Kutatási és termelés-megosztási szerződést írt alá a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. az ománi kormánnyal - közölte vasárnap Omán hivatalos hírügynöksége.
A hét elején még kitart a 30 fok körüli meleg, de a hét közepére megérkezhet az enyhülés, csütörtökön a legtöbb helyen már csak 15-20 fokig emelkedik a hőmérséklet.
A görög pénzügyminiszter a hitelezők által megkövetelt 11,5-11,9 milliárd eurós pótlólagos megtakarítási csomagnál nagyobb, 17 milliárd eurós megtakarítási csomagot mutatott be a trojkának - értesült vasárnap pénzügyminisztériumi körökből a dpa hírügynökség.
A Közlekedés Operatív Program keretében további több mint 531 millió forinttal növelik meg a Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal) című nagyprojekt támogatását - írta legutóbbi számában a Magyar Közlöny.
Nem miniszterelnökként képzeli el jövőjét Mario Monti római kormányfő, aki ezt vasárnap, a cernobbiói nemzetközi gazdasági fórumon hangoztatta, miközben az olasz pártok lényegében máris elindították a választási kampányt.
Hatvanhárom éves korában elhunyt Dolinszky Árpád szabadkai evangélikus püspök, a bácskai magyar közélet egyik meghatározó alakja – jelentette vasárnap a vajma.info délvidéki hírportál.
Budapest — Kérhet-e hasonló megszorításokat az IMF, mint 2008-ban? A kormány szerint ezt kell elkerülni, mert az akkori feltételek, amelyekkel a Gyurcsány-kormány megállapodott, elfogadhatatlanok.
A magyar férfi csapat kikapott vasárnap Örményország négyesétől az Isztambulban rendezett sakkolimpia utolsó, 11. fordulójában, ezzel lemaradt az éremről.
Bob és Mike Bryan párosa nyerte meg az US Openen a férfi párosversenyt, ezzel történelmet pedig írt a testvérpár. Az amerikai duó 12. Grand Slam-tornagyőzelmüket aratta, amely rekord az open érában.
Két vereség után megszerezte első győzelmét a magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban: a várnai torna harmadik fordulójában a magyarok négy játszmában múlták felül a letteket vasárnap.
A Kecskemét a Ferencvárosnál vendégeskedik a Ligakupa második fordulójában! Ha nem tudtál kimenni az Albert-stadionba, nálunk figyelemmel követheted a meccset!
Olaszország nem fogad el több feltételt az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlásai fejében azokon a gazdaságpolitikai irányelveken felül, amelyekben európai partnereivel már megállapodott - idézte Mario Monti miniszterelnök egy zártkörű konferencián elhangzott kijelentését szóvivője.
Magyarország jelentős zuhanás után a 60. helyen áll a World Economic Forum versenyképességi listáján - adtuk hírül a héten. A WEF most egy interaktív térképen is bemutatja, hogy a világ mely országai...
A Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) első embere, Alexander Medvegyev a tervének megfelelően tovább bővíti majd a bajnokságban elinduló csapatok számát. Jelenleg a KHL Medvescak Zagreb és a Hockey Milano Rossoblu csatlakozhat majd a ligához.
Monza — Hatalmas bánata után végre örülhetett Lewis Hamilton (27). A McLaren brit pilótája egy héttel azt követően, hogy a Belga GP-n a rajtot követő karambolban kiesett, megnyerte az Olasz Nagydíjat. Ráadásul rákos betegségben elhunyt nagynénje emléke előtt is tisztelgett diadalával.
Biella — Robert Kubica (27) visszatért! A tavaly februárban súlyos ralibalesetet szenvedő lengyel Forma-1-es pilóta újra versenyautót vezetett, Subaru Imprezával száguldott a hét végi Ronde Gomitolo di Lana-ralin.
Évi 60 ezer forint megtakarítást ígér egy négytagú család számára az ősszel folytatódó ÖkoKör program, amelynek keretében csoportos foglalkozásokon vitatják meg a háztartásokban a hulladékképződés és az energiafelhasználás csökkentésének lehetőségeit a résztvevők, és utóbb azokat alkalmazzák is a gyakorlatban - közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE).
