A Bruxinfo szerint a pontos ok nem ismert, de egy forrás úgy vélte még nincs döntésre készen a dosszié, ami azt sugallja, hogy csupán halasztásról van szó.
Húsz tagból álló kvázi társulattal kezdi meg az új évadot a Thália Színház - hangzott el egy tegnapi sajtóbeszélgetésen. A Thália Látvány-Rádióstúdióban készülő hangjátékokért évente legfeljebb 80-100 milliót fizet az MTVA, mondta Kálomista Gábor menedzser-igazgató, aki kérdéseinkre egy ideig válaszolt, majd kollégáit is meglepve, idő előtt, indulatosan távozott a helyszínről.
Nem valószínű, hogy túl sok hasonló felkészültségű végzős hallgatóval lehet találkozni az egyetemeken, mint Miskolcon a Közgazdaságtudományi Tanszéken. Igaz, ők a 2800 diák közül a legjobbak, akiket kiválogattak, hogy a Hantos Elemér szakkollégium tagjai legyenek, ami mindenféle megtanulható, részvételt biztosító, előnyökkel jár.
Hihetetlen. Másfél évszázadig felé se néztek a franciák egyik legkedvesebb romantikus írójuknak, "A három testőr" alkotójának, Alexandre Dumas-nak. Igazán nem őt mellőzték, hiszen szüntelenül jelen van, hanem egy ugyancsak romantikus történetét, az alig kétszáz oldalas "A Médicieket", alcíme szerint "Egy páratlan dinasztia tündöklése és rejtélyei" kötetet.
Grúziában Mihail Szaakasvili államfővel tárgyalt a kormányfő. Orbán Viktor kétnapos hivatalos látogatásának első napján Tbilisziben megkoszorúzta a Hősök Emlékművét.
Híresek, gazdagok és imádják a szexet. Intim pillanataikra sokan kíváncsiak. Kerényi Miklós Máté sok vadat ejtett már, de az utóbbi időben már csak egy ifjú hölgyért dobog a szíve.
Új politikát hirdetett az egyiptomi elnök New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén. Mohamed Murszi kijelentette, hogy országa a külpolitikában is szakított a Mubarak-korszakkal. „Egyiptom ezentúl a saját útját fogja járni, kizárólag az egyiptomi nép választásának és akaratának megfelelően” – üzente Murszi az amerikai elnöknek. Obama azonban számít Kairóra, többek között a szíriai polgárháború…
Minél később kerül bíróság elé, annál kisebb büntetésre számíthat a műsorvezető, mivel a jog szerint nyomatékos enyhítő körülmény lehet az elkövetés óta eltelt idő.
Előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében. Az egyezség szerint az önkormányzatnak 40 millió euróval kevesebbet kell fizetnie.
Bárkivel előfordulhat, hogy kórházi kezelésre szorul. Ez esetben azonban fontos, hogy tudjuk, milyen úgynevezett többletszolgáltatást nyújthatnak a kórházak és az sem mellékes, hogy mennyibe kerül ez a betegnek. Az alábbi cikkben ezekről a szolgáltatásokról és térítési díjakról adunk tájékoztatást.
Több nagy kötvénycsőd borzolta a kedélyeket a kilencvenes években, Realbank, WVM Lízing, Faktorház, Globex, ahol sok ezer befektető bukott több milliárd forintot. A legtöbb történet viszonylag szerencsésen végződött ugyan a kisbefektetők számára, de nem mindegyik, a követelések befolyásához néha egy évtized is kellett, és az esetek máig tanulsággal bírnak.
A legfrissebb pletykák szerint Beyoncé második gyermekét várja, sőt már két hónapos terhes. Az okot a találgatásra egy baráti vacsora adta, amin az énekesnő a kedvenc alkoholos italából már nem is ivott.
A hagyatéki eljárás még el sem kezdődött, máris vevô akadt a kulcsi horrorházra. A békéscsabai vállalkozó nem akar odaköltözni, azt viszont még titkolja, mik a tervei a rossz emlékű ingatlannal.
Tragikus gyorsjelentések és profit warningok sora, természetesen zuhanó árfolyammal párosulva, ez jellemezte a Nokiát az elmúlt időszakban. Persze a legtöbb papír árfolyama hasonlóan reagálna a fenti...
Élelmiszerek, feldolgozóipar, gyógyszerek, energia – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerint a közép-ázsiai térség számos kiaknázatlan lehetőséget rejt.
A magyarországi demokrácia helyzetével foglalkozó vitaestet sugárzott az osztrák közszolgálati televízió (ORF) szerda éjszaka, többek között Prőhle Gergely helyettes külügyminisztériumi államtitkár részvételével.
