár a 70 ezres szintet is elérheti – ez 30 százalékkal haladja meg a 2012-es szintet. Továbbra is jellemzően német márkájú, de idősebb autók gyarapítják ily módon a hazai autóparkot. Eközben a belföldi utánpótlást biztosító új autók piacán az áttörés továbbra is…
dec. 11
13:14
Adócsalási vád - Telefonon várja a lakossági bejelentéseket az Együtt-PM (Infostart)
Az Együtt-PM ingyenesen hívható telefonszámon is várja a nagyösszegű áfacsalásokat ismerők bejelentéseit.
dec. 11
13:14
Szaloncukrot ér a vér (Alternatív Energia)
Egy zacskó szaloncukrot kap, aki december 14-e és 23-a között vért ad.
dec. 11
13:14
Pénztárgép: itt a NAV forgatókönyve, jaj a boltosoknak! (Adózóna)
Mulasztási bírságra, súlyosabb esetben üzletbezárásra is számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek nem teljesítették az új típusú pénztárgépekre való átállással kapcsolatos kötelezettségüket – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Több mint 120 ezer új típusú pénztárgépet rendeltek már meg az átállással érintett vállalkozók a forgalmazók adatszolgáltatása alapján, a megrendelések száma…
dec. 11
13:14
Nő a világ olajkereslete (hirado.hu)
Nyolc negyedévi folyamatos csökkenés után beindultak a fejlett ipari országok.
dec. 11
13:15
Áfacsalás: telefonon várja a lakossági bejelentéseket az Együtt-PM (ATV)
Az Együtt-PM ingyenesen hívható telefonszámon is várja a nagyösszegű áfacsalásokat ismerők bejelentéseit. Ezt Juhász Péter, az ellenzéki választási szövetség társelnöke jelentette be szerdán, Budapesten újságíróknak.
dec. 11
13:16
Véradási akciót hirdetnek az ünnepek előtt (hirado.hu)
A vérellátóknak át kell vészelniük az ünnepi időszakot, ezért véradásra buzdítanak még a karácsony előtti időszakban is.
dec. 11
13:18
Szijjártó: Rekordot döntött a magyar-grúz kereskedelmi forgalom (hirado.hu)
2012-ben közel 50 millió dollárt tett ki, idén várhatóan ezt is túlszárnyalja - a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
dec. 11
13:30
Vettel dominanciáját új szabállyal törnék meg (BorsOnline)
Úgy látszik, nemcsak a szurkolók és a pilótatársak unták idén Sebastian Vettel óriási fölényét, hanem a szabályalkotók is. Ezért jövőre dupla pontos zárófutammal akarják fokozni az izgalmakat.
dec. 11
13:30
Horror! Titkos vérfertőző csoportot lepleztek le! (Blikk)
Negyven, egymással vérfertőző viszonyban élő családtagot lepleztek le Ausztráliában, egy eldugott völgyben.
dec. 11
13:30
Remek kampány az ORFK-tól (Kreatív Online)
A közúti láthatóság fontosságáról szól.
dec. 11
13:30
Telefonon is lehet jelenteni az áfacsalásokat (Metropol)
Az Együtt-PM ingyenesen hívható telefonszámon is várja a nagyösszegű áfacsalásokat ismerők bejelentéseit.
dec. 11
13:30
Késő kőkori leletek bizonyítják, hogy ezer évvel korábban népesült be Ciprus (Kripto Akadémia)
A kicsiny női szoborra vulkanikus kőből készült tárgyak között leltek rá a régészek, akik találtak még két lapos kőszerszámot, az egyiken vörös agyagmaradvánnyal.
dec. 11
13:30
Egy jó pont Justin Biebernek is jár (hirado.hu)
Kivételesen egész szimpatikusan nyilvánult meg a tinisztár.
dec. 11
13:30
A nyugdíjkorhatár fokozatos felemelésébe kezd Kína (ProfitLine)
A nyugdíjkorhatár fokozatos felemelésébe kezdenek Kínában, hogy így kezeljék az elöregedő társadalom jelentette problémákat - írja a Zsenmin Zsipao központi napilap.
dec. 11
13:30
Az 1000 milliárdos határt közelíti a legnépszerűbb lakossági állampapír (Portfolio)
Az októberi 30 milliárdról az átlagosnak mondható 41,9 milliárd forintra gyorsult novemberben a lakossági állampapírok nettó állománynövekedése, így múlt hónap végére a teljes állomány megközelítette...
dec. 11
13:30
Diszkirminálják a magyar álláskeresőket Szlovákiában (ATV)
Nincsenek könnyű helyzetben a szlovákiai magyarok, ha munkakeresésről van szó. Egyes álláshirdetések ugyanis eleve kizárják annak lehetőségét, hogy olyanok is betölthessék a munkakört, akik nem szlovákok. Ilyen esetben panasszal élhet az érdeklődő.
dec. 11
13:30
Győr: egyre csak bővül a távozók listája - sajtóhír (Sport365)
Kevés játéklehetőség miatt távozik a téli átigazolási szezonban a magyar bajnoki címvédő Győri ETO FC labdarúgócsapatától a légiósok többsége, köztük Tarmo Kink és Rafael Burgos.
