A Pest megyei városban sajátos koalíciót kötöttek az Újpest és a Fradi ultrái: a szurkolói csoportok a helyi cigányság ellen fölvonulókat – köztük az újgárdistákat – támogatták.
A WWE vasárnap Los Angelesben rendezi meg a SummerSlam elnevezésű előfizetéses adását, amelyben Triple H és Brock Lesnar végre összecsap egymással. CM Punkra és Sheamus-ra is nehéz címvédés vár.
Hetvenhárom éves korában elhunyt Jávor Mátyás, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke – közölte az MTI-vel vasárnap a székesfehérvári önkormányzat kommunikációs központja.
Az Amerikai Egyesült Államok olimpiai csapatánál, valamint a Pittsburgh Steelers játékosainál és Forma 1-es pilótáknál is alkalmazzák azt a diagnosztikai és terápiás készüléket, amelynek hatására kiegyensúlyozottan működik a mozgásszervi rendszer, ezáltal nő a fizikai és mentális teljesítmény. Hazánkban még újdonságnak számít a berendezés, a cél, hogy minél több élsportolónál alkalmazzák.
Az Ausztráliában élő Nagy család kálváriája 1987. január 21-én kezdődött. A kétgyermekes családapa hazatelefonált a nejének, hogy ebédre hazaér, de Gabriel csak 23 évvel később került elő. Fogalma sem volt, hogy ki ő és mi történt vele.
Megszenvedték az első félévet a hazai nagyvállalatok - ez derült ki a legnagyobbak gyorsjelentéseiből. A nemzetközi válság hatásai, a hazai szabályozói környezet bizonytalansága, a magas adóterhek egyaránt súlyos nyomást jelentenek a magyar cégvilágra. A vezető részvényeket adó vállalatok szinte mindegyike a külföldi leányokba, illetve tulajokba kapaszkodik.
A következő napok nem sok újdonságot tartogatnak számunkra, legalábbis ami a makrogazdasági adatokat illeti. Az Egyesült Államokból legkorábban szerdán érkeznek adatok, az eurózónás naptár pedig...
Már az összes tűzijáték rakéta a helyére került, vasárnap egész nap a Lánchídon szerelték az elemeket. A holnapi szórakoztatásról összesen 5000 rakéta gondoskodik. A szervezők azt ígérik, nem lesz probléma és ha minden rakéta elsül, több mint 20 ezer robbanást fogunk hallani.
Montreal tavaly elnyerte a világ melegekkel szemben legbarátságosabb városának címét, így a vasárnapi felvonulás mentes volt minden agresszív cselekménytől.
Becslések szerint mintegy 400-an gyűltek össze vasárnap este Cegléd külterületének néhány utcájában, többek között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. A környék romák lakta házait mintegy 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől - számolt be az MTI helyszínen lévő tudósítója.
Nagy erőkkel keresi a horvát rendőrség azt a kegyetlen fiatalembert, aki kitekerte egy kismacska nyakát, majd egy fához vágta az állaltot. Felvétel is készült a borzalmas tettről.
Québec tartomány minden politikai pártja hagyományosan a legmagasabb szinten képviseltette magát vasárnap a Meleg Büszkeség idei montreali felvonulásán.
Becslések szerint mintegy 400-an gyűltek össze vasárnap este Cegléd külterületének néhány utcájában, többek között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. A környék romák lakta házait mintegy 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől - számolt be az MTI helyszínen lévő tudósítója.
Felfüggesztett halálbüntetésre ítélte a kínai Hofej (Hefei) város bírósága Po Ku Kaj-lajt (Bo Gu Kailai), a volt csungkingi párttitkár feleségét, akit bűnösnek találtak Neil Heywood brit üzletember meggyilkolásában - közölték hétfőn helyi források.
Ítéletet hoztak az utóbbi idők legnagyobb kínai politikai botrányává dagadó esetben. A párttitkár felesége felfüggesztett halálbüntetést kapott egy brit üzletember meggyilkolásáért.
Az elemzői várakozásoknál a fontosabb eredménysorokon kedvezőtlenebb számokat közölt negyedéves gyorsjelentésében a PannErgy, de a befektetők már vélhetően nem feltétlenül erre, hanem a miskolci...
Az FC Barcelonában foglalt a 17-es mez, így Alexandre Songnak - aki lánytestvéreinek számára utalva éppen ezt viselte az Arsenal labdarúgócsapatában - újat kell választania.
Bradley Wiggins, a Tour de France első brit győztese és a londoni olimpia időfutambajnoka is ott lesz a brit kerékpáros körverseny szeptember 9-i rajtjánál.
Gyenge piaci aktivitás mellett 0,72 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a múlt héten. Hétfő reggel az euró 277,54 forinton állt a péntek esti 277,44 forint után.
Augusztus 20-a nem csak Szent István és az Alkotmány, hanem az új kenyér ünnepe is. De vajon van-e mit ünnepelni?mi magyarok hogyan viszonyulunk ehhez a fontos élelmiszerhez? Mennyit eszünk meg belőle? Milyen az asztalunkra kerülő kenyér minősége?...
Több ezer 7-8 éves gyereknek adtak órát szcientológusok, akik azt állították drog prevenciót tartanak az általános iskolában. A szülők mit sem tudtak arról, hogy valójában a szekta tanaival ismertették meg gyerekeiket.