Az új Peugeot 301-et olyan országok vevőinek szánja a márka, ahol nagyra értékelik a tágas utasteret és időnként nehéz menetkörülményekkel kell számolni. A fejlesztés során a tervezők leginkább erre a két szempontra fókuszáltak, céljuk az volt, hogy a tágasság és a tartósság tekintetében a 301 mérce legyen a kategóriában.
Hozzávalók: 1 db formás görögdinnye más szezonális gyümölcsök (szilva, nektarin, szőlő, alma, körte), esetleg banán, ananász kevés őrölt fahéj lime- vagy citromlé felnőtteknek kevés vodka
Nincs egyéni számla, de egyéni nyilvántartás van, az mindig is volt – mondta az ATV Egyenes Beszédben Korózs Lajos. Az MSZP elnökségi tagja szerint azok az összegek, amelyeket az állampolgárok a magánnyugdíj-pénztári befizetésekkel összegyűjtöttek, elvesztek. Azok, akik visszaléptek az állami pillérbe, csak annyit kaptak, amit eleve kaptak volna, hogy megkapják a teljes összegű öregségi nyugdíjat.
Egyetlen tandíjköteles helyre sem jutott be magyar diák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) fogorvosi, illetve általános orvosi szakán, így 2012-ben a két szakon száztízzel több román nemzetiségű egyetemista kezdheti meg a tanévet az intézményben - közölte július 31-én a szekelyhon.ro regionális hírportál nyomán az MTI.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) is támogatja a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatát, amely szerint kedvezményesen vásárolhatnának állami részt a munkavállalók olyan nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos.
A címvédő Usain Bolt akár 9.4 mp-re is lefaraghatja a 100 m-en tartott világcsúcsát Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke szerint.
A főleg megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató SZEFO Zrt. növelheti alkalmazotti létszámát, köszönhetően a meghatározó partnereivel kötött hosszú távú megállapodásoknak.
Nagy László, a londoni olimpián szereplő magyar férfi kézilabda válogatottba három év után visszatérő balátlövő a Metropol hasábajain elmondta, már a londoni játékok után az MKB Veszprémben folytatja pályafutását!
A kivárás maradt az építőipar fellendülésében érdekeltek számára, az ágazat példátlan válságban van, a korábbi receptek nem működnek - mondta az ingatlanszövetség elnöke.
Tizenkét rendbeli gyilkossággal vádolják James Holmest, aki július 20-án tüzet nyitott egy aurórai moziban. Holmes zavartnak tűnt a hétfői tárgyaláson, hatvan nap múlva döntenek a büntetéséről.
Egy éven belül elkészülhet a Baross tér felszíni rendezése - tudta meg a Magyar Nemzet. A Népszabadság azt írja: belső vizsgálat indult a Nemzeti Nyomozó Irodánál.
Hozzávalók: 1 db formás görögdinnye más szezonális gyümölcsök (szilva, nektarin, szőlő, alma, körte), esetleg banán, ananász kevés őrölt fahéj lime- vagy citromlé felnőtteknek kevés vodka
Hozzávalók: nektarin vagy őszibarack (ízlés szerinti mennyiség) cukor (2 evőkanál, de aki kevésbé cukrosan szereti, annak kevesebb) jég (kb. 4-5 jégkocka) tej (ízlés szerint) vaníliafagyi (ízlés szerint kb. 2-3 evőkanál, minél több, annál krémesebb) fahéj (nagyon pici kell) gyömbér kardamom pici só (csipetnyi) kevés citromlé
Hozzávalók: 8 dl tej 2 db banán 3 db őszibarack 4 db szilva 1 citrom leve 1 kis pohár gyümölcs joghurt (pl. barack, málna) 1 csomag vaníliás cukor 1 evőkanál rum ízlés szerint cukor vagy folyékony édesítőszer
Csendes kereskedés mellett alacsony forgalmú napot zárt a BÉT tegnap, amely alulteljesítő volt Európában. A nemzetközi hangulatot az rontotta, hogy a német pénzügyminisztérium cáfolta azokat a korábbi spekulációkat, amelyek szerint támogatják az európai stabilitási mechanizmus (ESM) bankká minősítését. Az OTP részvények ára 23 forinttal, 0,65 százalékkal 3.525 forintra esett, forgalmuk 3,2…
Részvényfeldarabolást fontolgathat az Apple, amivel az lehet a célja az amerikai technológiai óriásnak, hogy bekerüljön a blue chipeket tömörítő Dow indexbe - írja a CNBC a Bernstein elemzőjére...
