Anglia - ismét. Itthon vagyunk. És ez nem túlzás, tényleg itthon ez az itthon. Csak pár napja érkeztünk, s azóta szép lassan mindenki kezd kisimulni. Hétvégére már éppen kipihennénk az egész nyaralást, ha nem költöznénk. Merthogy akkor felszedjük a sátorfánk, és odébbállunk.
A Wisconsin államban található Milwaukee városában rendezték meg a hétfő esti Raw 1005. adását, amelyben Triple H elbúcsúzott, de nem jelentette be végleges visszavonulását. CM Punk megalázta Jerry Lawler-t és megkapta John Cenát ellenfeléül.
Az összességében jó gazdasági helyzetben lévő Németország kész arra, hogy segítsen Magyarországnak és Közép-Európának - jelentette ki Bernhard Vogel, Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnöke kedden Budapesten.
Abony ‒ Beleőrült a tudatba, hogy élete szerelme mást választott, ezért beteges gondolatoktól vezérelve, bosszúból fejbe lőtte alvó kislányát, Kiarát (†10) H. T. Mihály.
Budapest — Egyik hónapról a másikra megugrott Kövér László házelnök országgyűlési képviselőként kapott költségtérítése. A politikusnak így 313 ezer forinttal emelkedett a jövedelme.
Budapest — Kiverte a biztosítékot az RTL Klubnál Plazma (19)! A Csillag Születik szabadszájú rappere közösségi oldalán alázta anyacsatornája másik tehetségkutatója, az X-Faktor énekeseit, amit információink szerint nem néztek jó szemmel.
Hamarosan elkészül a fellebbezés szövegével a Klubrádió, a baloldali adó ugyanis nem fogadja el, hogy a médiatanács kizárta a 95.3-as frekvenciára kiírt pályázatból. A médiatestület a "Klub-szabályra" hivatkozva zárta ki a Klubrádiót, azt kifogásolták, hogy a pályázatban nem sorszámozták és szignózták az üres oldalakat. Ezt a kifogást egy uniós pályázatokat író szakember is abszurdnak tartja.
Szeptembertől sok ezer friss egyetemista és főiskolás kezdi meg új életét gólyaként. Sokuknak pedig mihamarabb lakhatási megoldást kell találniuk. Ugyanakkor manapság is sokakban merül fel a kérdés, mi éri meg jobban: albérletet bérelni éveken keresztül, vagy inkább saját lakásba fektetni? Ezúttal ebben segít eligazodni a Pénzcentrum.hu....
Szerdán Cegléden hétpontos szándéknyilatkozatot írt alá a város kormánypárti polgármestere és nyolc másik helyi potentát. A Magas Felek célja a város közrendjének helyreállítása és az etnikai feszültség csillapítása.
Néma demonstrációval tiltakozik ma délelőtt a szabolcsi Egészségügyi Holding (EH) Zrt.-nél bejelentett létszámleépítés ellen az MSZP - közölte Halmi József. Az ellenzéki párt megyei alelnöke felháborodását fejezte ki a holdingnál a hét elején bejelentett több mint ötszáz fős elbocsátás és a korábban ismertté vált kórházösszevonás miatt.
Egyelőre hallgat Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő arról, szükségesnek és értékével arányosnak találja-e azt a megbízási szerződést, melyet az általa elnökölt Hét Határ Egyesülettel kötött nemrég Erzsébetváros önkormányzata.
BUDAPEST — Mujahid Zoli (33) úgy döntött, nem vár tovább, elmondja legféltettebb titkát. A Megasztár első szériájának döntőse a Blikknek elárulta, saját neméhez vonzódik, és mindezt nem szégyelli.
Csak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) lenne jogosult nyilatkozni, de érdemi információt ott sem kapni az Új Magyar Gárda hét végi, dunaföldvári avatásával kapcsolatban. Az ORFK cáfolta, hogy nyilatkozatstop lenne.
