2012. szeptember 9. vasárnap

szept. 9
16:13
A New Orleans botrányából profitálnánk az első héten (Agroinform)
A New Orleans nyári botrányából fakadóan két erős tippet is találtunk az NFL új idényének első vasárnapján.
szept. 9
16:15
DK: hova tüntette a MOB a szervátültetett sportolók pénzét? (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy ugyanannyi jutalmat kapjanak a paralimpiai játékok érmesei és helyezettjei, mint az olimpiai játékok pontszerző versenyzői - írja közleményében Varjú László országgyűlési képviselő.
szept. 9
16:15
Formula-1, Olasz Nagydíj: Lewis Hamilton győzött (ATV)
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Formula-1-es Olasz Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenharmadik versenyét.
szept. 9
16:17
Őrizetbe vették a lajoskomáromi cserbenhagyásos gázolót (ATV)
Őrizetbe vették azt a férfit, aki vasárnap hajnalban ittasan autójával halálra gázolt egy tizenöt éves helybeli lányt a Fejér megyei Lajoskomáromban, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt – tudatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
szept. 9
16:21
Bravúrok kellenek Bogdántól (Blikk)
Telki — Nagy naphoz érkezik kedden (20.30, m1) Bogdán Ádám (24).
szept. 9
16:21
Levezet és elnöki tisztségre tör a magyar vívólegenda (Sport365)
Saját elmondása szerint utolsó paralimpiáján vett részt Londonban a kerekes székes vívó Szekeres Pál, aki a tőrözőknél egyéniben a negyeddöntőig jutott, csapatban pedig a hetedik helyen végzett.
szept. 9
16:23
Lewis Hamilton: "Fantasztikus érzés Monzában nyerni!" (Sport365)
A McLaren-Mercedes brit pilótája jól zárta az idényt Európában. Lewis Hamilton győzelmével továbbra is versenyben vannak a világbajnoki címekért.
szept. 9
16:27
Papp Krisztina és Józsa Gábor győzött a Budapest Félmaratonon (Agroinform)
A nőknél Papp Krisztina, a férfiaknál pedig Józsa Gábor nyerte meg a vasárnap rendezett 27. Nike Budapest Félmaratont.
szept. 9
16:33
Prostinak állt a vb-ezüstérmes (Blikk)
Ulm — Lebukott a prostituáltként dolgozó korábbi román tornászsztár.
szept. 9
16:33
Szexbotrány, gyilkosság, korrupció tépázza a Kínai Kommunista Párt imázsát (ProfitLine)
Az elmúlt hónapok hangos botrányai tépázzák a vezetőváltásra készülődő kommunista párt képét Kínában - az információk nyilvánosságának térnyerése a kínai civil társadalom erősödését is jól példázza.
szept. 9
16:33
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 36. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így egy hét múlva 665 millió forint keresi majd gazdáját....
szept. 9
16:35
Pistorius arannyal zárt a paralimpián (Blikk)
London — A 100 és 200 méteren elszenvedett vereségek után Oscar Pistorius (25) kedvenc versenyszámában, a 400 méteres síkfutásban már nem hibázott, s óriási fölénnyel védte meg címét a londoni paralimpián.
szept. 9
16:39
A hatos lottó e heti nyerőszámai (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
szept. 9
16:39
Visszakövetelték a Mona Lisát az olaszok (Blikk)
Firenze — Hivatalosan is kérvényt nyújtott be az olasz Uffizi Múzeum a francia kormánynak, hogy szolgáltassák vissza nekik a Mona Lisa című világhírű Leonardo Da Vinci-festményt, mert 1503-ban ott készítette, így ez a szülőhazája.
szept. 9
16:45
Buffon 2016-ig meghosszabbította szerződését a Juventusnál (Agroinform)
A 34 éves játékos 2001 óta szerepel a torinóiaknál, akiknél a szezon végén járt volna le az aktuális kontraktusa.
szept. 9
16:51
914 kilós hamburgert sütöttek ebédre (Blikk)
Carlton — Három méter átmérőjű, 914 kilogramm súlyú óriáshamburgert készítettek egy Minnesota állambeli kaszinóban.
szept. 9
16:51
Visszavonul a háromszoros paralimpiai bajnok államtitkár (ATV)
Saját elmondása szerint utolsó paralimpiáján vett részt Londonban a kerekes székes vívó Szekeres Pál, aki a tőrözőknél egyéniben a negyeddöntőig jutott, csapatban pedig a hetedik helyen végzett.
szept. 9
16:53
Tűzről pattant kínaiak (Blikk)
PanAn — Ősidők óta a kínai tradíciók közé tartozik egy különleges rituálé, amely nemcsak a bátorságot hivatott bizonygatni, de az ázsiai emberek szerint a betegségeket és a rosszat is elűzi.
szept. 9
16:54
2016-ig hosszabbított a Juventus világbajnok legendája (Sport365)
Három évvel, 2016-ig meghosszabbította szerződését klubjával, a bajnok Juventusszal Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó-válogatott kapusa - értesült a La Gazzetta dello Sport.
