Az amerikai kongresszus vezetői helyi idő szerint kedden bejelentették, hogy megállapodtak egy hat hónapos költségvetésben. Ezáltal elhárult annak a veszélye, hogy a kormányzat a választások előtt fizetésképtelenné váljon.
Rainer Zietlow és csapata új rekordkísérletre indult: a hosszú kalandok specialistája ez alkalommal Melbourne-ből Szentpétervárig mintegy 23 ezer kilométert tervez autózni, mégpedig egy szériamotorral hajtott Volkswagen Touareg modellel. Zietlow a Föld legdélebbi egymillió lakos feletti városából kevesebb, mint három hét alatt szeretne a hasonló paraméterű, ám legészakibb nagyvárosba jutni.
Bár az idei nyár legmelegebb hetei talán már a hátunk mögött vannak, kánikulára azért még számíthatunk. Fel is merült bennünk a kérdés, hogy ez az izzasztó hőség hogyan hat, ha hat egyáltalán, a...
A mexikói, a kolumbiai, az amerikai és a magyar menedékkérők éltek tavaly a leggyakrabban a kanadai egészségügy ingyenes szolgáltatásaival - közölte helyi idő szerint kedden hivatalos adatokra hivatkozva a montreali The Gazette.
Kedden belső vizsgálat indult a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) annak kiderítésére, hogy ki vagy kik juttatták el egy internetes portálhoz Radnai László Portik Tamás ellen tett rendőrségi vallomását - írja a szerdai Népszabadság.
Szeretné a mediterrán szellőt a saját szigetén érezni? Görögországban egyre több kis sziget eladó, amióta a „trojka” által előírt vagyonadót bevezették, de a vevők igen keményen alkudoznak és a helyi bürokrácia is megkeseríti a vásárlók életét. A katari királyi család egy tagja viszont ötmillió euróért vásárolt meg egy nagyobbacska szigetet. Az árak körülbelül másfél millió eurónál kezdődnek.
Bálint Antónia már nem akar nyilvánosan harcolni volt párjával, annak ellenére, hogy kislánya édesapja kiteregette az anyagi helyzetét, s már csak tizenötezer forinttal akarja támogatni Lilient.
Nyolcvanhat esztendős korában kedden Hollywood Hills-i otthonában elhunyt Gore Vidal világhírű amerikai író, akinek regényei, esszéi, drámái és politikai kommentárjai szabadosan szellemes, ugyanakkor mély életbölcsességet sugárzó megfogalmazásukkal fogták meg az olvasót.
Újabb szankciókat rendelt el az iráni olaj- és petrolkémiai szektor ellen és az azt segítő bankok ellen Barack Obama amerikai elnök annak érdekében, hogy az iszlám köztársaságot visszatérítse nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez.
Imre Géza megnyerte első mérkőzését férfi párbajtőrben, azonban a nyolcaddöntőben norvég ellenfele búcsúztatta. Cseh László, Balog Gábor és Dara Eszter megnyerték saját selejtezőfutamukat 200 vegyesen, 200 háton, illetve 100 gyorson, igaz, utóbbi versenyző ideje nem volt elég a továbbjutáshoz. Cseh a legjobb idővel továbbjutott az elődöntőbe, csakúgy, mint Balog (5. idővel) és Bernek (9.).…
Macska-egér játékot játszik egymással több ezer adóadós és a hatóság. A NAV feketelistája szerint közel háromezren tízmillió forint feletti összeggel tartoznak. Miért nem hajtják be a közpénzt?
Várhatóan két hét múlva készül el a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László elmeállapotáról szóló szakvélemény - értesült az MTI Hírcentrum.
Több változás lép életbe szerdán a gyógyszerek támogatáspolitikájában: a generikus, vagyis helyettesíthető készítményeket érintően a jövőben bővül a legkedvezőbb támogatással elérhető, valamint a...
Imre Géza a férfi párbajtőrmezőny legidősebb tagjaként vág neki az egyéni versenynek, a 37 esztendős vívónak ez a negyedik olimpiája, egy érem összejöhet számára.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) is támogatja a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatát, amely szerint kedvezményesen vásárolhatnának állami részt a munkavállalók olyan nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos.
Mától szigorodnak az állattartási szabályok, az állatvédelmi bírság alapösszege ötezer forintról tizenötezerre nő, de többszöri jogsértés esetén akár több százezer forintos bírságot is ki lehet majd szabni.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi törvény számos ponton módosítja az eddigi munkaügyi gyakorlatot, melyek közül az egyik legjelentősebb változás kétség kívül a műszakpótlékhoz kapcsolódik. Cikkünkben azokat a változásokat mutatjuk be, melyeket az érintett foglalkoztatóknak a júliusi bérelszámolások során már alkalmazniuk kell.
Bár az idei nyár legmelegebb hetei talán már a hátunk mögött vannak, kánikulára azért még számíthatunk. Fel is merült bennünk a kérdés, hogy ez az izzasztó hőség hogyan hat, ha hat egyáltalán, a...
Már a Ferrari sem tagadja, hogy több pilóta iránt is érdeklődik, a Magyar Nagydíj hétvégéjén szóba jött az is, hogy Kimi Räikkönent visszahívja a csapat. Mellette azonban jó néhány fiatalt is szívesen látna a Scuderia.
Belső vizsgálat indult a Nemzeti Nyomozó Irodánál annak kiderítésére, hogy ki vagy kik juttatták el egy portálhoz Radnai László Portik Tamás ellen tett rendőrségi vallomását.
A világbajnok japán női labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a dél-afrikai együttessel kedden a londoni olimpia női labdarúgótornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából, és a negyeddöntőben a brazilokkal találkozik majd.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási jogcímek esetén módosultak az első kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó szabályok - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Gyurta Dániel az utolsó 20 méteren már kiengedett, úgyhogy maradt még benne tartalék, Jakabos élete második legjobb idejét úszta, Mocsai szerint óriási küzdelemben nyertek.
A 2004-es olimpiai bajnok, pekingi ezüstérmes brazil férfi röplabda válogatott a vártnál simábban, 3:0-ra legyőzte az orosz csapatot a két csapat kedd esti mérkőzésén.
Önfoglalkoztatóvá válhatnak azok a fiatalok, akik már több mint három hónapja nem találnak munkát. Vissza nem térítendő támogatást kapnak induló vállalkozásaikhoz.
A svéd válogatott fölényes, 22 gólos győzelmet aratott a házigazda brit együttes felett kedden, a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának második fordulójában.
A legmodernebb váltvaforgatóekés traktorok, veterántraktorok, pároslófogatok sorakoznak fel szombaton Kerkáskápolna határában, hogy részt vegyenek a Vas megyei faluban megrendezendő területi szántóversenyen.
A szerda reggeli szintekhez képest erősödött kissé a forint: az eurót délelőtt tíz órakor 281,10 forinton jegyezték, szemben a reggeli 281,70 forinttal.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási jogcímek esetén módosultak az első kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó szabályok - közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Nagy áttörés volt a korábbi szolidabb kivitelű szériák után a Honda Civic most kifutó generációja. Formaterve mindenképp megragadó, újszerű és érdekes módon mégis sok praktikus részletet rejtő alkotás volt.
Tizenhat holttestet találtak meg egy északnyugat-kínai sárlavina halálos áldozatai közül, 12 embert még mindig keresnek - jelentette a kínai média szerdán.