Nem szeretné, ha a „buta és felszínes" emberek között nőne fel a gyermeke, Robbie Williams ezért úgy döntött, hazaköltözik Los Angelesből szülőhazájába, Angliába.
A világ első számú klasszikus crossover quartetje, az IL DIVO, bejelentette kelet-európai turnéjának első állomásait, melyek a zenekar 2012-es világ körüli turnéjának részét képezik. Az IL DIVO 2012 World Tour a zenekar legújabb, Wicked Game című albumára épül, mely milliókat ejtett rabul és útjára bocsátott egy újabb klasszikus corssover szenzációt.
Bár kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy a fizetése miatt akarná elhagyni a Real Madridot, a jelek szerint mégis ez lehetett a nagy nyafizás mögött.
Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A parlamentben kedden elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.
Az elromlott részvénypiaci hangulat a nyugat-európai indexeken is érezhető. A befektetők feszülten várják a holnapi német alkotmánybírósági ülést, mellyel kapcsolatban tegnap még olyan hírek kerültek...
A tavalyi évben csökkent a legnagyobb bevallott munkajövedelem összege. Ellenben a válságon nagyot kaszált valaki: a négyszeresére nőtt a legnagyobb forrásadós jövedelem....
A Masterplast tájékoztatása szerint a társaság leányvállalata, a Masterplast Románia S.R.L. nagyváradi raktárbázisán 2012. szeptember 11-én hajnalban személyi sérüléssel nem járó tűzeset történt. A...
Békesi László közgazdász, egykori pénzügyminiszter Juszt László „Magánbeszélgetés” című műsorában elmondta: nem valósult meg a már jóval a rendszerváltás előtt „jó kis kapitalizmusról” álmodók vágya.
Az Egyesült Államok távoli világát gyakorta túlmisztifikáljuk, az országot drágának, a lakosságot ostobának tartjuk, pedig a tengerentúlon éppen a jól beidomított fogyasztói társadalom pörgeti töretlenül a gazdaság nem is annyira rozsdás mókuskerekét.
Százmilliókat költ összesen a miniszterelnökség az Orbán Viktor mellett dolgozókra, van köztük, aki havi egymilliót keres, de a miniszterelnök Facebook-oldalának adminisztrátora sem panaszkodhat: évi 2,2 millió forintért nézegeti, ki, mit szólt hozzá Orbán Viktor posztjaihoz. Létezik azonban 630 milliós szerződés is.
Agresszív motoros banditákra vadásznak a brit rendőrök. A bűnözők egy croydoni motorbicikli bemutatótermet akartak kirabolni. Két, összesen 50.000 fontot érő (Körülbelül 18 millió forintos) járgányt akartak elvinni, a támadás azonban nem egészen úgy sikerült, ahogy eltervezték.
Heterogén összetételű a Budapestre készülő holland válogatott: Louis van Gaal válogatottjában kilenc vb-ezüstérmes mellett a pályafutásuk elején járó, kevésbé tapasztalt ifjú játékosok is szerepelnek.
A Gazdasági Versenyhivatal nem indít versenyfelügyeleti eljárást a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal szemben. A többi érintettel szemben folyik a vizsgálat.
A selejtezők B jelű hatosában két pályán rendeznek ma mérkőzést. Az Olaszország ellen meglepetést okozó Bulgária Örményországot fogadja, míg az olaszok Máltát látják vendégül.
A vb-selejtezők C-csoportjában is két találkozóra kerül ma sor, ahogyan a B-ben is. Svédország a kazah-válogatottat fogadja, míg Németország Ausztriába utazik.
A külügyminisztérium ellenezte, a közigazgatási és igazságügyi tárca úgyszintén, Orbán még is ragaszkodott a baltás gyilkos kiadatásához, és abban bízott, hogy majd hónapok múltán, egészségügyi állapota miatt engedik szabadon.
Több mint 565 ezer társas vállalkozás jut az alig 10 milliós lakosságra, és 880 ezer cégtulajdonos van az országban idézi a Bisnode-csoporthoz tartozó Dun & Bradstreet (D&B) nemzetközi cégminősítő felmérését a Világgazdaság.
A 2010-es mexikói-öbölbeli balesetben érintett fúróhajó-társaság, a Transocean 1,5 milliárd dolláros kártérítési megállapodást javasolt az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak, számol be a Financial...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Irodája nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) szemben, miközben a többi érintettel szemben folyik a július 30-án bejelentett eljárás.
Egyre stresszesebbek a magyar munkavállalók - derül ki egy felmérésből. Leginkább az anyagi helyzet, az ügyfelek és a munka miatt aggodalmaskodunk. Tévedés azonban azt gondolni, hogy a stressz kizárólag a munkavállalók személyes problémája, hiszen a vállalat legalább ennyire megszenvedi ennek hatását. Szakemberek szerint rugalmas munkavégzéssel csökkenthető a stressz, mások a testi-lelki…
Az aszálykárok enyhítésére uniós pénzügyi forrásokra számít a kormány, s bízik benne, hogy a magyar előterjesztéshez csatlakozik Görögország és Románia is - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési...
A külügy és az igazságügy miniszter ellenezte az azeri baltás gyilkos kiadatását, és figyelmeztették a miniszterelnököt a várható botrányról. Kövér László házelnök a döntés után bírálta Orbán Viktort, tudta meg az atv.hu kormánypárti politikusoktól.
Bár a fejlett piaci jegybanki beavatkozással kapcsolatos fokozódó várakozások jelentős emelkedést indukáltak a nemesfémek, így az arany, az ezüst, a platina és a palládium piacán, az árfolyamokat...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Irodája nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) szemben, miközben a többi érintettel szemben folyik az augusztus 30-án bejelentett eljárás.
Tovább gyorsulhat az infláció a következő hónapokban, elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok árának emelkedése miatt - mondták banki elemzők az MTI-nek kedden. A szakértők szerint még jövőre sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél.
A nemzetközi piaci trendnek megfelelően lefelé csordogál a Budapesti Értéktőzsde, a BUX index a mínusz 32,31 pontos nyitás után kissé tovább gyengült kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 18 254,33 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 80,16 pontos, 0,44 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 47,85 ponttal alacsonyabb.
Híres szülők árnyékában 2. rész - Kinek nyomasztó teher, kinek behozhatatlan előny, hogy híres ember gyerekének született. Miley Cyrus az apjának akart bizonyítani.
A Jobbik azonnali lemondásra szólítja fel a ceglédi rendőrfőkapitányt a Pest megyei településen augusztus végén kialakult konfliktus kezelése miatt és az ellenzéki párt nem ért egyet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tényfeltáró vizsgálatának megállapításaival - jelentette ki sajtótájékoztatóján Korondi Miklós.