Ismét többfelé lehet számítani heves zivatarokra, felhőszakadásra, de továbbra is marad a kánikula, sőt erősödik a felmelegedés. Vasárnap már országszerte 32-37 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Kora reggel útra kelt, szerencsésen landolt, délután pedig már kilátogat a pályára a magyar kajak-kenu válogatott, amely szombaton érkezett meg a londoni olimpiára.
Serena Williams nyerte az aranyérmet női egyesben a londoni olimpia tenisztornáján, miután a szombati döntőben fölényesen győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban.
A női rúdugrás szombati selejtezőjében meglepetésre kiesett a további olimpiai küzdelmekből a legutóbbi tegui világbajnokságon aranyérmes Fabiana Murer.
A 64 kilós súlycsoportban szereplő Káté Gyula kikapott a második, szombati mérkőzésén, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.
Ismét többfelé lehet számítani heves zivatarokra, felhőszakadásra, de továbbra is marad a kánikula, sőt erősödik a felmelegedés. Vasárnap már országszerte 32-37 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.
Jenson Button, Paul di Resta, Nico Hülkenberg vagy Sergio Perez, vélhetően közülük lesz valaki Fernando Alonso csapattársa jövőre a Ferrariban. Rutinja miatt a Scuderia Buttont szeretné a leginkább.
A szerdán hibás tőzsdei robotot indító, és ezzel 440 millió dollárt veszítő brókercég, a Knight Capital ugyan egyelőre úgy néz ki túlélte a technikai szerencsétlenséget, az esetnek tovább gyűrűző...
A lakossági fogyasztókért szinte alig mutatkozik verseny az energiaszolgáltatók körében, ami részben a szabályozói, részben pedig a piaci körülményekre vezethető vissza. Ennek következtében, ha a háztartások egy kicsit is "jobban akarnak járni", nem tehetnek mást, minthogy igyekeznek időben befizetni a számláikat, és kihasználni az ennek fejében kapott kuponokat és kedvezménykártyákat....
Novák Előd, a Jobbik alelnöke visszautasítja a feltételezést, hogy pártját szakadás fenyegetné, ugyanakkor a Népszabadság információi szerint több megyében szervezkednek a pártot elhagyó, csalódott jobbikosok, akik várhatóan néhány hét múlva bontanak zászlót.
Kemény kritikát fogalmazott meg a jelenlegi kormánypártokkal szemben Sólyom László szombaton, az aszófői falunapon az Origo tudósítása szerint. A volt köztársasági elnök - a portál beszámolója alapján - beszédében a Fidesz előzetes feliratkozásról szóló választójogi terveit alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközőnek nevezte.

A már felnőtt válogatottban is bemutatkozó Tálas Zsuzsanna és a 2011-es év legjobb utánpótlás játékosának választott Vacsi Evelin is egy évre kötelezte el magát a Vasas Óbuda női röplabdacsapata mellett.
Serena Williams nyerte az aranyérmet női egyesben a londoni olimpia tenisztornáján, miután a szombati döntőben fölényesen győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban.
Bicskei Bertalan tavalyi temetésén ígéretet tett a fia, Balázs, hogy teljesíti az Ironmant. A 36 éves férfi először megtanult úszni, majd tizenegy hónapon át keményen edzett, hogy teljesítse ígéretét.
Pilisszentiván ‒ Impulzuspuska, terelő bója, gyorsbeavatkozó, és, ami nélkül soha nem indulhat el egy jó tűzoltóautó: a tűzcsapnyitó kulcs – sorolta kapásból Leskóy Barna (11) a kéklámpás autó legfontosabb kellékeit.
A 64 kilós súlycsoportban szereplő Káté Gyula kikapott a második, szombati mérkőzésén, így nem jutott be a legjobb nyolc közé a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.
Legyenek az új kórházi főigazgatók "jó arcok" - kérte az emberi erőforrások minisztere azokat az intézményvezetőket, akiket tegnap nevezett ki. Huszonhárom új kórházigazgató vehette át kinevezési dokumentumait Balog Zoltántól és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól ünnepélyes keretek között.
A magyar szervezet választmánya úgy határozott, hogy a KMKSZ három olyan körzetben állít képviselőjelöltet, ahol számottevő a magyar nemzetiségű választók aránya.