Legalábbis John Sculley volt vezérigazgató Bloomberg Televíziónak adott nyilatkozata ezt támasztja alá. Komolyan kell venni a komolytalant, a holmi még idén itt lehet.
Három éve cipeli magával szörnyű titkát a lány, aki egy rádióadás szünetében beszélt erről. Csak később derült ki, hogy egy technikai hiba miatt kerültek nyilvánosságra magánélete legintimebb részletei.
A Coincidance társulat új produkciójaként a Grimm testvérek kedvelt meséjét, a Széttáncolt cipellőket választotta, melyet január 20-án mutatnak be a MOM Kulturális Központban.
Növelni szeretnéd a libidódat? Akkor nem kell mást tenned, mint a régen megszokott szexuális rituálékat meg kell szüntetned. Ki kell zárnod a stresszt az életedből az egészséged érdekében, valamint fel kell turbóznod az ellaposodott szexuális életedet.
A kormánynak január 31-ig kell aláírnia azt a szerződést, amely alapján az E.ON gáztározója állami tulajdonba kerül. A döntést a kormányszóvivő azzal indokolta, hogy szükség van a magyar energiafüggőség csökkentésére. A többek által vitatott – túlzottan magasnak tartott – vételárral kapcsolatban a szóvivő csak annyit mondott, hogy a szerződés aláírásakor minősítik, hogy abból mi az, ami nyilvános…
Steve Backshall megmutatja, mitől döglik a légy! Randevú a jeges Észak csúcsragadozóival: sarki róka, jegesmedve és a rozsomák. Életveszélyes állatok. Ilyen és hasonló mondatok vezetik be a megújult DoQ csatorna nagy sikerű angol dokumentumfilm-sorozatát. A 60 leghalálosabb állat című sorozat darabjaiban a ragadozók szakértője körbeutazza a világot, felkutatja a legfélelmetesebb ragadozókat a…
Mióta kiesett a Voice-ból, kellemetlenül nyomulnak a férfiak a különleges szépségű Agárdi Szilvire. Az aliglátó lánynak szerencsére van kihez fordulnia: barátja, Pál Dénes bármikor megvédi a tolakodóktól.
A magyar férfi vízilabda-válogatott újdonsült szövetségi kapitánya, Benedek Tibor kihirdette keretét, stábunknak pedig vázolta a nemzeti csapat elé kitűzött célokat. Exkluzív interjú.
Borzasztó állapotban volt a 33 éves asszony, aki Schobert Norbi segítségével kezdett új életet. Teljesítményével azt is elérte, hogy tanácsadója megjutalmazza őt.
A pénzügyi válságnak vége, a termelési és társadalmi válság ugyanakkor még nem ért véget, idő és erő kell a megoldásához - fogalmazott Mario Monti ügyvezető olasz kormányfő a SkyTg24 hírtelevíziónak adott interjúban.
Egyelőre nem repülhetnek a Boeing 787-es típusú gépei az Egyesült Államokban, miután fennáll az újabb meghibásodások veszélye - döntött a helyi légi közlekedési hatóság.
A HÖOK elnöke korábban azt mondta: a tárgyaláson arra kívánnak fókuszálni, ami a felvételi előtt állókat érinti, azaz hogy minden szakon legyen államilag finanszírozott hely.
A magyar államcsőd esélyét nem lehetett kizárni tavaly év elején, befektetői szempontból igen feszült helyzet alakult ki, ennek kezelése pedig még a profi befektetőket is komoly kihívások elé...
Jó úton jár az adósságválságtól sújtott Görögország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, de a szervezet vezetője, Christine Lagarde hangsúlyozta, hogy Athénnak további erőteljes reformokra van szüksége.
Az a pénztártag, aki átlép az állami rendszerbe, valamennyi megtakarítását magával hozza - mondta bő két éve a gazdasági miniszter. Az erőforrás-minisztérium ma már viszont azt mondja, az átlépő tagok lemondtak a számlájukon kezelt vagyonnal szembeni követelésekről. Egyéni számlák abban a formában nem lesznek, ahogy a kormány ígérte. A nyugdíjrendszerből 900 milliárd helyett 3000 milliárd forint…
SP egy csontvázzá soványodott, anorexiás lányról készített fotósorozatot. A megdöbbentő képekkel akarja felhívni a figyelmet az egyre terjedő betegségre.
