Program indul szeptember végén a gyulai időskorúak aktivizálására, társadalmi életbe integrálására európai uniós támogatás segítségével - tájékoztatta a város polgármestere kedden az MTI-t.
Mai ülésén az irányadó ráta 25 bázispontos mérsékelésérõl döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, így a kamatszint holnaptól 6,75% lesz. Két év után ez az elsõ kamatcsökkentés....
Az MSZP szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jövőbe menekül a napi problémák elől azzal, hogy a hétfőn nyilvánosságra hozott Wekerle Tervben 2020-ra teszi a gazdasági növekedés beindulásának időpontját.
Frontálisan összeütközött két személygépkocsi kedd kora délután a 67-es úton, Mernyénél; mindkét sofőr megsérült, az utat félpályán lezárták - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
London — Különleges sztárjai is lesznek a paralimpiának: a dél-afrikai úszó Achmat Hassiem (30) és a korábbi Forma–1-es olasz pilóta Alessandro Zanardi (45) egyaránt a halállal nézett szembe, de most nagy célokért küzd.
Különleges gazdasági övezetekkel akarja mozgásba hozni gazdaságát a recesszió sújtotta Görögország. Nem csoda, ha erre a többi tagállam felkapja a fejét: elsőre ez nem hangzik unió-barát megoldásnak.
Változik a kamatdöntést indokló monetáris tanácsi közlemények publikálási rendje - közölte az MNB kedden a kamatdöntést követően. Az újítás értelmében szeptembertől az Inflációs Jelentés...
Augusztusban 9 hónapos mélypontjára, 60,6 pontra esett az amerikai fogyasztók bizalmát mutató Conference Board értéke, ami negatív meglepetésnek számít, mivel az elemzők enyhe javulást...
Washington — Hősként halt meg a napokban Neil Armstrong (†82), aki elsőkét lépett a Holdra 43 éve, de alig tudni valamit másik 11, szintén a Holdon járt társáról. Egy valami azonban közös bennük: legtöbbjük sorsa a nevezetes út után vagy tragikus fordulatot vett, vagy bekattantak.
Magyarország nemcsak tiszteli, hanem kedveli is Németországot - mondta Orbán Viktor kormányfő azon a keddi budapesti ünnepségen, amelyen átadta a Magyar érdemrend nagykeresztjét Bernhard Vogelnek, a németországi Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnökének, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnökének.
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Kós Károly Kollégium, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elkötelezett a magyar buszgyártás segítése mellett, de nem tud olyan buszokat megrendelni, amelyekre nem kapott a közbeszerzési eljárásban ajánlatot - közölte a BKK kedden.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2012-es szezonja szeptember 5-én a New York Giants – Dallas Cowboys mérkőzéssel veszi kezdetét. Több mint egy hónappal a kezdés előtt mindennap bemutatunk egy csapatot. Ma a Tampa Bay Buccaneers-t vesszük górcső alá.
A családi házak mindössze 3 százaléka tartozik az "A" energetikai besorolás alá, pedig mintegy 2,5 millió forintos beruházással közel ilyenné lehetne tenni egy átlagos családi házat, felére csökkentve az épület energiafogyasztását - közölte az energiahatékonysági beruházásokat koordináló Fenntartható Otthon Zrt. az MTI-vel.
Magyarországon az online vásárlás minden területen visszaesett, kivéve az élelmiszer- és italkereskedelmet. Míg az online könyv- és újságvásárlás a felére csökkent Magyarországon 2010 óta, addig az ételt interneten vásárolni szándékozók száma egyharmaddal nőtt, így érte el a nyolc százalékot. A magyar fogyasztók 46 százaléka szokott interneten tájékozódni az élelmiszerek áráról, kedvezményekről,…
Ternák Gábor professzor szerint a minap közzétett amerikai megfigyelések alátámasztották hét évvel ezelőtti felfedezését, amely szerint az antibiotikumok fogyasztása hatással lehet az emberi növekedésre, elhízásra.
Magyarország nemcsak tiszteli, hanem kedveli is Németországot - mondta Orbán Viktor kormányfő azon a keddi budapesti ünnepségen, amelyen átadta a Magyar érdemrend nagykeresztjét Bernhard Vogelnek, a németországi Rajna-Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnökének, a Konrad Adenauer Alapítvány tiszteletbeli elnökének.
