27 éves, 191 cm magas, és amellett, hogy gyönyörű, elképesztően jó röplabdázó Kimberly Glass. A hosszú combú, csodaszép sportolónő ezt meg is mutatta magát a Sport Illustrated hasábjain.
A legjobb négy közé jutott Japán férfi futballválogatottja azzal, hogy 3-0-ra legyőzte a 41. perctől emberhátrányban játszó egyiptomi csapatot a londoni olimpia első negyeddöntős összecsapásán, szombaton.
A felnőtt lakosság előzetes várakozásai szerint összesen hét aranyérmet szereznek a magyar sportolók a londoni olimpián - derül ki az olimpia kezdete előtt két héttel végzett Tárki-kutatásból.
A tanyafejlesztési támogatások rendszere a kormány egyik legsikeresebb programja, amelynek révén javulnak a tanyán élő emberek életkörülményei - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Fülöpházán, ahol egy baromfivágópontot, egy tésztaüzemet és egy önkormányzati boltot adott át.
Három egyéni választókerületben indít képviselőjelölteket a 2012. október 28-ra kitűzött ukrajnai parlamenti választásokon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) - döntött szombaton a magyar szervezet választmánya Nagyszőlősön megtartott ülésén.
A budapesti nagybani piac ellenőrzése során -, amelyet szerdáról csütörtökre virradó éjszaka végzett különböző hatóságokat képviselő mintegy 90 hatósági személy - mintegy 15 tonna zöldséget és...
Boston — Ha Adam Sandler az én lányomat kérte fel egy szerepre, akkor természetesen rám is számíthatott – magyarázta Susan Sarandon (65), aki pikáns szerepben látható az Apa ég! című korhatáros vígjátékban.
Ha meglát egy tárgyat Sipos Tünde Melinda, máris azon agyal: mit lehetne ráfesteni. A szobafestő három éve állást keres, most jobb híján üveget, cipőt, biciklit pingál.
Kora reggel útra kelt, szerencsésen landolt, délután pedig már kilátogat a pályára a magyar kajak-kenu válogatott, amely szombaton érkezett meg a londoni olimpiára.
A női rúdugrás szombati selejtezőjében meglepetésre kiesett a további olimpiai küzdelmekből a legutóbbi tegui világbajnokságon aranyérmes Fabiana Murer.
Három egyéni választókerületben indít képviselőjelölteket a 2012. október 28-ra kitűzött ukrajnai parlamenti választásokon a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) - döntött szombaton a magyar szervezet választmánya Nagyszőlősön megtartott ülésén.
John Graham egész élete a rockzene körül forgott. A rákban elhunyt brit zenész porhüvelyét stílszerűen egy gitárt formázó koporsóban temették el, vérbő rock and roll hangjaira.
Európa sok tekintetben kihívásokkal néz szembe: politikaival éppúgy, mint gazdaságival, hiszen teste, az Európai Unió fennállásának legnagyobb krízisét éli épp, nem függetlenül a gazdasági világválság feszítő terhétől.
A kalóriadús, zsírban gazdag ételek puszta látványától a kevésbé ízletes, diétás fogásokat is finomabbnak érezzük – állapították meg a Nestlé Research Center munkatársai.
Az MSZP oktatáspolitikusa szerint működésképtelen, a helyi közösségek autonómiáját korlátozó rendszer jön létre az iskolák 2013. január 1-jei államosításával.
Kedves Olvasó!A friss gyümölcs szezonja van. Nálunk nyáron akár mindennap – valamilyen formában – az asztalra kerül: sülve, főve, frissen... pláne ha egy olyan édenkertbe téved az ember, mint a hajdúszoboszlói Silver Major. Örömmel ajánlom a frissen szedett málnából készült hideg levest, avagy a kertből szedett cukkinit. Desszertként egy finom vaníliás krémest gyümölcsöntettel kínálok. A mai…