A 28 éves Mark Allan Huntley a Morgan Park hídról lökte be barátnőjét a vízbe annak ellenére, hogy tudta, a lány nem tud úszni. A rendőrség egyelőre még keresi a lány holttestét Floridában.
A nap második felében már előbújtak a vevők az európai részvénypiacokon. A javuló külpiaci hangulat a hazai kereskedésre is kedvező hatással volt, a BUX 1,5 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot...
Ötödik alkalommal rendezik meg a Kamarai Családi Vasárnap nevű rendezvényt, amelynek keretében jelentős kedvezményeket kínálnak a Balaton-parti megyék vendéglátóhelyei....
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő "morálisan megsemmisült" azzal, hogy beismerte: ő döntött - a várható következmények ismeretében - az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. Az atv.hu kormánypárti forrásokból úgy értesült, hogy a külügy- és az igazságügy-miniszter is ellenezte az azeri baltás gyilkos kiadatását, és figyelmeztették a miniszterelnököt a várható botrányról. Kövér László…
Lemondásra szólította fel az MSZP elnöke a miniszterelnököt. Mesterházy szerint ha Orbán nem mond le, a Fidesz frakciójának kell megfékeznie a kormányfőt.
Jelen pillanatban fel sem mérhető negatív hatással járna az egész térség számára a dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt.-nél tervezett elbocsátás és egy esetleges gyárbezárás. Országos szinten is...
Magyarország ‒ Marton Martina (22) egészen biztosan nem esik kétségbe attól, hogy közeleg a hűvös ősz: a Blikk Bumm nyereményjátékán ugyanis egy 50 ezer forintos H&M vásárlási utalványt nyert.
A két napos konferencián a kommunizmus nevében elkövetett bűnök és az állampárti diktatúrák történetének feltárásával kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről lesz szó.
A Fidesz a Jobbikkal összefogva ma kizárta az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának üléséről Vadai Ágnest, a Demokratikus Koalíció képviselőjét, a bizottság korábbi elnökét – írja a DK szerkesztőségünknek megküldött közleményében.
Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő, az EP nemzeti kisebbségügyi munkacsoportjának társelnöke a testület csütörtökön esedékes ülésének napirendjére tűzte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításának ügyét.
Elektronikai eszközöket és ötmillió forint értékű támogatást ajánlott fel a Szeretem Budapestet Mozgalom a BRFK-nak a falfirkák és a vadplakátolás visszaszorítására.
Közleményük szerint a fideszes Varga István egyebek mellett azt mondta, majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni.
A keddi kereskedést eddig az óvatos optimizmus jellemzi, a következő napokban több piacmozgató hír is napvilágot fog látni, ennek megfelelően nagyobb mozgást nem is lehet érzékelni. A Dow 0,6...
A Fidesz nem tud azonosulni a párt képviselőjének, Varga Istvánnak azon szavaival, amelyek hétfő késő este hangzottak el a parlamentben, a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló vitában - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A narancs dominál az érzékeny lelkű valóságshow-hős lakásában. Vera nagyon szereti a mediterrán stílust,ami nem csupán abból látszik, hogy narancssárgára festette lakása falait
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 270,47 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 18.604,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A belföldi utak és Csehország mellett a harmadik legnagyobb arányban felkeresett úti cél Maygarország - derült ki abból az online kutatásból, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából végzett Szlovákiában a TNS Slovakia.
A Fidesz nem tud azonosulni a párt képviselőjének, Varga Istvánnak azon szavaival, amelyek hétfő késő este hangzottak el a parlamentben, a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló vitában - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.