A magyarokkal azonos selejtezőcsoportban szereplő, megfiatalított holland labdarúgó válogatott 2-0-ra győzött Törökország ellen a vb-selejtezők nyitányán. Nyilatkozatok.
A gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiú és négy, általa személyesen nem ismert társa volt a magát Anonymousnak nevező számítógépes hackercsoport magyarországi tagja - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-nek.
Tizenkét szervezet – közöttük több párt – félpályás útlezárással tiltakozott a Veszprémbe vezető utak mentén szombat délelőtt a Jobbik által a megyeszékhelyre aznapra meghirdetett Magyar Élet Menete című rendezvény ellen.
Minden államnak biztosítania kell a vallásszabadságot - mondta Surján László, az Európai Parlament egyik alelnöke, az Európai Néppárt vallások közötti párbeszédről rendezett tanácskozásának pénteki nyitónapján.
Fel fogja használni Magyarország azt a pénzt, amit 2007 és 2013 között hívhat le az uniós keretéből. Az eddig kifizetett összeg 2867 milliárd forint és összesen 8200 milliárdra vagyunk jogosultak.
Monza kultikus hely a Forma-1 számára. 1950 óta egyetlen esztendő kivételével (1980) a Milánó mellett található Királyi Vadasparkban futották az Olasz Nagydíjat. A pálya története azonban még messzebbre nyúlik vissza. Tovább »
A 19. rajthelyről várja a folytatást Nürburgringen a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team élversenyzője a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában.
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn úgy gondolja, hogy az élversenyzők, mint Lewis Hamilton nem hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy számos előnnyel járhat egy gyári csapatnál versenyezni, mikor bevezetésre kerül az új motorformula a Forma-1-ben 2014-ben. Tovább »
Megtalálta a rendőrség az Anonymus hackercsoport magyarországi tagjait. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiúról és négy társáról van szó. Ők a hatoltak be az Alkotmánybíróság honlapjára, átírták az Alaptörvényt, és hasonló bűncselekményeket követtek el más portálok ellen is.
A krasznahorkai tűz óta fél év telt el, de az apróbb munkálatokon kívül azonban komolyabb helyreállításra még nem került sor a várban. Leghamarabb szeptember 17-én indulhatnak meg a restaurálási munkák - közölte a Szlovák Nemzeti Múzeum az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció szerint a választási regisztráció alkotmányellenes, súlyosan korlátozza az állampolgári jogokat, magyarok millióit zárja ki a döntés szabadságából.
Zavartalanul teljesítette az első napot az új Alstom metrószerelvény. A a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta, hogy mindössze egy-két perces késések fordultak elő a nagyobb utasforgalom miatt.
Bukás fenyegeti a jobbközép cseh kormányt, miután a legerősebb koalíciós párt hat képviselője nem hajlandó támogatni a kabinet által benyújtott és az alsóházban egyszer már elfogadott, de a szenátus által elutasított reformcsomagot.
A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton végzett az élen a Forma-1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésén. A brit pilóta mögött a ferraris Alonso, valamint meglepetésre Paul di Resta zárt. Tovább »
Újabb celebritás látszik kitörni a hitelcsapdából, legalábbis a bankok kezéből. Pataki Attila baráti kölcsönből rendezte tartozása egy részét, bár még így is maradt tetemes adósság , ami a vállát nyomja. Az adakozó barát feltételeiről nem sokat tudunk, de feltételezésünk szerint a teljes tartozás törlesztése így sem lehet kisebb teher az EDDA énekesének....
A 2012-es monzai GP3-as hétvége szombat reggeli időmérő edzésén is folytatta remeklését Kiss Pál Tamás, hiszen a magyar pilóta a 6. leggyorsabb idővel zárta a kvalifikációt.
Beadta lemondását egy spanyol város szocialista pártjának képviselőnője, miután kikerült a netre az a videó, melynek tartalma nem éppen közszemlére való. A kétgyermekes anyuka anyaszült meztelenül maszturbál a kamera előtt.
A fellegekben érezheti magát a boldogságtól Gyurta Dániel. Az úszó alig több mint egy hónapja aranyérmet szerzett az olimpián, de nemcsak a siker, hanem a szerelem is rátalált Londonban.
Madrid ‒ Clara Sánchez neve (még) ismeretlenül csenghet a hazai közönségnek, pedig Spanyolországban ez a fiatal hölgy az egyik legnépszerűbb kortárs író.
Az elmúlt napokban alacsony maradt az általános pollenterhelés - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán szombaton.
Az amerikai törvényhozás már szeptemberben lépéseket tehet az orosz kereskedelmi kapcsolatok magasabb szintre emeléséért - közölte Hillary Clinton külügyminiszter szombaton az oroszországi Vlagyivosztokban.
Orbán Viktor "kitalált egy rémmesét a gonosz IMF-ről", de nem számolt azzal, hogy "hazugságának szavatossági ideje lejár" - mondta Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati fővárosi sajtótájékoztatóján.