Budapest - Megdöbbentem, hogy tényleges életfogytiglanit kaptam – mondta a Blikknek adott exkluzív interjújában Clyde, alias Varga Sándor (31), akit pénteken ítélt el a bíróság bűntársaival együtt.
Budapest - Noha az elmúlt napokban arról szóltak a hírek, hogy Tóth Gabi (24) és Vera (27) kibékült, a legutóbbi „közös" koncertjükön történtek nem erről tanúskodnak.
A színész nem titkolja, igen jó kapcsolatot ápol a melegekkel. Hamarosan színészként is bizonyíthat, László Zsolttal kerül majd intim viszonyba a Nemzeti színpadán.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték tegnap a Clyde néven elhíresült négyszeres gyilkost, Varga Sándort. Élettársa, az emberöléseknél jelen lévő, ám Sándorra terhelő vallomást tevő T. Emese 17 évet kapott.
Majka besokallt. Az ózdi hős úgy érzi, a kereskedelmi televíziókban nem adhatta saját magát, ezért döntött: visszavonul, családját pedig ezentúl zenélésből tartja el.
Újabb embert vett őrizetbe a rendőrség a Budán meggyilkolt hajléktalan nő ügyében. A rendőrök azonosítottak egy 40 éves, szintén hajléktalan nőt, aki végignézte társa lemészárlását, de nem értesítette a rendőrséget.
Míg Hajdú Péter a TV2 vezető arca, addig Sebestyén Balázs a konkurencia, az RTL csapatát erősíti. A magyar kereskedelmi televíziózás mindennapjaiban elképzelhetetlen, hogy a szereplők keveredjenek.
Elrendelte M. Róbert kiadatását Magyarországnak az ügyben eljáró elsőfokú spanyol bíróság. Az ORFK közleménye szerint a két ország közötti kiadatási eljárás alapján hozhatják haza.
Az olimpiára nem sikerült ugyan kijutnia, alighanem most mégis ő a legboldogabb kajakoslány szerte a hazában. Tamarát ugyanis ma vezeti oltár elé régi szerelme, Gergő.
Játékpisztollyal akart kirabolni egy keceli cukrászdát a hajléktalan István. A fegyvernek tűnő tárgy láttán a pult mögött álló Zsuzsi elsírta magát, mire a támadó megsajnálta. Másnap reggel fánkot vitt kárpótlásul.
Saad Al-Hillinek hívták azt a brit üzletembert, akit szerdán családjával együtt lemészároltak a Francia-Alpokban. Csak két kislánya élte túl a lövöldözést. A férfi pénzügyi problémákkal küzdött.
Házassági ajánlat, szeretői státusz, alkalmi kaland – Éden Szandra levelek tucatjait kapja, mióta feladta hirdetését. A fekete démon állítja, már az adóhatóság is vizsgálódik nála.
Elképesztő hullámvasutat járt be az elmúlt négy napban a magyar kormányzati kommunikáció. Ahány ember, annyiféle nyilatkozat látott napvilágot a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatban. Orbán Viktor alig tizenhat óra alatt egyszer elutasította, aztán üdvözölte az IMF-et.
Testileg, lelkileg is készül a Monza után hátralévő ázsiai futamokra a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel. A Red Bull német pilótája szerint a tökéletes nyugalom mellett az is fontos, mikor bújik ágyba.
Kommandósok fogtak el pénteken három férfit; azzal gyanúsítják őket, hogy augusztus közepén egy szegedi kocsmában félholtra vertek egy embert – tudta meg az MTI.
Elvis O’Connornak már akkor aláírt munkaszerződése volt, amikor édesanyja pocakjában fejlődött. A kisfiút ugyanis ultrahangfelvétele alapján választották be egy angol sorozatba.
Fel fogja használni Magyarország azt a pénzt, amit 2007 és 2013 között hívhat le az uniós keretéből. Az eddig kifizetett összeg 2867 milliárd forint és összesen 8200 milliárdra vagyunk jogosultak.
Beadta lemondását egy spanyol város szocialista pártjának képviselőnője, miután kikerült a netre az a videó, melynek tartalma nem éppen közszemlére való. A kétgyermekes anyuka anyaszült meztelenül maszturbál a kamera előtt.
Madrid ‒ Clara Sánchez neve (még) ismeretlenül csenghet a hazai közönségnek, pedig Spanyolországban ez a fiatal hölgy az egyik legnépszerűbb kortárs író.
A gyógynövénykultúra és a wellness különleges találkozását élvezhetik ki a vendégek a Danubius szállodák legújabb szolgáltatásával. A Pannonhalmi levendulás kényeztető napok, illetve A pannonhalmi levendula kényeztető érintése elnevezésű csomagajánlatokban többféle aromaterápiás kezelést is kipróbálhatnak a lazításra, felfrissülésre vágyók.
A gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiú és négy, általa személyesen nem ismert társa volt a magát Anonymousnak nevező számítógépes hackercsoport magyarországi tagja - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
Életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtották Andrew Hallt, a Stoke City 18 éves labdarúgóját, amiért megölte 15 esztendős barátnőjét, Megan-Leigh Peatet.
Budapest ‒ A vérében van a sport Tóth Virginiának (22), és testvérének, Alliance Sebastiánnak (9). Szüleik példáját követve most ők is sorra zsebelik be az elismeréseket.
Phoenix ‒ Azok a kérdezőbiztosok voltak a legsikeresebbek, akik eltalálták a tökéletes szósebességet, és apró szüneteket tartva, egyenletesen beszéltek – foglalta össze Jose Benki, aki az amerikai közvélemény-kutatók szövetsége megbízásából elemezte 100 női és férfi munkatárs 1380 rögzített telefonbeszélgetését.
Sok dologra kell figyelni, ha az ember Afrikába utazik vadállatokra vadászni. Például nem árt átnézni az autó csomag- és motorterét, mert hátha egy hatalmas piton bújt meg benne.