Bár a Hajógyári-szigeten eltűnt Strehó Gergő holtteste nem került elő, a BRFK emberölés ügyében vizsgálódik. A nyomozók közel járhatnak a megoldáshoz, a múlt heti után további letartóztatások várhatók. Kiderült, eltűnése után eladták mobiltelefonját, utoljára pedig a Studió diszkóban látták.
Hozzávalók: nektarin vagy őszibarack (ízlés szerinti mennyiség) cukor (2 evőkanál, de aki kevésbé cukrosan szereti, annak kevesebb) jég (kb. 4-5 jégkocka) tej (ízlés szerint) vaníliafagyi (ízlés szerint kb. 2-3 evőkanál, minél több, annál krémesebb) fahéj (nagyon pici kell) gyömbér kardamom pici só (csipetnyi) kevés citromlé
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint nem tekinthető beavatkozásnak a román belpolitikába az, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta, jó döntés, ha az emberek nem vesznek részt a Traian Basescu államelnök leváltásáról szóló népszavazáson. Németh Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a válságkezelés egyik kockázata az eurózóna esetleges bezárulása lehet.
Tartozott az albérleti díjjal, de törlesztés helyett felgyújtotta bérleményét Zs. István. A férfi gondjait megoldották volna kihúzott lottószámai, de azon a héten elfelejtette feladni a szelvényt. Ezt nem tudta feldolgozni.
Hozzávalók: 8 dl tej 2 db banán 3 db őszibarack 4 db szilva 1 citrom leve 1 kis pohár gyümölcs joghurt (pl. barack, málna) 1 csomag vaníliás cukor 1 evőkanál rum ízlés szerint cukor vagy folyékony édesítőszer
Danielle Watsonról mindenki azt hitte, hogy méhnyakrákban szenved, és csak hetei vannak hátra. Ám a hölgy csak hazudta a betegséget, és jóhiszemű emberektől csalt ki milliókat.
Több mint egymillió multimilliomosa van Kínának, a hongkongiak nélkül - állapította meg keddi számában a Hurun Riport című magazin, amely a 10 millió jüan (358 millió forint) vagyon felettieket sorolta a szupergazdagok sorába.
Egy dolgozó súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a Péti Nitrogénművekben, amikor belefúrt egy elektromos kábeleket tartó sínbe - erősítette meg a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese kedden az MTI információit.
Az idei Tour de France kerékpáros körverseny győztese, a brit Bradley Wiggins favorithoz illő magabiztossággal várja a szerdai 44 kilométeres egyéni időfutamot a londoni olimpián.
Sikeresen zárult a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) fejlesztéséről szóló projekt, amelynek keretében korszerű, szakmai szolgáltatásokat vezetett be a munkaügyi szervezet.
Nem használhatja francia keresztnevét a londoni nyári olimpián Christophe Lambert német dzsúdós, akinek a nevezését "Christoph"-ként fogadták el a szervezők, és így szerepel a játékok hivatalos programjában.
Az amerikai kongresszus vezetői helyi idő szerint kedden bejelentették, hogy megállapodtak egy hat hónapos költségvetésben. Ezáltal elhárult annak a veszélye, hogy a kormányzat a választások előtt...
Egy éven belül elkészülhet a 2008 tavasza óta lezárt Baross tér felszíni rendezése - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója a Magyar Nemzettel....
Mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás abban a húsz indiai szövetségi államban, ahol hétfőn és kedden megszakadt, mintegy 670 millió embert, a lakosság több mint felét hagyva áram nélkül - számol...