Az Út a Békéhez Díjjal tüntette ki Áder János köztársasági elnököt helyi idő szerint szerdán a Szentszéknek az ENSZ mellett működő állandó megfigyelő missziója.
A gazdasági válság, a 12 százalékos munkanélküliség, a megkérdőjelezhető jogbiztonság, a hektikus jogalkotás, a növekvő munkáltatói terhek a foglalkoztatási szabályok fellazulásához vezetnek. A munkaerő-piaci problémákra a megoldás a munkáltatók szerint a termelő beruházások fejlesztése, a munkavállalók a kedvező befektetői klímát emelték ki.
Megkapta az engedélyt az F1-es Amerikai Nagydíj megrendezésére a texasi Austin pályája, amelyen november 18-án a szezon utolsó előtti futamát bonyolítják le.
Egymást érik a hírek a kisebb-nagyobb elbocsátásokról, de nem mindegy, hogy ezt a cégek hogyan teszik. A gondoskodó elbocsátás sokat segíthet a reményvesztett, kétségbeesett embereknek. Cikkünkben azokat a tipikus problémákat és a továbblépési lehetőségek sajátosságaiból fakadó speciális szakmai feladatokat mutatjuk be, amiket az outplacement kapcsán alkalmazni lehet.
A korábban az RKC Waalwijkben futballozó, de nyáron a szintén holland első osztályú Roda JC együtteséhez szerződő Németh Krisztián az eddigiektől eltérő poszton bizonyíthat a kerkradei együttesben. Exkluzív interjú.
A Nestlé szerencsi üzemét az idén 33 ezer tonna kávé és kakaó hagyja el, a termékeket a hazai piacon kívül 28 országba szállítja a svájci központú élelmiszeripari cég.
Az a szervezet működik jól, ahol valamennyi generáció képviselteti magát. Ha felkészületlenül engedik össze a generációkat, felerősödnek a generációs különbségek, és feszültség keletkezik a vállalatnál. Minden nemzedék értékes, csak fel kell tárni és a szervezet előnyére felhasználni a bennük rejlő kincseket. A Captain ügyfélreggelijén jártunk.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, hogy az idei világbajnokság még annak ellenére nyitott, hogy Fernando Alonso (Ferrari) jelentős előnnyel vezeti a pontversenyt.
A Magyar Nemzeti Bank 2012. október 2-i hatállyal módosítja kétéves fedezett hiteleszközének feltételeit. A jegybank enyhíti a vállalatihitel-állományra és az alkalmazható szankciókra vonatkozó kritériumokat, valamint új limitrendszert vezet be. A változtatásokkal az MNB a vállalati hitelezés élénkülését kívánja elősegíteni - olvasható a jegybank honlapján.
George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa a Videoton első emberét, Garancsi Istvánt és az MLSZ-t hibáztatja, hogy nem fékezik meg a bírókkal üvöltöző Paulo Sousát. Több klubvezető egyeztetne az ügyben.
Teljesen a Fidesz-közeli cégcsoport, a Századvég ellenőrzése alá helyezné a kormányzati döntések előkészítését egy miniszteri javaslat - számolt be az origo.hu.
Miheil Szaakasvili grúz államfővel folytatott megbeszélést kétnapos hivatalos grúziai látogatásának első napján Orbán Viktor. A miniszterelnök megkoszorúzta Tbilisziben a Hősök Emlékművét is.
A kereki Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvéd ugyan rongálást követett el, de cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt". Ezt mondta ki tegnapi első fokú ítéletében a Siófoki Városi Bíróság.
A magyarországi demokrácia helyzetével foglalkozó vitaestet sugárzott az osztrák közszolgálati televízió szerda éjszaka, többek között Prőhle Gergely helyettes külügyminisztériumi államtitkár részvételével.
Tizenkettőtől huszonöt évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiróhat az illetékes szlovák bíróság a háborús bűntettben elkövetett bűnrészesség bűncselekményére vonatkozó törvény szerint, amelynek alapján szerdán büntetőeljárást indított a kassai járási rendőrkapitányság Csatáry László ügyében.
A magyar gazdaság továbbra sem tud kitörni a recesszióból, a harmadik negyedévre sem várható, hogy a GDP változása a pozitív tartományba kerül - írta a lap.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 2-i hatállyal módosítja kétéves fedezett hiteleszközének feltételeit. A jegybank enyhíti a vállalatihitel-állományra és az alkalmazható szankciókra vonatkozó kritériumokat, valamint új limitrendszert vezet be. A változtatásokkal az MNB a vállalati hitelezés élénkülését kívánja elősegíteni.