Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban - mondta Tarlós István főpolgármester, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója.
Karácsond ‒ Esélyük sem volt kiszállni a kigyulladt roncsból annak a Fiat Punto utasainak, amelybe a szlovák milliomos, Eva Varholíková Rezesová (35) BMW-jével belehajtott.
Az MNB 25 bázispontos - elemzõi konszenzushoz képest váratlan - kamatcsökkentésének bejelentése után a forint hirtelen gyengülésnek indult, majd fokozott kilengések mutatkoztak. Néhány hétig...
A hazai piac egészen a 2 órakor kezdődött jegybanki kamatdöntő ülésig a tegnapi zárószintje közelében oldalazott. A szakértők által nem várt, míg a piac által már beárazott vágást követően fél...
Marbella — Bandájával fosztogatta a népszerű spanyol üdülőövezetet elfogása előtt a hírhedt „fekete sereg" vezére, Magyar Róbert (42) – tudta meg a Blikk. Információink szerint a nemzetközi bandára már a spanyol rendőrség is felfigyelt, miután a nyáron nagyon megszaporodott Marbellán a bolti lopás és a betörés.
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban - mondta Tarlós István főpolgármester az MTI-nek, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója.
Az orosz kormány először ismerte el, hogy a Gazpromnak nehézségei adódhatnak a földgáz európai eladásában az olcsó palagáz miatt - adta közre értesüléseit kedden a Finmarket orosz üzleti oldal.
Főként az ország közeli és távoli jövőjébe tekint bizakodva az 50 feletti lakosság. Közülük is a 70 felettiek a legoptimistábbak – derül ki az 50+ Indexből, a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk Hungária közös kutatásából. A pozitív fordulat a jövővel kapcsolatos várakozásoknak tudható be. A feltételezett javulása ellenére, a jelenlegi helyzet változatlansága miatt a vásárlási kedv jelentősen nem…
Az üdülési szezon végén sztrájkba lép a Lufthansa kabinszemélyzete - jelentette be az UFO szakszervezet kedden. A Lufthansa utazószemélyzete eddig néhány kisebb akciótól eltekintve még sohasem sztrájkolt.
Országossá válik az első nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis, a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) - hangsúlyozta Pálinkás József kedden az MTI-nek a kétéves projekt indítása alkalmából.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen....
Újlengyel—Budapest — Kétszer ítélték el gyilkosként, egyszer rablóként, kedden pedig újra gyilkosként Cs. Krisztiánt (37) egy 12 évvel ezelőtti emberölés miatt.
Minimálisra kell csökkenteni az állami ösztöndíjakat Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy hétvégi rendezvényen. A cél, hogy a hallgatók saját felelősségre, diákhitelből tanuljanak a felsőoktatásban. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint a terv egyenlő az egységes tandíj bevezetésével.
Magyarország — Érdemes megnézni, mi is kerül a szemétbe. Ugyanis a kidobásra ítélt kacatokból egy kis fantáziával és kézügyességgel, akár egész ruhatárunkat is felújíthatjuk.
A szélütés kezelésének jövőjét jelentheti az az új módszer, amelyben apró hálóval húzzák ki a páciens agyából az eret elzáró vérrögöt - derül ki a The Lancet brit orvosi folyóiratban megjelent két tanulmányból.
Pécs — Egy apró, de nagyon fontos lépéssel közelebb került álmai megvalósulásához, az Európa-bajnokságra jutáshoz a férfi kosárlabda-válogatott, miután a csapat az Eb-selejtező C csoportjában 77-64-re legyűrte Pécsett a ciprusi együttest.
A monetáris tanács keddi ülésén két javaslat volt, 25 bázispontos csökkentés és kamattartás, a csökkentés szoros többséget kapott - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács keddi kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztatón.
A Conference Board felmérése alapján a fogyasztói bizalom augusztusban kilnc hónapos mélypontra csökkent az amerikaiak körében a gazdaság alakulásával és a munkalehetőségekkel kapcsolatos aggodalmak felerősödése miatt.
Nyolc színházban játszik Esztergályos Cecília, és Meddig vagyok?! című önálló estje is havi öt alkalommal megy országszerte. A színésznőre szeptembertől rengeteg munka vár, de ennek csak örülni tud. A nyáron ugyanis kipihente magát, sokat festett, hamarosan újabb kiállítása is nyílik Berhidán.
Pécs — Egy apró, de nagyon fontos lépéssel közelebb került álmai megvalósulásához, az Európa-bajnokságra jutáshoz a férfi kosárlabda-válogatott, miután a csapat az Eb-selejtező C csoportjában 77-64-re legyűrte Pécsett a ciprusi együttest.
Hat jegybankárnak adott kiváló minősítést a Global Finance magazin abban az éves összesítésben, amelyet a napokban közölt a jegybanki vezetők elmúlt évi munkáját értékelve. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tavalyhoz hasonlóan ezúttal is egy közepes, "C" osztályzatot kapott a magazintól - írja a Portfolio.
Manchester — A Manchester United fiatal játékosai csak a pályán száguldozhatnak. A klub menedzsere, Sir Alex Ferguson (70) megtiltotta a Chevrolet-nak, hogy sportkocsikat adjon a 23 évesnél ifjabb focistáinak.
Tata ‒ Várandós anyukának hozott örömet a Blikk Bumm játék! Jagicza Andrea (26) már régóta vágyott egy tabletra, ám a babavárás és lakásfelújítás mellett erre már nem futotta a családi kasszából. Annál nagyobb volt hát az öröme, amikor az újság címoldalán lehúzta a nyereménymatricát és meglátta a három egyforma kis ikont.
A felsővezetők akár 28 százalékos fizetéscsökkenést is örömmel elfogadnának, ha olyan munkát végezhetnének, amelyet valóban élveznek. Ez is mutatja, hogy a pénz nem boldogít, az ösztönzők átfogó rendszere képes csak megteremteni a motiváltságot. A PwC nemzetközi kutatása szerint a felsővezetők jobban szeretik a kézzelfogható premizálást, mint a jövőben megvalósuló, akár nagyobb volumenű…
Az esztergomi Fidesz-frakció nem vett részt a független polgármester által keddre összehívott testületi ülésen, így a tanácskozás el is maradt. Steindl Balázs frakcióvezető az ülés tervezett kezdete előtt azzal indokolta a távolmaradást az MTI-nek, hogy Tétényi Éva - szerintük törvénysértő módon - nem a frakció által jogosan és szabályosan kért napirenddel hívta össze a képviselő-testületet.
Bár az elmúlt hetekben szép emelkedést produkáltak a részvénypiacok, kezd a félelem ismét eluralkodni a befektetők körében, legalábbis erre utal a VIX index augusztus közepi mélypontról való...
Szeptember első hétvégéjén, immáron negyedik alkalommal rendezi meg a Sapa Fehérvár AV19 az ifj. Ocskay Gábor-emléktornát. A magyar csapat mellett Pat Cortina együttese, az EHC Red Bull München is szerepelni fog a tornán.
Az északkelet-kínai Liaoning tartomány egyik volt városi párttitkára a gyanú szerint 200 millió jüannal (7 milliárd forint) távozott az országból - jelentette weboldalán a kínai központi pártlap.