Az amerikai indexek eséssel zárták a keddi kereskedést azt követően, hogy a befektetők körében egyre nagyobb a félelem a Fed eszközvásárlási programjának közelgő lassítása miatt. Az ázsiai régió...
A korábbi hónapokkal összehasonlítva sok változást láthattunk a megtakarítási piacon októberben, mindössze az volt változatlan, hogy folytatódott az értékpapírok előretörése. Újdonság volt, hogy 2013...
Az adottságok alapján 4 százalék körüli potenciális növekedés rajzolódik ki középtávon- - mondta a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke.
Publikálta a Solar Energy Industries Association (SEIA) az amerikai szolárpiac harmadik negyedéves alakulásával kapcsolatos elemzését, mely szerint a július-szeptemberi időszak az eddigi második...
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 0,3 százalékról 1 százalékra emelte a 2013. évi GDP-prognózisát, ami még így is alatta marad a 2011. évinek - hozta nyilvánosságra a kutatóintézet szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjeit a Sauber Forma-1-es csapatának 2014-es versenyautója – adott tájékoztatást a svájci kiscsapat. Tovább »
Terrytown, Los Angeles - Három évre javító intézetbe küldte a bíróság Armstrong Desvallonst (13), aki még júniusban pankrációs fogásokkal brutálisan megsebesítette féltestvérét, Viloude Louist (5). A most megszületett ítélettel véget ért a nyár óta tartó eljárás. A tinédzser fiú elmondása szerint a mozdulatokat a tévéből leste el kedvenc pankrátoraitól, John Cenától és Mark Henrytől.
A kormányfő helyettese részt vett azon a találkozón, amelyen jelen voltak a gyászszertartáson Pretoriában tartózkodó uralkodók, állam- és kormányfők, magas rangú delegációvezetők, valamint meghatározó dél-afrikai politikai, társadalmi személyiségek.
Ahhoz képest, hogy egy temetésen voltak, Barack Obama joviális hangulatban szelfizett a dán- és brit miniszterelnökkel. A first lady nem értékelte Obama közvetlenségét, és át is ült férje, valamint a dán miniszterelnök közé.
A magyar adósságon belül fokozatosan le kell építeni a devizaadósságot, mivel annak közel 50 százalékos részaránya nemzetközi szinten magasnak mondható, emellett kockázatos is - hangsúlyozta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese szerdán a Magyar Közgazdasági Társaság és a TAS-11 Kft. Válságfogyatkozás című konferenciáján.
A Grando felmérése szerint idén karácsonykor okostelefon, tablet és tévé kerülhet a fa alá. A kívánságlistán pedig helyet kapott a szeretet, a béke és a nyugalom is.
A lakásban elhelyezett díszek, illatosítók, az ünnepi menü, a szervezéssel járó stressz, de akár a karácsonyfa is szokatlan tüneteket okozhat, az arra érzékenyeknél.
A gyed extra január elsejétől történő bevezetésével hosszú távon áttörés várható a gyermekvállalásban - jelentette ki Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, hajdú-bihari kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
Az orosz hatóságok zárolták Borisz Berezovszkij, a márciusban elhunyt orosz mágnás külföldön lévő számláit, és egyéb vagyonát - közölte szerdán az Interfax orosz hírügynökség.
A HSBC értékesítette a Bank of Shanghai-ban meglévő 8%-os részesedését a Banco Santander számára. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, de a részesedés fair értéke szeptember végén 3,63 milliárd hongkongi dollár (átszámítva 340 millió euró) volt.
Gyönyörűen lőtte ki a dán FC Köbenhavn kapuját a Real Madrid sztárjátékosa, Luka Modric, amelynek többek között is köszönhetően 2-0-s sikert értek el a dán fővárosban.
Nyolc negyedévi folyamatos csökkenés után a fejlett ipari országokban ismét növekedésnek indult az olaj iránti kereslet az idei év második negyedévében - írja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) havi jelentése.
Egyáltalán nem örül a Forma-1 új szabályainak a Red Bull Racing világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel. A német szerint semmi értelme annak, hogy dupla pontokat kapnak a bajnokság utolsó futamán. Tovább »
Sokkoló balesetet élt túl egy amerikai család. A hatfős társaság napokat töltött mínusz fokokban a nevadai hóban, miután autójuk felborult. Döbbenetes módon, mindenki életben maradt.