A konyhában ülök (hol máshol?), gyógyteát kortyolgatok. Kakukkfüvet, zsályát, kamillát. Máskor hársfavirágot és bodzát. Beteg vagyok, és nem csak én: a férjem kivételével mindenki. A nagyfiúk már kezdenek kikászálódni belőle (remélem), de a pici meg én épp a sűrűjében vagyunk. Éjjel nem alszunk (hol ezért, hol azért), nappal nyávogunk (felváltva).
Végre újra sikerült mindkét milánói alakulatnak a kluboktól elvártan nyerniük a Serie A hétközi, 5. fordulójában. A játéknapon Cavani egyedül intézte el egy triplával a Laziot.
John Cena sérülése állítólag sokkal súlyosabb a vártnál, így minden bizonnyal lemarad a Hell in a Cell előfizetéses adásról. A helyettese Ryback lehet.
Miheil Szaakasvili grúz államfővel folytatott megbeszélést kétnapos hivatalos grúziai látogatásának első napján Orbán Viktor. A miniszterelnök megkoszorúzta Tbilisziben a Hősök Emlékművét is.
Az EU-biztos szerint a pénzügyi szektor túl összetett, jobban szolgálja a saját érdekeit, mint az emberekét, és komoly fenyegetést jelent a tagállamok gazdaságára.
A pénzügyi szektorra vonatkozó jogszabályi környezet átalakításának szükségességéről beszélt szerda délután Joaquín Almunia versenyjogi biztos az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságában.
Budapest — Újra eltelt egy hónap, így eljött az idő, hogy olvasóink megválasszák a Blikk szeptemberi szépét, aki további esélyt kap arra, hogy versenyünk fináléjában zsebre vágja a fődíjunkat, vagyis a CKM magazin fotózását.
Szakápoló- és orvoshiány léphet fel, ha Magyarország továbbra is a környező, elsősorban nyugat-európai államok egészségügyi munkaerőképző-központja marad, a kormány pedig semmit sem képes tenni a szakmabeliek itthon tartásáért. Hiába jelentették be ugyanis az év elején, hogy emelik az egészségügyben dolgozók bérét, az orvosok, ápolók, gyógyszerészek továbbra is, sőt egyre nagyobb számban külföldön…
Gödöllő - Nem először ölt a domonyvölgyi gyilkos? Ő lenne az az elmebeteg késelő, aki minden előzmény nélkül szúrt halálra egy férfit néhány hete Budapesten?
Parlamenti vitanapot kezdeményeznek a szocialisták a közoktatás átalakítása miatt - jelentette be a párt elnökségi ülése után Mesterházy Attila. A pártelnök-frakcióvezető elmondta, lehetetlenné teszi az intézmények zökkenőmentes működését a közoktatásban tapasztalható bizonytalanság.
"Megdöbbentő." Talán ezzel a szóval jellemezhetnénk a legjobban annak a felmérésnek az eredményét, amely több millió bankkártya-tulajdonos PIN-kódjának összetételét vizsgálta. Minden 10. embernek ugyanis az 1234 a PIN-kódja. A dobogó második helyén olyan, nem kevésbé összetett számsorok következnek, mint az 1111 és a 0000....
Rongálást követett el, de társadalmilag hasznos volt a tette Dániel Péter ügyvédnek, amikor piros festékkel lefestette a Horthy-szobrot Kerekiben. Ezt mondta ki első fokú ítéletében a Siófoki Városi Bíróság. Dániel Pétert a legenyhébb büntetésként megrovásban részesítették, és a 121 ezer 600 forint perköltség megfizetésére kötelezték. Az ítélet nem jogerős.
Budapest — Nem felhőtlen a boldogság Szinetár Dóra (35) és Makranczi Zalán (33) között. Könnyen lehet ugyanis, hogy a válófélben lévő színésznő két szék közül a pad alá esik.
Nemcsak a gyógyszeripart, a lakosságot is sújtja a gyógyszerkassza megszorítása, illetve a végrehajtására kitalált kormányzati intézkedések. Eddig idén már csaknem 150 gyógyszert vontak ki Magyarországon a társadalombiztosítási (tb) támogatásból, miközben az elmúlt öt hónapban egyetlen új medicina sem kapott állami hozzájárulást, pedig több mint két tucat vár jelenleg is erre.
