Nem ismerte el bűnösségét Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes az ellene és 14 társa ellen indított büntetőügy keddi tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Huszonnégy labdarúgó-világbajnoki selejtezőt játszanak ma Európa-szerte. A párosításból két találkozó emelkedik ki: az osztrákok Bécsben a német válogatottat, az angolok Londonban az ukránokat fogadják.
A Royal Philips Electronics kedden további 300 millió eurós költségcsökkentést és világszerte 2.200 főt érintő létszámleépítést jelentette be, amely részét képezi a működési környezet javítását célzó megtakarítási programjának.
Gondtalan élet vár többek között az állatorovosokra, hallásszakértőkre, szemészekre - rájuk lesz nagy kereslet ebben az évtizedben a tengerentúlon. Álomfizetéssel számolhatnak az átlagdolgozóhoz képest.
Mészöly Géza együttese az ukránok 2-0-ás legyőzésével szerezte meg a bronzérmet a szabadkai Vilotic-tornát. Lőrinczi Attila három találatával a gólkirályi címet is megszerezte.
A US Open hétfő esti döntőjében pályafutása első Grand Slam-diadalát arató brit Andy Murray a harmadik helyre jött fel a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
Az európai recesszió hat hónapon belül át fog terjedni Németországra, az eurózóna legnagyobb gazdaságára is - jelentett ki magabiztosan hétfőn Soros György. A magyar származású amerikai befektetési...
Franklin D. Roosevelt elnök kormánya amerikai hadifoglyok kódolt üzeneteiből 1943-ban értesült arról, hogy a szovjet titkosrendőrség mészárolta le a lengyel katonatiszteket Katynban - derült ki az Egyesült Államok Nemzeti Archívuma által hétfőn közzétett iratokból.
Sikeresen zárta le a PannErgy vállalatcsoport Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus beruházásához, a Miskolci Geotermikus Projekthez kapcsolódó öt geotermikus kút fúrási munkálatait. A...
A magyar munkavállalók harmada állítja magáról, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához, ennek ellenére a vállalatok 38 százalékánál várható, hogy hiány lesz a képzett munkaerőből.
A magyar munkavállalók harmada állítja, hogy túlképzett a jelenlegi munkájához, mégis a vállalatok 38 százalékánál hiány várható a magasabb szintű képesítést igénylő munkakörökben - derül ki egy friss felmérésből.
Keddi ülésnapján elfogadta az Országgyűlés a trafiktörvényt, melynek alapja, hogy állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. Az árusító helyeken mindössze a Nemzeti Dohánybolt feliratot, valamint a televízióból ismert tizennyolcas karikát lehet és kell feltüntetni, ellenben nem…
Nemcsak a Force India és a Ferrari, de a Mercedes is teszteléssel tölti a következő három napot – a gárda Magny-Cours-ban rója a köröket, ahol fiatal tehetsége, Sam Bird dolgozik majd a legújabb fejlesztéseken. Tovább »
Megint érdekelté válthat az Apple részvények árfolyama, hiszen holnap mutatja be a cég az új iPhone 5-ös terméket. Számos fejlesztéssel fog rendelkezni az új eszköz, többek közt a 4G szolgáltatás az ami felcsigázta az érdeklődőket. Az új iPad termék ellenében már Magyarországon is használható lesz a gyorsabb internetezést biztosító funkció.
Itthon vesznek dohányt a szomszédos országok lakói is: míg a cigarettáé csökken, ennek eladása nő az idén. Szeptember elsejétől 30-50 forinttal drágultak a dohánytermékek, jövőre pedig jönnek az elrettentő képek.
Az A-csoportban három mérkőzést rendeznek ma Európa szerte. A csoport rangadójának ezúttal Brüsszel ad otthont, ahol Belgium fogadja Horvátország válogatottját.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Irodája nem indít versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM)...
Az Oszama bin Laden elfogásában kulcsszerepet játszó pakisztáni orvos arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy Pakisztán a „legnagyobb ellenségként” tekint Amerikára. A CIA informátora szerint a kormány csak azért állítja be magát Washington szövetségesének, hogy ezzel dollármilliárdokra tegyen szert a segélyalapokból.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012.évi I.törvény számos változást hozott az eddig megszokott munkaügyi gyakorlatban. A BDO Magyarország munkaügyi blogjában a szabadság idejére járó megváltozott díjazási szabályokat tárgyalja, különös tekintettel a kieső idők megváltozott díjazási szabályaira, megkülönböztetett figyelemmel az átmeneti szabályokra.
Az Egyesült Államok távoli világát gyakorta túlmisztifikáljuk, az országot drágának, a lakosságot ostobának tartjuk, pedig a tengerentúlon éppen a jól beidomított fogyasztói társadalom pörgeti töretlenül a gazdaság nem is annyira rozsdás mókuskerekét.
Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A parlamentben kedden elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.