szept. 9
16:55
Titkos műholdon dolgozott az agyonlőtt üzletember? (Blikk)
Saint-Jorioz — Egyre nagyobb a tanácstalanság az Alpokban elkövetett négyszeres gyilkosság motivációjával kapcsolatban.
szept. 9
16:56
Hatalmasat repült Monzában a Toro Rosso - videó és fotók! (Sport365)
Jean-Eric Vergne első pillantásra is kellemetlen balesetet szenvedett Monzában. A Toro Rosso pilótája a célegyenes végén csúszott meg és esett ki.
szept. 9
16:58
Vb 2014: komoly védőgondok az angoloknál! (Sport365)
Komoly hátvédproblémákkal kell szembenéznie az ukránok elleni vb-selejtező előtt az angol válogatott szövetségi kapitányának, Roy Hodgsonnak, miután John Terry bokasérülése miatt nem játszhat a soron következő találkozón.
szept. 9
17:03
Megsérült a hollandok kapusa (Agroinform)
Tim Krul könyöksérülés miatt nem játszhat a magyarok elleni, keddi világbajnoki selejtezőn.
szept. 9
17:06
Beszólt Orbánnak a volt szocialista lengyel miniszterelnök (ProfitLine)
A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap hétvégi kiadásában Leszek Miller volt szocialista miniszterelnök azt állítja, hogy Orbán Viktor kormányfő téved, mert nem az Európai Unió okozta a válságot és csak a közösség képes azt legyőzni.
szept. 9
17:08
Soros: Németország vezesse, vagy hagyja el az euróövezetet (ProfitLine)
Soros György arra szólította fel Németországot, hogy vagy hagyja el az euróövezetet, vagy pedig vezető szerepéhez méltó módon segítse ki az euróövezet gyengébb tagjait a drámai mértékű eladósodás és a recesszió ördögi köréből.
szept. 9
17:09
Kétkerekűt hozott a Blikk Bumm (Blikk)
Ecser — Két keréken gördült be a szerencse a Veres családhoz, ők nyerték meg ugyanis a Blikk Bumm őszi nyereményjátékának első kerékpárját. A kék biciklit Veres Viktória (30) már a kapuban állva várta.
szept. 9
17:09
Halálra ítélték Tárik el-Hasemit (ATV)
Irakban távollétében halálra ítélték vasárnap Tárik el-Hasemi alelnököt, aki saját internetes bejegyzése szerint Katarban tartózkodik.
szept. 9
17:12
Soros: a németek vagy segítsenek, vagy hagyják el az eurózónát (Privátbankár)
Soros György arra szólította fel Németországot, hogy vagy hagyja el az euróövezetet, vagy pedig vezető szerepéhez méltó módon segítse ki az euróövezet gyengébb tagjait a drámai mértékű eladósodás és a recesszió ördögi köréből.
szept. 9
17:15
Visszaszerzett műkincsek a Szépművészeti Múzeumban (Infostart)
Magyarországon ellopott, majd a bűnüldöző szervek által tulajdonosaikhoz visszajuttatott műtárgyakat, illetve azok történetét mutatja be a Szépművészeti Múzeumban péntektől ingyenesen megtekinthető, Műkincsek és bűnesetek - Ellopott és visszaszerzett kulturális örökségünk című időszaki tárlat.
szept. 9
17:21
Filkorék háromból harmadszor nyertek, Feczesinék megszerezték nulladik pontjukat (Agroinform)
Hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Ternana együttesét a Filkor Attilával felálló Bari a Serie B harmadik fordulójában.
szept. 9
17:27
78 évesen is a levegő ura Brúnó bácsi (Blikk)
Agárd — A legidősebb magyar hőlégballonos, Pálosfalvi Brúnó (78) is felemelkedett a levegőbe a Velencei-tavi hőlégballon-karneválon a hét végén.
szept. 9
17:27
Magyar rendőrök állították meg az osztrák rendőrök által üldözött autót (ATV)
Magyar rendőrök állították meg vasárnap Győr határában azt a bécsi rendszámú autót, amelyet az osztrák rendőrök azért üldöztek, mert a jármű vezetője az Ausztriában végrehajtott közúti ellenőrzés során nem állt meg – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
szept. 9
17:27
DVSC: ketten máris visszatértek a válogatottól (Sport365)
A középhátvéd Mészáros Norbert sérülés, a középpályás Bódi Ádám sárga lapok miatt nem állhat a magyar válogatott rendelkezésére, így mindketten visszatértek klubcsapatukhoz, Debrecenbe.
szept. 9
17:29
Főrendőrre vallott a Balla-ügy tanúja (Blikk)
Debrecen — „Főrendőrök vonatták vissza velem a beismerő vallomást" – állította D. Lajos, aki korábban kétszer azt mondta: ő gyilkolta meg a fideszes képviselőnőt, Balla Irmát. Majd hirtelen megváltoztatta az állításait, és pont az ellenkezőjéről beszélt.
szept. 9
17:29
Videó: Andy Murray-t óriási megtiszteltetés érte! (Sport365)
Nem mindennapi meglepetés érte Andy Murray-t! Az olimpiai bajnok brit teniszezőt a számára győztesen záruló US Open elődöntő utáni sajtótájékoztatóján két élő legenda lepte meg.