Nem viszik színre az Új Színházban Csurka István A hatodik koporsó című darabját, melynek antiszemita szellemisége miatti tiltakozásul Fischer Ádám karmester bejelentette, hogy nemzetközi aláírásgyűjtést kezdeményez. Ezt Tarlós István jelentette ki az MTI-nek, miután Dörner György a teátrum igazgatója értesítette erről.
Hétfőtől folyik a hajsza a fűtési rendszerek korszerűsítésére fordítható pályázati pénzekért, de a szakértők szerint akár napokon belül kiürülhet a keret. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NEFMI) 864 millió forintot különített el erre a célra, és a támogatást csak a magánszemélyek, valamint a lánc-, sor-, iker- és családi házak, illetve a legfeljebb négylakásos társasházak tulajdonosai…
Papíron ugyan a VT-Transman Kft.-t kellene kihirdetni a Vitézy Dávid vezette Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. által kitalált új buszüzemeltetési modell pályázata nyertesének, ám a BKV igazgatóságának holnapi ülésén heves vita várható arról: biztosan megéri-e ez a konstrukció. A belső számítások ugyanis mást mutatnak.
Egyelőre csak négy - a fővárosból Győrbe, Szombathelyre, Nyíregyházára és Szegedre induló - Volánbusz-járaton drágulnak a jegyek szombattól, ott viszont akár 10-20 százalékkal is. A vasútnál a rövid távú utazások - öt kilométeren belül - szintén többe kerülnek, ráadásul csaknem 60 százalékkal. Mindettől 3 milliárd forint többletet vár a kormány, de a szaktárca nem is a bevételnöveléssel magyarázza…
Első fokon pert nyert Gyurcsány Ferenc a Hír Tv elleni a "plágiumvád" ügyében. A Demokratikus Koalíció elnöke az április 29-én bemutatott "Pancsolt bor" című műsor miatt nyújtott be keresetet, annak készítői ugyanis azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt főiskolai szakdolgozata plágium. A bíróság most helyreigazításra kötelezte a tévét.
Az összességében jó gazdasági helyzetben lévő Németország kész arra, hogy segítsen Magyarországnak és Közép-Európának - jelentette ki Bernhard Vogel, Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnöke kedden Budapesten.
Egyre elégedetlenebb a német koalíció politikusainak Görögországgal kapcsolatos kijelentéseivel a német kancellár. Angela Merkel úgy véli, mindenkinek jobban meg kellene fontolnia, mit is mond Athén jövőbeni euróövezeti tagságával kapcsolatban.
Ismét erőszak fenyeget abban a dél-afrikai bányában, ahol az elmúlt hetekben összesen 44 személy vesztette életét összecsapásokban, illetve a rendőrség brutális fellépése következtében - számolt be a marikanai bányát üzemeltető brit cég, a Lonmin.
Rendkívüli parlament ülésen tárgyalta meg tegnap a norvég törvényhozás azt a szakértői jelentést, amelyet augusztus 13-án már közzé tettek a múlt héten életfogytiglanra (helyi törvények szerint 21 évre) ítélt Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos okozta tragédia kapcsán.
Tegnap Lyonban, tegnapelőtt Párizsban számolt fel újabb illegális roma tábort a francia hatóság, annak ellenére, hogy a nyár elején elkezdett akció nemzetközi felháborodást váltott ki, és akárcsak 2010-ben, az Európai Bizottság ismét megfigyelés alá helyezte az országot. Az Unió regionális pénzügyi alapjaiból 470 ezer eurót folyósítottak Franciaországnak a romák beilleszkedését segítő fejlesztési…
Hazaengedték a kórházból Korda Györgyöt, aki a múlt héten életveszélyes állapotban feküdt az intenzíven egy epehólyag-gyulladás miatt. Betegsége miatt tizenöt fellépést kellett lemondaniuk.