LosAngeles — Úgy tűnik, Jennifer Aniston (43) valóban megtalálta az igazit Justin Theroux (41) személyében, a férfi ugyanis valóban mindent megtesz szerelméért.
A Leroy Fer-Adam Maher csere után újabb változás történt vasárnap a keddi, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő holland labdarúgó-válogatott keretében: Tim Krul kapus könyöksérülést szenvedett, s már haza is utazott az együttes főhadiszállásáról.
Sebastian Vettel rendkívül csalódott a kiesése miatt, ugyanakkor nem érti, hogy miért büntették meg Fernando Alonsóval szembeni védekezése miatt - főleg, mivel tavaly egy hasonló szituációért a spanyol semmit nem kapott.
A Mezőkövesd hazai pályán egygólos győzelmet aratott vasárnap a Vasas felett a labdarúgó NB II 4. fordulójában, ezzel az egész másodosztályú mezőnyt tekintve egyedüliként százszázalékos.
Már most gőzerővel készül az Eurovíziós Dalfesztiválra Kállay-Saunders András (27), holott a versenybe szálló dalokat még hónapok múlva kell leadni a zsűrinek. Az egykori megasztár azonban semmit sem bíz a véletlenre, jövőre mindenképp szeretné a svéd színpadon képviselni hazánkat, így már több dalt is felénekelt a megmérettetésre.
Százmillió font (több mint 36 milliárd forint) perköltséget kell fizetnie Borisz Berezovszkijnak, az önkéntes londoni száműzetésben élő orosz pénzembernek, miután nemrégiben elvesztette milliárdos kártérítési keresetét, amelyet egy másik orosz oligarcha, Roman Abramovics ellen indított.
Ha Németország nem mutat hajlandóságot arra, hogy lehetőségeit kihasználva életet leheljen az európai gazdaságba, el kell hagynia az eurózónát - véli Soros György. Soros szerint az adósságválság...
Domonyvölgy — Kisfiával együtt készül fel a hét végi Nemzeti Vágtára Rékasi Károly (45), a népszerű színész ugyanis Zsebivel együtt hajtotta a fogatot vasárnap délután Domonyvölgyben.
A jelek szerint, noha még több mint 100 nap hátra az esztendőből, új "bemondási csúcsot" döntött a kormányzat: ez a hét a blöff és az önblöff jegyében telt. Ráadásul a légből kapott "bemondások" nem torpantak meg a határon, a magyar kormány sikerrel teremtett háború közeli helyzetet a Kaukázusban, illetve megpróbálta ráborítani a tárgyalóasztalt a Nemzetközi Valutaalapra.
Tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye, a cselekvés oldalán, közös értékeink, a demokrácia, az erkölcs és az igazság oldalán, szemben a kirekesztéssel, a gyűlölettel, a diktatúrával, az erőszakkal – mondta Áder János köztársasági elnök, a Wallenberg-év fővédnöke vasárnap Budapesten a Dohány utcai zsinagógában, a Wallenberg-emlékesten.
Tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye, a cselekvés oldalán, közös értékeink, a demokrácia, az erkölcs és az igazság oldalán, szemben a kirekesztéssel, a gyűlölettel, a diktatúrával, az erőszakkal - mondta Áder János köztársasági elnök, a Wallenberg-év fővédnöke vasárnap Budapesten a Dohány utcai zsinagógában, a Wallenberg-emlékesten.
Fernando Alonso és Sebastian Vettel 2011-hez hasonlóan ismét fej-fej mellett csatázott egymással Monzában. Az idei eset kísértetiesen hasonlított a tavalyihoz, ám míg akkor nem lett a vége büntetés, most igen.
A fogaikat rendszeresen ápoló, egészséges ínnyel élő embereknél kisebb lehet életük későbbi részében a szellemi leépülés, a demencia kialakulásának kockázata - vélik a Kaliforniai Egyetem kutatói.