dec. 11
13:32
Egymillió embert tett ki a Fidesz a nyugdíjrendszerből (Kripto Akadémia)
A kormány szerzett jogokat vett el, amikor megszüntette a korhatár előtti nyugdíjakat.
dec. 11
13:36
Az Európai Bíróság rábólintott a Skype megvételére (Infostart)
Összeegyeztethető az Európai Unió egységes piacának szabályaival, hogy a Microsoft megvásárolta a Skype-ot - döntött szerdán a luxembourgi Európai Bíróság.
dec. 11
13:36
Di Resta: Úgy tűnik, Pérez veszi át a helyem (F1világ)
A Force India versenyzője, Paul di Resta elárulta, vélhetően nem tarthatja meg ülését a silverstone-i alakulatnál 2014-re, helyét pedig a McLarentől kiebrudalt Sergio Pérez veszi át. Tovább »
dec. 11
13:48
Integet a forint a 300-nak: megint gyengül a magyar deviza (Privátbankár)
Reggel kissé erősödött a forint, de azóta lassan, de folyamatosan gyengül: már 302,4-nél jár az árfolyam.
dec. 11
13:48
Viccnek durva: vécédeszkához ragadt a nő (BorsOnline)
Ízléstelen tréfa áldozata lett egy georgiai asszony. Ilyanna De La Keur valószínűleg örökre emlékezni fog az egyik lakberendezési áruház mellékhelyiségére, miután odaragadt a toalett egyik összeragasztózott vécédeszkájához.
dec. 11
13:48
Meghosszabbították a NATO-főtitkár mandátumát (Infostart)
Meghosszabbította Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár megbízatását a NATO legfőbb döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács 2014. szeptember 30-ig - közölte szerdán az észak-atlanti szövetség.
dec. 11
13:48
Levél Orbán Viktorhoz (Alternatív Energia)
Azt kérik, védjék meg a Városligetet a káros fejlesztésektől, biztosítsák a BKV finanszírozhatóságát, "hagyják békén" a város kulturális életét.
dec. 11
13:48
Új vizsgálat a Pussy Riot ügyében (hirado.hu)
Az orosz punkegyüttes három tagját a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tavaly februárban tartott, Putyin-ellenes koncertjük miatt ítélték el.
dec. 11
13:48
Globális szervizmegállapodás a Scania és a Bär Cargolift között (Portfolio)
A megállapodás alapján a Scania globális szervizhálózatába tartozó műhelyek és kereskedések teljes jogot kapnak a Bär Cargolift termékek javítására és karbantartására. A megállapodás magába foglalja...
dec. 11
13:48
Bajnokok Ligája: A Galata volt a jobb mocsárharcos, kiejtette a Juvét (Agroinform)
A Galatasaray 1-0-ra legyőzte a Juventust az isztambuli sártengerben, ezzel Roberto Mancini együttese jutott tovább.
dec. 11
13:50
Édes a bosszú: Aniston visszavág Jolie-nak (BorsOnline)
Se vége, se hossza a Jennifer Aniston–Angelina Jolie-versengésnek. A Jóbarátok sztárja most rendezői babérokra tör – akárcsak korábban Jolie. Aniston így vágna vissza neki, amiért elcsábította tőle férjét, Brad Pittet?
dec. 11
13:50
Újabb kötetekkel gazdagodott a Nemzeti Könyvtár (Alternatív Energia)
A sorozatban eddig 24 könyv jelent meg hét rovatban.
dec. 11
13:50
Új vasúti híd épül Hatvanban (hirado.hu)
A híd az Új Széchenyi-terv keretében 85 százalékos uniós támogatásból, 10,8 milliárdért készül el.
dec. 11
13:50
Újra távolodtunk a 300-as eurótól (Portfolio)
Az elmúlt két napban látványosan lepattant a 300-301 közötti szintnél húzódó "falról" a gyengülés irányába a forint az euróval szemben, így újból nõtt az esélye egy gyengülési hullámnak. Ezt...
dec. 11
13:52
Meghosszabbították a NATO-főtitkár mandátumát (hirado.hu)
Így a Walesben megrendezendő NATO-csúcstalálkozót még a jelenlegi főtitkár készítheti elő és vezetheti le.
dec. 11
13:54
Korszerűsítették a százhalombattai szennyvíztisztítót (hirado.hu)
A költségek 77 százaléka, mintegy 650 millió forint uniós forrásból jött.
dec. 11
13:56
"Ilyen helyzetet fegyverrel nem lehet megakadályozni" (hirado.hu)
Elméletileg jogosan használhattak volna fegyvert a rendőrök a gyermekét drogosan megkéselő apa ellen, azonban nem voltak szakképzettek ezen a területen, így "nem lőhettek" - véli a kriminálpszichológus.
dec. 11
13:58
Hivatalosan is halottnak nyilvánították az ISON-t (hirado.hu)
Számítógépes modellek szerint az ISON 5,5 millió éve indult kozmikus vándorútjára a Naprendszer pereméről annak központja felé.

Keresés