Bár harmadszor is a Klubrádió nyert a Médiatanáccsal szemben, még a médiajogász sem tudja, mi lesz a Fővárosi Ítélőtábla tegnapi döntésének következménye. A bíróság kimondta: mivel a Médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította az adó pályázatát, nem hozhat azzal ellentétes döntést. A Médiatanács erre vonatkozó határozatát súlyos, az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésnek…
Akár a családi pótlékot vagy más ellátást is jelentősen emelhette volna a kormány abból a pénzből, amelyet az utóbbi két évben a minisztériumok és háttérintézményeik költöttek el - a beszerzési stop ellenére. Az elmúlt két évben 90 milliárdot fordítottak bútorok, mobilok, autók vásárlására, utazásra, ami több, mint amennyit anyasági támogatásra és gyermekgondozási segélyre összesen kifizetnek.…
Több mint harminc gyanús ügyben tett már feljelentést a szocialisták Demokrácia Központja, amelynek megalakulását éppen egy éve jelentette be Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető. A feltételezett visszaélésről árulkodó esetek között vannak milliárdos és "csupán" néhány milliós ügyek. A központ vezetője szerint mivel azok javarészt kormánypárti politikusokhoz köthetők, a nyomozást nem sietik…
Extraprofittal árusítja kegyeleti kellékeit a nyíregyházi temetkezési vállalat. Ezt sok kevésbé tehetős család nem tudja megfizetni, ezért a gyászolók a térség legnagyobb koporsógyártójától közvetlenül - és jóval olcsóbban - vásároltak.
Bár hivatalosan még mindig nem jegyezték be a Közmunkások Szakszervezetét, az érdekképviselethez tegnapig összesen 3000 csatlakoztak. Nyakó István parlamenti képviselő, a szervezet társelnöke lapunknak elmondta, ezen a héten Tolnában toboroznak és a kiszolgáltatott emberek közül sokan szinte azonnal csatlakoznak hozzájuk. A politikus szerint a hatalom nem feltétlenül nézi jó szemmel, amit…
Eddig példátlan módon minősítette a romagyilkosságok vádlottjainak elfogásakor végzett rendőri munkát még a keddi tárgyaláson a pert vezető bíró. Az ítélkezési szünet után a múlt héten újraindult perben a letartóztatás körülményei kerültek terítékre, Miszori László pedig "döbbenetesnek" nevezte a 2009. augusztus 21-én a debreceni Perényi 1 klubban, a négy vádlott akkori munkahelyén folytatott…
Az egész világon egyedülálló rekordkísérletre készülnek vasárnap egy hírkereső portál szervezésében a Corvinus Egyetem hallgatói. Harminc lelkes fiatal 6400 kávéspohárból rakja ki a világ legnagyobb mozaik képét. A 64 négyzetméteres, csillagot ábrázoló óriásképet mindössze 5 óra alatt építik meg a tervek szerint.
Budapest – „Villaajtó, nyílj ki" – Stohl András örök érvényű mondásától egy ajtó bezárul, egy másik azonban mindig kinyílik. A ValóVilág ötödik szériájából ismert fura lánynak, Annamarinak olyan kapu tárult fel, amelyen már annyi híresség besétált – örömre éhes férfiaknak kínálja fel kétes hírű bájait.
Bár a Gripen-beszerzések korrupciós szálait vizsgáló svéd iratok tartalmát akár a magyar nyilvánosság is megismerhetné, ha a Legfőbb Ügyészség kikérné a dokumentumokat, a nyomozóhatóság nem fordult ilyen kéréssel a svéd hatóságokhoz - írta a Népszabadság.