Mexikóban egyelőre tisztázatlan körülmények között rálőttek a rendőrök az amerikai nagykövetség egyik autójára, amelyben amerikai ügynökök utaztak. Felipe Calderón elnök alapos vizsgálatot ígért.
Szinetár Dóra sosem csinált titkot abból, hogy hajlamos beleszeretni a színpadi partnereibe. Mindkét férje a kollégája volt, és új párját is a kulisszák között ismerte meg. Foglalkozási ártalom?
Barack Obama megölésére és az amerikai kormány megdöntésére készült négy anarchista katona, akiknek ügyét a Georgia állambeli Ludowiciben tárgyalják - közölte kedden az amerikai sajtó.
Interaktív kiállítás nyílt a Holokauszt Emlékközpontban, a vészkorszak túlélőinek visszaemlékezéseivel. A 20 filmből álló úgynevezett túlélők fala érzékeli a néző mozgását, és kézmozdulatra reagálva indítja el a kiválasztott kisfilmet. Az installációt a Moholy Nagy Művészeti Egyetem médiadizájn tanszékének mester szakos hallgatója készítette.
Barack Obama megölésére és az amerikai kormány megdöntésére készült négy anarchista katona, akiknek ügyét a Georgia állambeli Ludowiciben tárgyalják - közölte kedden az amerikai sajtó.
Hivatalosan is az amerikai republikánusok elnökjelöltjévé vált Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó kedden, a párt tampai országos konvencióján. A tanácskozáson alelnökjelöltnek választották Paul Ryant, a képviselőház költségvetési bizottságának elnökét.
Évek óta kislánya megölésével fenyegette nejét a betegesen féltékeny T. Mihály, aki hétfőn beváltotta szörnyű ígéretét, és agyonlőtte a tízéves Kiarát. A nagyszülők szerint Mihály alamuszi volt, félrevezetett mindenkit.
Huszadik alkalommal invitálják a nagyközönséget a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok augusztus 31-től szeptember 2-ig tartó rendezvényére, ahol minden eddiginél hosszabb Borutca nyílik a Duna Borrégió legkiválóbb pincészeteinek részvételével - közölte Font Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kedden a Kiskőrösön tartott sajtótájékoztatón.
Útlevelekben szereplő országnévvel tévesztett össze személyneveket egy rendőr Nagy-Britanniában, és emiatt feltartóztatott négy, Abu-Dzabiból érkező férfit.
Prűdek a britek, vagy Picasso túlságosan szemérmetlen? Nem újdonság, hogy a kubizmus pápája a női aktok ábrázolásánál, még ha a testek kificamítottak voltak is, sutba dobta a nyárspolgárok művészi ízlését.
Babos Tímea két szettben vereséget szenvedett a brit Johanna Kontától kedden a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyének első fordulójában.
Hideg zuhanyként érheti az ügyfeleket a kormány által kivetett biztosítási adó, melyet jövő év január 1-étől kell majd megfizetni. A biztosítók többsége egyelőre óvatosan fogalmaz az áthárítás kapcsán, az alkusz szerint azonban nem nagyon lesz más választása a társaságoknak, minthogy az ügyfelekkel fizettessék meg az újabb plusz terhet.
Több száz muzulmán tüntető vonult Mombasa utcáira. A tömeg egy terroristákat pénzelő muzulmán pap lelövésén feldühödve tört-zúzott Kenya második legnagyobb városában. Az erőszakos demonstrációknak eddig egy halálos áldozata van, két templomot felgyújtottak, négy másikat pedig megrongáltak.
Iratokat foglalt le a rendőrség a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) kedden, ahol korábban az államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok miatt a rendőrség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.
Az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők azt állapították meg, hogy teljes mértékben beszámítható a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László - közölte a gyanúsított kirendelt ügyvédje kedden az MTI-vel, hozzátéve: védence nagyon súlyos büntetésre számíthat.