Budapest — Újabb botrány Újabb kínos ügy Rubint Réka (34) körül! Egy neve elhallgatását kérő rajongó állítja, alakformáló versenyében átverte a résztvevőket. Szerinte a közösségi oldalon zajló játék nyertesei nem a beígért nyereményt kapták.
Ismét egy pszichiátriai beteg ölt, ezúttal egy súlyos drogproblémákkal küzdő férfi végzett az anyjával. Az egészségügyi ellátórendszer hibája, hogy ön- és közveszélyes emberek szabadon kószálhatnak?
Tavaly nyárig a Köztársasági Őrezred, a szervezet megszűnése óta a Készenléti Rendőrség kötelékében szolgált az orgazdasággal meggyanúsított D. Attila. A férfi tíz éve rendőr, munkáját mindeddig példásan végezte.
Gyanúsítottként hallgatták ki az EKI volt főigazgatóját a Magyar Nemzet szerint, míg a Népszabadság a menesztett kormánytisztviselők munkaügyi peréről ír.
Éjszaka 10-20 centiméternyi hó hullott a nyugati országrészben és azóta is folyamatosan havazik. A Veszprém és Zirc közötti utat lezárták. A 8-as főúton elakadt járművek akadályozzák a forgalmat.
Rangadót rendeztek az Olasz Kupában, a Fiorentina az AS Romát fogadta, utóbbi hosszabbításos mérkőzésen idegenben egy góllal nyert, így bejutott az elődöntőbe.
Nagyon sikeres az Auchannál az a 2010-ben indult foglalkoztatási program, amelynek keretében ma már a Dunakeszi Áruházban 23 megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik. Speciális toborzási, kiválasztási és beillesztési folyamatot követően ugyanolyan teljesítményt várnak el, és kapnak ezektől a dolgozóktól, mint az épektől. A tapasztalatokról, az előítéletek lebontásáról, a folyamat…
A kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) mintegy 51 ezren, a kisvállalati adót (kiva) pedig csaknem 10 ezren választották az eddig feldolgozott adatok szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
Európai összevetésben rugalmasnak mondható a munkajogi környezet Magyarországon az elbocsátáskor felmerülő jogi kötelezettségek és a várható munkáltatói költségek tekintetében - állapította meg a Deloitte és az ügyvédi irodákat összefogó belga Laga közös felmérése.
A Dunántúlon már az éjszaka intenzív hóesés kezdődött, reggel re ezért több helyen nehézkessé vált a közlekedés, főként a kamionok, nehéz járművek számára. Kamionok és buszok akadtak el a hóban, több utat lezártak, de elzárt település nincs. Késnek a vonatok és a buszok is.
Hóátfúvások Vas megyében. Kamionok, személyautók akadnak el Veszprémnél. Kamionstop a 82-esen, Cseszneknél. Kékestetőn 43, a Dunántúlon helyenként 30 centiméteres a hó. Kapuvár környékén akadozik a buszközlekedés. Lezárt utak, elakadt autóbuszok Vasban. Elsőfokú riasztás több dunántúli megyében. 15-30 percet késnek a vonatok. Járhatatlan utak, kötelező hólánc.
Varga Mihály szerint a kormány fenntartja szándékát egy hitelmegállapodásra, de továbbra sincs szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzére. A tárca nélküli miniszter szavaiból kiderült, továbbra is...
Az ország nyugati felében több utat, ideiglenesen az M1-es és az M7-es autópálya egy-egy szakaszát is le kellett zárni a havazás és különböző balesetek miatt. Pénteken a veszprémi középiskolákban tanítási szünetet rendeltek el. Percről percre.
Magyar kézbe került az Office Depot (OD) üzletlánc. A multinacionális cég hazai érdekeltségét a Central-Fund Kockázati Tőkealap vásárolta meg, és már az idén jelentős fejlesztéseket terveznek. A most kezdődő átstrukturálás után jövőre már nullszaldó körüli eredményre számítanak.
A pénzügyi válságnak vége, a termelési és társadalmi válság ugyanakkor még nem ért véget, idő és erő kell a megoldásához – fogalmazott Mario Monti ügyvezető olasz kormányfő a SkyTg24 hírtelevíziónak adott interjúban.