Az olasz székhelyű Eni Csoport - miután a Fenntartható Fejlődési Szolgáltatáshálózat felelősnek jelölte a fekete-afrikai országok energiaügyeiért - bejelentette, hogy Mozambikban gázlelőhelyeket fedezett fel, míg Líbiában újrakezdi szárazföldi kutatófúrásait.
Budapest — Szinte az egész stáb csodálattal figyelte, amint Hernádi Judit (56) és a lánya, Tarján Zsófia (25) a ma esti fellépést próbálta a Voice csütörtök délutáni kamerapróbáján.
"Hatalmas" lehet az a kártérítés, amit a LOT légitársaság tervez kérni a Boeingtől a Deramlinerek kényszerű leállítása miatt - jelentette ki Varsóban a társaság vezérigazgató-helyettese.
Együtt kell tiltakoznunk a nem demokrata, diktatórikus magatartásformák ellen - mondta az emberierőforrás-miniszter a Raoul Wallenbergről elnevezett díj átadásán Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.
Ismét hatalmas átrendeződés kezdődött a devizapiacokon, szinte semmi nem maradt a helyén. Közben nagyot javult a részvénypiaci hangulat, idehaza széttépték az OTP-t. (Napi összefoglaló)
Az ötven percig jól helytálló magyar válogatott 28-22-re kikapott a házigazda spanyol csapattól a férfi kézilabda-világbajnokság csütörtöki játéknapján, Madridban.
Így döntött a német szövetségi legfelső bíróság (BGH) egy magánszemély ügyében, aki a Standard & Poor's amerikai hitelminősítőtől követel kártérítést a Lehman Brothers csődje miatt.
A hatodrendű vádlott sem ismerte el a bűnösségét a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben. H. Éva a csütörtöki tárgyaláson írásban tett vallomását olvasta fel, amelyben nyomásgyakorlással vádolta meg a nyomozati szakban eljáró vádhatóságot.
Gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítésbe kezdhet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vezetőváltás után - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők. 2013.01.16 17:18 Ki...
A fiatalok szerint a karrier leginkább az elszántságtól és a kapcsolatoktól függ, azonban sokan gondolják úgy, hogy a boldogulást nagyban befolyásolják a szerencsés külső körülmények, a személyes képességek, valamint a családi háttér is - derül ki az Ipsos legújabb, a fiatal felnőttek szokásait vizsgáló felméréséből....
Nem bírta sokáig a kilencszeres rali világbajnok: újra versenyautóba ül. A választottja a McLaren MP4-12C GT3-as versenyverziója, amelyet a sportautó-gyártó át is dolgozott az új esztendőre.
A PSZÁF elnöke a hetilapnak kifejtette: azt véve alapul, hogy a devizahitelek hátralévő átlagos futamideje 11-12 év, az árfolyamgátat érdemes lenne még évekre megnyitni.
Videóra vette egy londoni lány molesztálója legutóbbi aktusukat, ezért állt ki az ablakpárkányra és fenyegetőzött öngyilkossággal Chevonea Kendrall-Bryan. Azt követelte, semmisítsék meg a felvételt, de megcsúszott és több emeletet zuhant.
Vajon bocsánatot kérnek a Vad II Istvánt vaksággal vádoló kritikusok? Pierluigi Collina szerint a magyar gólbíró az angol–ukrán Eb-meccsen alig két centit tévedett, amikor nem jelzett gólt.
A fejlesztések az ország legmagasabban fekvő tavánál, a Gyöngyöshöz tartozó Sástónál, a Felső-Mátrában és Domoszlón valósulnak meg - közölte Balázs József (Fidesz).
Az ügyészség tizenkét vádlott esetében rendfokozat-vesztéssel járó fegyház-, illetve pénzbüntetés, valamint közügyektől való eltiltás kiszabását indítványozta.
A havazás, illetve a hófúvások miatt csaknem száz közúti baleset helyszínén kellett csütörtökön beavatkozniuk a tűzoltóknak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kora este.
Összesen mintegy 6500 egészségügyi dolgozónak kell majd eldönteni idén, hogy a nyugdíjkorhatár után is megtartja-e állását vagy nyugdíjba vonul - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön, kórházvezetőkkel folytatott budapesti tárgyalását követően.
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén az egyes légitársaságok által bevezetett "egyetlen kézipoggyász" szabályról folytattak vitát. Kósa Ádám és Bánki Erik fideszes európai parlamenti képviselő szerint az utasok jogainak védelme és a méltatlan eljárások felszámolása érdekében egységes szabályozásra és hatósági fellépésre van szükség.
Együtt kell tiltakoznunk a nem demokrata, diktatórikus magatartásformák ellen - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az embermentő egykori svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről elnevezett díj átadásakor csütörtökön Budapesten.
Ugyanakkor novemberhez képest nőtt a bejelentett új állások száma - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Hetente kétszer tartanak fogadóórát a helyi rendőrök a ferencvárosi hajléktalanszállón megnyílt körzeti megbízotti irodában, amelyet csütörtökön adtak át.
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) már a főcsoportdöntőket rendezik meg. A szurkolók többsége azt reméli, hogy összejön a Harbaugh Bowl.
A Málaga elleni kupameccs előtt hivatalosan is megmutatta idei Aranylabdáját és a korábbi három díjat is a közönségnek Lionel Messi, a Barcelona zsenije.
A havazás, illetve a hófúvások miatt csaknem száz közúti baleset helyszínén kellett csütörtökön beavatkozniuk a tűzoltóknak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kora este.
A hatodrendű vádlott sem ismerte el a bűnösségét a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben. H. Éva a csütörtöki tárgyaláson írásban tett vallomását olvasta fel, amelyben nyomásgyakorlással vádolta meg a nyomozati szakban eljáró vádhatóságot.
Visszatért Chilébe a Dakar mezőnye, így a versenyzőknek vélhetően már nem kell kétéltűvé változtatni járműveiket, az Atacama sivatag ugyanis a világ legszárazabb helyeinek egyike.