Az előttünk álló héten az amerikai események lehetnek a befektetői figyelem középpontjában. A hét második felében napvilágot látnak a negyedik negyedéves GDP és a januári...
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei a csapadékzóna megérkezését megelőzően preventív, megelőző szórást végeztek a budapesti utakon, valamennyi főút jól járható - közölte a társaság hétfőn reggel az MTI-vel.
Cserhalmi György kapta idén a Páger Antal Színészdíjat. A Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
A 65 éves amerikai külügyminiszter szerint nem kell messzire menő következtéseket levonni abból, hogy együtt ült le az elnökkel a CBS televízió kamerái elé.
Izgalmas hetek és hónapok várnak a második hivatali idejét a napokban megkezdő Barack Obamára. December 31-én megszületett ugyan a várva-várt megállapodás republikánusok és a demokraták között, ettől...
68 évvel ezelőtt a szovjet hadsereg egyik zsidó katonákból álló egysége elfoglalta és felszabadította az auschwitzi haláltábort. Csak 7651 túlélőt talált. A foglyok közül egymillió egyszázezer ember sohasem tért haza. Rájuk emlékeztek a Holokauszt emlékmúzeumban, ahol fölolvasták az ENSZ-főtitkár üzenetét is. Ban Ki-Mun kifejezte reményét, hogy a holokauszt embermentőinek példája segít felépíteni…
"Mi vagyunk a Föld pestise...Nemcsak a klímaváltozás kell ahhoz, hogy élelmet termeljünk ennek az iszonyú nagy hordának" Az a szörnyű, hogy ezeket - bátran mondható: ostoba - szavakat nem ilyen-olyan elvakult természetvédők, hanem Sir David Attenborough mondta a Rádió Timesnek adott interjújában.
Hillary Clinton leköszönő amerikai külügyminiszter vasárnap sugárzott interjújában megkerülte a kérdést, hogy 2016-ban versenybe száll-e a Fehér Házért; a rendhagyó interjút Barack Obama elnökkel párban adta a CBS televíziónak.
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában Dilma Rousseff elnök vasárnap a hajnali diszkótűz miatt, amely a legfrissebb adatok szerint 233 emberéletet követelt. Közben a brazil rendőrség hétfőn bejelentette, hogy három embert őrizetbe vettek, egy negyediket pedig még keresnek a diszkótűzzel kapcsolatban. A diszkó egyik tulajdonosát és a pirotechnikát használó együttes két tagját vitték el a…
Soha nem volt olyan magas év elején a kórházak adósságállománya, mint az idén. Az adósság becslések szerint 30 milliárdra rúg, és emiatt március végére akár kritikus helyzet is előállhat. Minimum félszáz egészségügyi intézménynek vannak kifizetetlen számlái - írja a hétfői Világgazdaság.
Visszafizették vagy jótékony célokra fordították a számukra megítélt jutalmakat az érintett önkormányzati vezetők - olvasható a hétfői Magyar Hírlapban. A Magyar Nemzet szerint valamennyi főpolgármester-helyettes jótékony célokra költi a pénzt. Egy somogyi település vezetője viszont megtartotta a pénzt, és inkább kilépett a Fideszből.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5 százalék körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés, az infláció viszont - mesterséges kormányzati lépések nyomán - jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul.
Velencében megkezdődött a február 14-ig tartó karnevál. A farsang alatt milliós turistatömeget várnak a lagúnák városába – a jelmez természetesen kötelező.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkagépei a csapadékzóna megérkezését megelőzően preventív, megelőző szórást végeztek a budapesti utakon, valamennyi főút jól járható - közölte a társaság hétfőn reggel az MTI-vel.
Egyelőre három tartományban hirdetett szükségállapotot Mohamed Murszi egyiptomi elnök. A rendelkezés éjféltől lép hatályba, és éjjeli kijárási tilalommal párosul. Közben kiderült, legalább 25 nőt ért szexuális támadás a tüntetések alatt.
Az új Mt. értelmezése okozza a legtöbb fejtörést a HR-eseknek, számos szabályozás gyakorlati alkalmazásával gyűlik meg a bajuk. Bár az adminisztráció nem lett kevesebb, a munkarendet, szabadságot, atipikus foglalkoztatást érintő változásokkal elégedettek. Hogy a munkajogi gyakorlat mennyire lesz igazságos, azon is múlik, a munkáltatók tudnak-e önmérsékletet tanúsítani. HR-eseket kérdeztünk az…
A német bajnokság 19. fordulójában tizenegy pontra növelte előnyét a Bayern München a bajnokság élén. Szalai Ádám duplázni tudott a Mainzban. Eredmények, tabella és góllövőlista.