szept. 9
17:30
Mentőcsomag: a spanyoloknak nem sürgős (Privátbankár)
Spanyol pénzügyi szakértők nem számítanak arra, hogy az ország "hamarosan" támogatásért folyamodna az euróövezeti mentőalapokhoz.
szept. 9
17:31
Győrfi Alen: „Úgy vettek le a motorról a végén, de megérte a szenvedés” (Sport365)
Legyőzte a fájdalmat, és megrepedt térdkaláccsal küzdötte fel magát az öt pontot érő 11. helyre a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának nürburgringi futamán Győrfi Alen.
szept. 9
17:33
Hajléktalan lehet a magyar hercegi sarj (Blikk)
GYÁL – Munka, jövedelem és saját lakás nélkül tengeti életét egy szoba-konyhában Windisch-Gräetz Klára (53). A név nem véletlen: az egykori mikrobiológus ereiben hercegi vér csörgedez. A család azonban, amelynek nevét mi az 1848-49-es szabadságharc kapcsán tanuljuk az iskolában – Alfred zu Windisch-Grätz volt egy ideig a császári csapatok főparancsnoka –, hallani sem akar róla.
szept. 9
17:33
ÉLŐ: Djokovics lesz Murray ellenfele New Yorkban (Sport365)
A US Open vasármapi napján rendezik Novak Djokovics és David Ferrer elődöntőjét. A meccs a tegnapi eső miatt csúszott mára. Élő eredménykövetés.
szept. 9
17:35
Rács mögött hirdeti tanait a fényevő guru (Blikk)
Budapest ‒ Hiába vallotta magát ártatlannak, a bíróság azonban nem hitt neki. A családját halálra éheztető F. Lászlót(40) 2009-ben kényszergyógykezelésre ítélték, de úgy fest, mégsem mondott le tanai hirdetéséről, mi több, a rácsok mögött is folytatja azt.
szept. 9
17:39
A Ferencvárostól frissen érkezett Fülöp nagyon hosszú időre kidőlt (Agroinform)
Térdsérülése miatt valószínű, hogy a teljes hátralévő szezont ki kell hagynia Fülöp Noelnek.
szept. 9
17:41
Alberto Contador győzött a spanyol körversenyen (Agroinform)
A német John Degelkolb nyerte a Vuelta utolsó szakaszát, s ezzel már ötödik idei etapgyőzelmét szerezte Madridban.
szept. 9
17:45
Kanapé négylábúaknak (Blikk)
Budapest ‒ Kényelem, és luxus ugyanúgy jár a kutyáknak is - vélhetik az ebek, mikor előszeretettel elterpeszkednek a kanapén, alig hagyva egy kis helyet a TV előtt.
szept. 9
17:45
Hitelesek tízezrei örülhetnek, itt a megváltás? Heti összefoglaló (Pénzcentrum)
Nemrég kamatcsökkentésre szánta magát a monetáris tanács múlthét kedden. Ez a 25 bázispontos, vagyis az alapkamatot 7 százalékról 6,75 százalékra mérséklő döntés hatással van a háztartások pénztárcájára is. Mit jelent a döntés a hiteleseknek, csökkenhet a törlesztőrészletünk?...
szept. 9
17:45
Londoni elemzők: komor kelet-közép-európai növekedési kilátások (ATV)
Londoni elemzői vélemények szerint komor növekedési kilátásokat jeleznek a közép- és kelet-európai gazdaságok második negyedévi részletes GDP-adatai.
szept. 9
17:51
Papp Krisztina és Józsa Gábor győzött a Budapest Félmaratonon (Infostart)
A nőknél Papp Krisztina, a férfiaknál pedig Józsa Gábor nyerte meg a vasárnap rendezett 27. Nike Budapest Félmaratont, s ezzel az országos bajnoki címet is megszerezték.
szept. 9
17:51
Szexre kényszerítette Andrást a volt légiós (Blikk)
Budakeszi — Egy fürdőszobában, megkötözve tartotta fogva egyik elrablója Andrást, akit állítása szerint orális szexre kényszerített, és fajtalankodott vele. Szabadulásáért 100 ezer forintot kellett volna fizetnie október elsejéig.
szept. 9
17:57
A Toro Rosso versenyzője örült, hogy nem állt fejre - videó (Agroinform)
Jean-Eric Vergne autója az egyik egyenesben csúszott ki alóla, és egy kerékvető majdnem felborította.
szept. 9
18:00
Ománban kutat olaj után a MOL (Infostart)
Kutatási és termelés-megosztási szerződést írt alá a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. az ománi kormánnyal - közölte vasárnap Omán hivatalos hírügynöksége.
szept. 9
18:00
Red Bull: 300 km után feladta a generátor, ezért esett ki Vettel (Sport365)
Pocsék hétvégét zárt a Red Bull Racing csapata Monzában. A vasárnapi versenyen a csapat mindkét versenyzője feladta a futamot. Webber gumiprobléma, míg Vettel generátorhiba miatt esett ki.

Keresés