Los Angeles - Bár saját bevallása szerint egyelőre esze ágában sincs visszavonulni, mintha mégis már a jövőjét építené David Beckham (37). A Los Angeles Galaxy 115-szörös angol válogatott labdarúgójáról ugyanis úgy hírlik, klubtulajdonosként maradna a foci világában, amint befejezte játékos pályafutását.
Majdnem 34 százalékkal volt kisebb a görög költségvetés hiánya az idei első nyolc hónapban, mint a múlt év azonos időszakában, elsősorban a kiadások és a beruházások visszafogása miatt.
Tudta, hogy a legelterjedtebb emberi fogyasztásra is alkalmas gabonafélénk, a természetesen édes kukorica rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz?
Erősödött kedden a forint a dollárral szemben emelkedő euróárfolyam sodrásában: az eurót délután négy órakor 282,88 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfő esti 284,52 forint után.
Ártatlannak tartotta magát, és keményen bírálta az ügyészség munkáját Hagyó Miklós a BKV-per keddi tárgyalásán. Bár a konkrét vádakra és a legendás Nokia-dobozra a következő tárgyalási napokon kerül csak sor, a vallomás első felvonása így is izgalmasnak bizonyult: Hagyó beszélt túlértékelt politikai súlyáról, feladatköreiről, az ügyészség szakmaiatlan megállapításairól és egykori kollégáihoz…
Amennyiben a novemberi elnökválasztás után a következő évi költségvetésről szóló megállapodás nem biztosítja közép távon az államadósság csökkentését, akkor elveszítheti legjobb, "AAA"...
Vlagyimir Putyin rendelete szerint a külkereskedelmet folytató állami orosz cégek, így a Gazprom sem adhat ki ezentúl semmilyen információt külföldi szervezeteknek, vagy más országoknak, és a gázcég nem dönthet önállóan a földgáz árának csökkentéséről sem - jelentette be a Gazprom szóvivője. Így reagált Moszkva arra, hogy az Európai Bizottság múlt héten versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a…
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.
A 10 százalékos kedvezményes társasági adó kulcs kiterjesztése, valamint az adókedvezmények jelentős megugrása révén 270 milliárd forint maradt tavaly a vállalkozásoknál az adóhatóság adatai szerint.
Az Opten Informatikai Kft. két kifogással fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz: két jól elkülöníthető szolgáltatásra csak egyben lehetett pályázni és az ajánlatkérő határozatlan időre akart szerződést kötni a nyertessel, ami jogsértő.
Brendon Hartley, a Red Bull korábbi tesztpilótája csütörtökön a Mercedes versenygépét próbálhatja ki Magny-Cours-ban, a fiatalok tesztjén, amennyiben a brackley-i gárda az első két napon minden tervezett munkát elvégez tartalékversenyzőjével, Sam Birddel. Tovább »
Németország az eddiginél is több pénzt fizet be az unió közös kasszájába 2014-től - írta kedden a Handelsblatt, a 2014-2020-as időszakra vonatkozó uniós keretköltségvetésről szóló brüsszeli tárgyalásokat nyomon követő forrásokra hivatkozva.
Megsemmisítette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az „Elektronikus jogi- és céginformációs adatbázis szolgáltatás beszerzése” című közbeszerzési ajánlattételi felhívását a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) hétfőn hozott határozatával.
A lengyel kormány négyszeres túljegyzés mellett adott el 2 milliárd dollárnyi 10 éves lejáratú dollárkötvényt hétfői aukcióján - közölte a lengyel pénzügyminisztérium.
Tizenegy évvel ezelőtt csapódtak be a repülők a World Trade Center tornyaiba és a Pentagonba, hatalmas pusztítást és káoszt okozva lényegében az egész világon. A tőkepiacokon a következmény: erősen dráguló olaj, dráguló kötvények és zuhanó részvényárak voltak. A BUX is megérezte, 4,7 százalékkal esett egy nap alatt, a forint árfolyama akkor még rögzített volt.
Hagyó Miklós, Budapest egykori főpolgármester-helyettese kedd délután folytatta vallomását, amelyben sorra tagadta a vádirat rá vonatkozó állításait az ellene és 14 társa ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben.
Látszólag csak alkotmányjogászok számára izgalmas kérdésekről hozza nyilvánosságra döntését szerdán a német alkotmánybíróság, de olyan horderejű ügyekről van szó, amelyek akár alapjaiban is meghatározhatják az európai integráció, az eurózóna, végső esetben a német euró jövőjét. Arról kell kétharmados többséggel döntenie a karlsruhei testület második, nyolcfős szenátusának, hogy az eurózóna állandó…
Visszatérő vagy elhúzódó alsó végtagi enyhe izomfájdalmat, ízületi fájdalmat okozhatnak a láb statikai egyensúlyának megbomlásával járó állapotok, mint például a nagyfokú lúdtalp, vagy a gyakori, befelé dőlő bokaízület.
BUDAPEST — Kemény világban, a VIII. kerületben kellett felnőnie az X-Faktor Táborába jutó P.J.Z. tagjainak, de mindig elkerülték a balhét, már amennyire ebben a közegben ez lehetséges.
Csökken Sebastian Vettel esélye a címvédésre, ugyanakkor a vasárnapi Olasz Nagydíj után Fernando Alonso kezdhet reménykedni abban, hogy megszerzi pályafutása harmadik Forma–1-es vb-címét.
A 10 százalékos kedvezményes társasági adó kulcs kiterjesztése, valamint az adókedvezmények jelentős megugrása révén 270 milliárd forint maradt tavaly a vállalkozásoknál az adóhatóság adatai szerint - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő "morálisan megsemmisült" azzal, hogy beismerte: ő döntött - a várható következmények ismeretében - az azeri baltás gyilkos kiadatásáról.
Az Egyesült Államok elveszítheti lehetséges legjobb, "Aaa" szuverén adósbesorolását, ha jövőre nem születik olyan politikai megállapodás, amely stabilizálja az államadósság-dinamikát - közölte kedden Londonban ismertetett átfogó elemzésében a Moody's Investors Service.