Január 31-ig van idejük a vállalkozásoknak az szja bevallásokhoz szükséges igazolások elkészítésére. A dokumentumok helyes kiállításához - különösen az olyan speciális foglalkoztatási formák, mint a munkavállalók külföldi kiküldetése - a vállalatoknak idén számos új szabályt kell figyelembe vennie. Tudatos kiküldetési politikával, a feladatok komplex megközelítésével a cégek sok kellemetlenségtől…
Az olasz bajnokság 22. fordulójában idegenben nyert a Milan, ikszelt a Juventus. Nyert a Napoli, fontos pontokat veszített a Lazio hazai pályán. Eredmények, tabella és góllövőlista.
Hozzávalók: 1 kg liszt 6 dkg élesztő fahéj csipetnyi só 1 dl mandulalikőr 10 dkg vaj 10 dkg porcukor 4 db tojássárgája 6 dl tej Valamint: olaj a sütéshez baracklekvár porcukor a tálaláshoz
Új zsinagóga épül Csepelen – Budapesten erre 80 éve nem volt példa. Az alapkövet vasárnap tették le a kijelölt területen, amelyet Csepel önkormányzata ingyen adott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének. A költségek nagy részét például magánszemélyi hagyatékból, a hitközség anyagi támogatásából és gyűjtésből finanszírozzák. A tervek szerint legkésőbb jövő ősszel adják át az új csepeli…
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) üdvözli a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) mai döntését, miszerint megmarad a középiskola a Mexikói úton - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint komolyabb zökkenők nélkül sikerült az intézmény három jogelődjének integrációja, de a tartalmi átszervezés még folyamatban van. Patyi András az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt: szeptembertől új szakokat indít az egyetem, és rövidesen megkezdődik a Ludovika-projekt kivitelezése is.
Sajtóértesülések szerint 2-2,2 milliárd forintra számíthat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) abból a 10 milliárdos keretből, amelyet a kiemelt- és kutatóegyetemek többlettámogatására szán a kormány.
A Gyulahús Kft. 114 millió forint tagi kölcsönt kapott a tulajdonos önkormányzattól a kolbászgyártás beindításához, a forrásjuttatásról az önkormányzat képviselőtestülete csütörtökön zárt ülésen hozott döntést.
Közel nettó egymilliárdos rendezvényszervezési munkát nyert el a Simicska Lajos érdekeltségébe tartózó Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. a vidékfejlesztési tárcától. A Young and Partners Kft. mintegy 700 milliós kommunikációs megrendelést kapott; a cégeknek nem akadt versenytársa a feladatok ellátására kiírt közbeszerzéseken – tudta meg a Napi Gazdaság.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5 százalék körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés, az infláció viszont - mesterséges kormányzati lépések nyomán - jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul.
Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
Négy és fél órán át műtötték, több szervrészét is kivették Havas Henriknek, aki egy percig sem akart tudomást venni betegségéről. Gyilkos kórral küzdött meg.
A két hete tartó, kis lépésekben felfelé haladó tendencia véget ért a héten a nemesfémeknél. Az arany búcsút intett az 1.700 dollárnak, míg az ezüst a 32,50 dolláros küszöbről fordult lefelé. A befektetők egy része a legutóbb megnövekedett kockázati étvágy miatt fordít jelenleg hátat a biztonságot ígérő nemesfémeknek, annak ellenére, hogy a korábbi félelmeket kiváltó számos tényező közül több…
Gyorsan megszülethet az elsőfokú ítélet P. László ügyében. A bíró három egymást követő napon át hallgatja meg a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt férfit, valamint tanúkat és szakértőket, összesen ötvenhárom embert.
A kínai iparvállalatok együttes profitja decemberben már negyedik hónapja emelkedett egyhuzamban a gazdasági aktivitás bővülésének köszönhetően - közölte a kínai statisztikai hivatal.
Zámbó Jimmy egykori szeretője, Háfra Mari is megjelent szombat este az elhunyt énekes emlékkoncertjén. A modell arra is felkészült, hogy szembe kell néznie Edit asszonnyal, akit a Király miatta hagyott el.
Döbbenetes részleteket mondott el lapunknak Kovács Lajos volt gyilkossági főrendőr a Portik Tamás utáni nyomozásáról. Kiderült: egy Andrássy úti presszóban kétszer is találkozott a férfival, akiről már hét évvel ezelőtt azt gyanította, hogy ő az alvilági leszámolássorozat kulcsfigurája.
Kováts Vera némi bizonytalan útkeresés után megtalálta saját stílusát és menedzserét. Az X-Faktorban felfedezett tehetséget Lola volt mentora vette a szárnyai alá.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 2,5 dkg élesztő 2 dl tej csipet só 2 db tojás + 1 sárgája a kenéshez 7 dkg kristálycukor 7 dkg margarin A tölteléknek: Nutella vagy mogyorókrém
A havazás miatt váltóátállítási gondok adódtak Rákospalota-Újpest vasútállomáson hétfő reggel, ezért késnek a vonatok a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.