Magyarország a térség leggyengébb láncszeme, a forint van a közép-európai devizák közül a legnagyobb veszélynek kitéve ? mondta a magyar alapblog.hu?nak adott interjúban a híresen befolyásos...
Miközben a francia csapatok és nyugati szövetségeseik fegyveres harcot folytatnak a Mali északi részét megszálló iszlamistákkal szemben, a terroristák azzal fenyegetnek, hogy „rájuk szabadítják a poklot”. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok azt vizsgálja, hogyan tudna segítséget nyújtani a francia csapatoknak.
A csapat kajak-kenus részlege a nyitónapi négy bronz után négy arannyal és egy ezüsttel gazdagította a magyar éremgyűjteményt a Sydneyben zajló Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (AYOF) második napján.
Magyarország ma már olyan helyzetben van, hogy a piacok likviditása miatt kisebb talán az ösztönzés az IMF-fel való hitelmegállapodásra, de a kormány kész tárgyalni, a hitelmegállapodás lehetőségét továbbra sem veti el - mondta Varga Mihály a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Barack Obama elnök nyilvánosságra hozta a fegyvertartás szigorítására vonatkozó nagyszabású, 500 millió dolláros terveit. Ezek alapján az Egyesült Államokban betiltanák a hadseregben használt támadó fegyverek árusítását és a nagy kapacitású tölténytárakat, és általános ellenőrzést vezetnének be a fegyvervásárlók előéletével kapcsolatban. Korábban szinte szó szerint puskaporos lett a levegő a CNN…
A magyar labdarúgó-válogatott változatlanul a 32. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
Sok hazai vállalkozást érint, hogy a magyar kormány, az elmúlt három évben számos külföldi országgal, például Németországgal és az USA-val, megkötött adóegyezményét módosította, illetve több régi egyezmény újratárgyalása jelenleg is folyik – hívja fel a figyelmet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó. Érdemes a változásokat követni, mert vannak passzusok, amelyek kiterjesztik az…
A Heti Válasz interjút közöl Ablonczy Lászlóval, a Nemzeti Színház egykori igazgatójával, aki szerint a politikai színházcsinálás nem a Nemzeti feladata. A Figyelőnek nyilatkozva Szelényi Iván szociológus professzor azt mondta, hogy az Egyesült Államok keresletösztönző stratégiája sikeresebb, mint az Európai Unió megszorításokra épülő gazdaságpolitikája.
Könnyen lehet, hogy a Corinthians brazil középpályása, Paulinho az olasz Internazionaléban folytatja karrierjét, ez azonban attól is függ, mi lesz Wesley Sneijder sorsa.
Tavaly év végén 3412 milliárd forint volt az alapok összvagyona. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai által kezelt befektetési alapok vagyona 75 milliárd forinttal, 2,3 százalékkal nőtt decemberben.
A fiatalok szerint a karrier leginkább az eltökéltségtől és a kapcsolatoktól függ. Többségük tudatosan tervezi az életét, de számottevő részük inkább a jelenre, mint a jövőre figyel- derül ki az Ipsos kutatásából.
Nagy forgalom mellett emelkedik a BUX, az állampapír-piaccal szemben erősödik a forint. A svájci frank hitellel rendelkezőknek nagy könnyebbség hogy napok óta emelkedik az EUR/CHF árfolyama, ez fundamentális szempontból ok lehet az OTP átárazására is.
Az OBH kijelölési legitimációját megalapozó rendelkezést ugyanis az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a december 29-én kihirdetett határozatában.
A Fidesz megvédi a fogyasztókat a közműszolgáltatók erőfölénnyel való visszaélésétől - jelentette ki a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának kormánypárti alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, megerősítve, hogy ennek érdekében egy törvényjavaslat-csomaggal készülnek a Fidesz-KDNP februári gyulai frakcióülésére.
Sok magyarországi vállalkozást érint, hogy a magyar kormány az elmúlt három évben több külföldi országgal, például a Németországgal és az Egyesült Államokkal megkötött adóegyezményét módosította, illetve több régi egyezmény újratárgyalása jelenleg is folyik - hívja fel a figyelmet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat legfrissebb jelentése.
A költségvetési törvény módosítása után márciustól nyílik lehetőség a minimálbér-támogatások kérelmezésére, az összeget júniusban kaphatják meg az érintett ágazatok munkaadói - írja a Világgazdaság a birtokába jutott nemzetgazdasági minisztériumi tervezetre hivatkozva.
Az Instagram fotópályázat hivatalos játékszabálya. Marquard Media Magyarország Kft. – „Instagram fotópályázat” nyereményjáték hivatalos játékszabálya 1. A játék szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7., a továbbiakban : „Szervező”) 2. A Játékban résztvevő személyek A Játékban részt vehet minden, Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező…
Egy-két éven belül biztosan nem sikerül hazahozni az adóelkerülési céllal külföldre vitt pénzeket, amelyekre a kormány döntése szerint visszamenőlegesen átlagosan mintegy 35 százalékos forrásadót kívánnak kiróni - reagált Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak a kormányülés szünetében szerdán tett bejelentésére.
Skócia - Magából kivetkőzve, üvöltve ütötte iskolatársát a tizenéves kislány, minden jel szerint csak azért, hogy megalázza a nála jóval nagyobb termetű fiút.
Magyarország a térség leggyengébb láncszeme, a forint van a közép-európai devizák közül a legnagyobb veszélynek kitéve ? mondta a magyar alapblog.hu?nak adott interjúban a híresen befolyásos amerikai...
Wolfgang Schreiber, a Bentley vezetője legfrissebb nyilatkozatában a márka jövőjéről árult el titkokat. A takarékossági háborúban vezetékről tölthető hibriddel veszik fel a kesztyűt, dízelmotorról pedig hallani sem akar a patinás márka.
Gyorsjelentéseik szerint korlátozták bónuszkifizetéseiket a Wall Street bankjai a negyedik negyedévben. A Goldman Sachsnál 11%-kal 1,98 milliárd dollárra csökkent a bónuszkeret, a JP Morgannél pedig...
Azt tervezi a teheráni kormány űrhivatala, hogy a közeljövőben - az iszlám forradalom ünnepén - majmokat küld az űrbe. Az emberek néhány év múlva követhetik őket.
A ma megtartott 12 hónapos (D140108) diszkontkincstárjegy aukción ismét élénk vételi érdeklődés mutatkozott, amelyet látva az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 50 helyett végül 60 milliárd...
Ma jelenik meg a Prémium Euró Magyar Államkötvény új sorozata, az elsőt szerdán lehetett utoljára jegyezni. Elemzők nyilatkoztak az eredményekkel összefüggésben.
A Fővárosi Vízművek után a többi stratégiai fontosságú cég visszavásárlását is fontosnak tartaná a főpolgármester. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: szóba került a...
Elhalasztotta a döntést a Kúria az OTP ellen jogerősen pert nyert Kásler Árpád ügyében, és az Európai Unió Bíróságához fordult. Kásler szerint ezzel elismerte a deviza alapú szerződések érthetetlenségét.