Sok a gond az állami jogi segítségnyújtásban, Szabó Máté ombudsman szerint a hibásan működő rendszer a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti. A legnagyobb problémaként azt emelte ki az alapjogi biztos, hogy a jogi segítők óradíja öt éve nem változott, ami nagyon rossz hatással van a segítségnyújtás színvonalára. A módosítást októberben tűzi napirendre a kormány, de azt még nem tudni, változik-e…
Egyre inkább szűkül a Leányfalun 2000-ben két kisgyermeket halálra gázoló ír férfi mozgástere, miután már az Európai Bizottság is arra keresi a választ, milyen módon vonható felelősségre az Írországban élő Francis Ciarán Tobin. Noha a férfi nemcsak a magyar, hanem az ír hatóságokat is félrevezette, hazája mégis védi őt: az ír nagykövetség ugyanis két hónapja nem reagál olyan bizonyítékokra, melyek…
Polgári jogi- illetve büntetőjogi felelősség is felvetődhet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kitalált új buszüzemeltetési modellnek megfelelő, eredményhirdetés előtt álló BKV-busztenderrel összefüggésben. A buszkiszervezés pénzügyi aggályai mellett ugyanis annak jogi veszélyeire is figyelmeztet a BKV felügyelőbizottságának (fb) két tagja által a testület elnökének írt levél.
Megkezdődött tegnap New Yorkban az ENSZ 67 Közgyűlése, amelynek napirendjén a legfontosabb biztonságpolitikai kihívások, a muszlim világban terjedő zavargások, a szíriai polgárháború és vélhetően a távol-keleti szigetvita keltette konfliktus is szerepel. Ismét napirendre kerül a palesztin államiság kérdése. Barack Obama amerikai elnök beszédében egyértelművé tette: Washington mindet megtesz, hogy…
Több százezren szüntették be tegnap a munkát Görögországban. A szerdára meghirdetett általános sztrájkkal a görög kormány által kilátásba helyezett további költségvetési megszorítások ellen tiltakoztak. Athén központjában összecsapások robbantak ki a rendőrség és a tüntetők között.
Barak Obama egyre biztosabban vezet két kulcsfontosságú államban, amelyek révén bebiztosíthatja győzelmét novemberben. A New York Times/CBS News és a Quinnipiac Egyetem friss felmérése szerint Obamára Ohióban 53 százalék szavazna, míg republikánus kihívójára, Mitt Romneyra 43 százalék. Floridában, ahol 2000-ben Al Gore elveszítette az elnökválasztást, Obama 53 százalékon áll, Romney 44 százalékon.
Az utóbbi időben egyre nagyobb trend a sztárok körében is hogy a szivárvány összes színét a hajukba teszik. Legutóbb Britney Spears hódolt be a trendek.
Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának általános vitájában a második napon kapott szót az iráni elnök. Mahmud Ahmadinezsád beszédét bojkottálta az amerikai delegáció. Az iráni elnök nyolcadszor mondott beszédet a világszervezet közgyűlésén.
Húsz éve bankár és nemzetközi szinten is vagyonos embernek számít az a francia férfi, aki fogva tartja magyar feleségét és közös gyermeküket Bora Borán. A Nyíri család biztos benne, hogy Patrícia ügyvédjének rejtélyes eltűnése mögött is ő áll.
A világ számos országa növelte aranytartalékát augusztusban, de csak szerény mértékben, miután emelkedett a nemesfém ára azokra a várakozásokra, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed gazdaságélénkítő intézkedéseket vezet be - közölte szerdán a Nemzetközi Valutaalap.
Átverte támogatóját VV Éva. A szőkeség azt állította, munkát ajánlott számára az RTL Klub, még egy álmegbeszélést is megszervezett, hogy bizalmat keltsen Tiborban, és újabb összeghez jusson tőle.
Az augusztusi több mint 600 millió euró után a Portfolio.hu számításai szerint a napokban további bő 500 millió eurónyi hitelrészt kell törlesztenie Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé...
Órákig tartó, személyeskedésektől sem mentes ülést tartott a parlament gazdasági bizottsága a 2008-ban megkötött IMF-megállapodásról és a hitelfelvételről.
Viharos érzelmekkel indult, de máris elhamvadt Hien és Caramel szerelmének lángja. A pár csak néhány hete szakított, s a lány már túltette magát rajta, igaz, jó ideig nem enged közel magához férfit.