Az LMP véleménye szerint hiába növekedett papíron a foglalkoztatotti létszám, a munkanélküliek száma érdemben nem csökkent - közölte a párt a KSH adataira támaszkodva kedden az MTI-vel.
Az MSZP szerint a kormány azzal tenne jót a fogyasztóknak az energiapiacon, ha szabályozással és nem vásárlásokkal lépne fel az érdekükre hivatkozva; erről Tukacs István szocialista parlamenti képviselő beszélt kedden, más témában tartott budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
A következő két év legnagyobb feladatának a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti a miniszterelnök. A Vas Népének adott interjújában Orbán Viktor arról is beszélt: vitáik vannak az IMF-fel...
Dzsudzsák Balázst választotta az orosz élvonalbeli bajnokság legutóbbi fordulójának legjobbjává a labdarúgásra szakosodott Jevro-futbol nevű orosz honlap.
Washington — Hősként halt meg a napokban Neil Armstrong (†82), aki elsőkét lépett a Holdra 43 éve, de alig tudni valamit másik 11, szintén a Holdon járt társáról. Egy valami azonban közös bennük: legtöbbjük sorsa a nevezetes út után vagy tragikus fordulatot vett, vagy bekattantak.
Az LMP véleménye szerint hiába növekedett papíron a foglalkoztatotti létszám, a munkanélküliek száma érdemben nem csökkent - közölte a párt a KSH adataira támaszkodva kedden az MTI-vel.
Gyúlékony anyaggal leöntötte, majd felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán kedd délután. A férfit, aki egy-két deciliter gyúlékony anyagot öntött magára, a mentők a kórházba szállították, ahonnan azonban önkényesen távozott.
Dzsudzsák Balázst választotta az orosz élvonalbeli bajnokság legutóbbi fordulójának legjobbjává a labdarúgásra szakosodott Jevro-futbol nevű orosz honlap.
Gyúlékony anyaggal leöntötte, majd felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán kedd délután - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A negyed százalékpontos kamatcsökkentéssel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa valószínűleg "teszteli a piacot", de az továbbra is valószínűtlen, hogy a jegybank az IMF/EU-megállapodás létrejötte előtt jelentősebb enyhítési ciklusba kezd - vélekedtek a keddi kamatdöntés után londoni felzárkózó piaci elemzők.
Jelentősen, 35 százalékkal, 272 millió forintra növelte az ALTEO csoport kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) az idei év első félévében a tavalyi bázisidőszakhoz képest - tájékoztatta az energetikai társaság az MTI-t kedden.
Gyengüléssel reagált a forint a monetáris tanács keddi döntésére, amellyel 25 bázisponttal 6,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és lassabban, de délután is folytatódott a gyengülés.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elkötelezett a magyar buszgyártás segítése mellett, de nem tud olyan buszokat megrendelni, amelyekre nem kapott a közbeszerzési eljárásban ajánlatot - közölte a BKK kedden egy napilap cikkére reagálva.
Fantasztikus, ami a közmédiában történik. Fantasztikus, de inkább elképesztő, hogy a legsötétebb diktatúrákat idéző botrányokkal teli 2011-es év után is több mint 15 millió forint jutalom "jár" a közmédiumok élére kinevezett négy fideszes pártkatonának - írja közleményben Török Zsolt az MSZP szóvivője.
Meglepte az elemzőket a Magyar Nemzeti Bank keddi 25 bázispontos kamatcsökkentése. A szakértők szerint ezek után a legfontosabb kérdés az, hogy a mostani lépés egy kamatcsökkentési sorozat kezdete-e....
Gyúlékony anyaggal leöntötte, majd felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán kedd délután - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Elhagyta a kórházat és ismeretlen helyre távozott az a férfi, aki kedden gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta magát a keszthelyi városházán - értesült kora este az MTI; a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke korábban azt közölte, hogy a szervezet elnökhelyettesét vitték égési sérülésekkel kórházba.
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban - mondta Tarlós István főpolgármester az MTI-nek, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója.