A biotechnológia a Richter számra kitörési pont lehet a következő években - mondta Bogsch Erik, a gyógyszergyár vezérigazgatója kedden az Országgyűlés innovációs és fejlesztési eseti bizottságában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,91 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 16.747,55 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A BUMIX 1.058,79 ponton zárt kedden, ez 2,66 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az MSZP szerint a reálbérek és a bruttó hazai termék (GDP) csökkenése, valamint a vártnál magasabb infláció egyaránt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának sikertelenségét jelzi.
Július elsején indul az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, amelyen bárki nyomon követheti, hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve adott intézményekben.
Megnyugodni látszanak ma a kedélyek, a vezető amerikai részvényindexek közel három hétnyi esés után ismét felfelé vették az irányt. A pénzügyi szektor vezeti az emelkedést, egyes bankpapírok 5...
Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a 637 ezer dollár összdíjazású, brüsszeli salakpályás női tenisztorna párosversenyében.
Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is diadalmaskodó FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatát Tarlós István főpolgármester.
A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és Pétervári-Molnár Bendegúz alkotta négypár hatodik lett a kedd esti döntőben, így nem szerzett kvótát az evezősök utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, Luzernben.
Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját - az erről szóló lapinformációt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden megerősítette az MTI-nek.
Különösen a nőket és az álló foglalkozásúakat érinti a visszérbetegség, amely kezeletlenül súlyos szövődményekhez vezethet, megelőzéséért viszont sokat tehetünk. Dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebésze, érsebésze hasznos tanácsokkal szolgált.
Fesztiválok, városi rendezvények, gasztronómiai és kulturális különlegességek várják a hétvégén a Balatonhoz látogatókat, a Balaton7 programsorozat keretében....
Demján Sándor szerint a magyar kormánynak megállapodásra kell jutnia nemzetközi hitelezőivel és a hitelkeret egy részét a gazdaság ösztönzésére kell fordítania. Demján Sándor azt is elmondta, hogy a...
A Ford, amely immár kereken 20 éve az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos partnere, számos meglepetéssel készült a Chelsea győzelmével végződő múlt hétvégi döntőre, illetve az idei bajnokság lezárására. A leghíresebb európai focibajnokság logisztikai feladatainak ellátásában (pl. a VIP vendégek szállítása) több, mint 200 Ford jármű segédkezett, a bajnoki kupát is egy vadonatúj Ford B-Max szállította a…
Bernek Péter közel járt a dobogóhoz, végül azonban nem léphetett fel rá: negyedik lett a 100 méter hát keddi döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokság második versenynapján.
A román vasúti igazgatóság bukaresti központja arról tájékoztatta Nyirő József újratemetésének szervezőit: nem kapták meg a miniszteri engedélyt arra, hogy az író hamvait a Boldogasszony-zarándokvonat szállíthassa Székelyudvarhelyre - közölték a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.
A választási rendszer kormánypártoknak kedvező, egyoldalú átírását, az új médiarezsim bevezetését és az új országgyűlési törvényt is kifogásolja az Eötvös Károly Intézet a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A dokumentumot teljes terjedelmében közöljük.
A római Internazionali BNL d'Italia tenisztornán Rafael Nadal szettet sem veszített. A spanyol extraklasszis ismét bebizonyította, hogy a vörös salakon ő a király, így toronymagas favoritként várhatja a vasárnap rajtoló Roland Garrost.
Hatrészes sorozatunkban visszaidézzük a Forma-1 egyik legkülönlegesebb futamának, a monacói nagydíjnak a történetét. Második részünkben a Fangio és Moss utáni éra legjobbjai következnek, köztük Jim Clark, vagy Graham Hill, aki évtizedekig fennálló rekordot állított fel.
Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult egy férfi ellen, aki a fővárosban bántalmazott egy jegyellenőrt a HÉV-en, majd két közterület-felügyelőt is kedd délután a Boráros téren - közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)sajtóügyeletese az MTI-vel.
Idén immár 13. alkalommal kerül megrendezésre a Párizs Monaco útvonalon a "Rallye des Princesses", azaz a Hercegnők Rali-versenye, melyen kizárólag női párosok indulhatnak, oldtimer, vagy módfelett ritka autóikkal. A 208-as modell bevezetése alkalmából a rali hivatalos partnere és szállítója, a Peugeot úgy döntött, hogy ismét közkinccsé teszi a 200-as sorozat emblematikus kabrióit, így a…
A török ingatlanpiacot idén egy új törvény tartja lázban. Az eddigi szabályozás a reciprocitás elvén alapult, azaz egy külföldi akkor vehetett ingatlant, ha az anyaországa szintén engedélyezte, hogy ott törökök ingatlant vásároljanak. Azonban az új törvényi szabályozásoknak köszönhetően ez most megváltozik és a külföldi befektetők előtt is megnyílhat a közel kelet egyik feltörekvő piaca – véli…
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a Masterplast Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését - az aukciós-értékpapírtábla kivételével - a 2012. május 23-i tőzsdenapon a kereskedés kezdetétől a...
Egy utas furcsa viselkedése miatt, biztonsági megfontolásokból a Maine állambeli Bangorban szállították le a US Airways Párizsból jött repülőgépjáratát, amely eredetileg az észak-karolinai Charlotte-ba tartott.
Budapest - Kegyelmet kért, de nem kapott a tescós lövöldöző, aki két biztonsági őrt sebesített meg a Váci úti áruházban: tettéért első fokon 12 évre ítélték.
Nem büntetőeljárásban, hanem alternatív módszerekkel kellene orvosolni a családon belüli lelki bántalmazást, állította Herczog Mária. A szociológus szerint az új Btk. tervezetével az a baj, hogy a lelki terrorra vonatkozó rész nem lesz végrehajtható. Mindenesetre a jogszabályok egy év szabadságvesztéssel büntetik a folytonos otthoni alázást.
Hiába kapott csak elvétve lehetőséget, továbbra is a spanyol gigász játékosa akar maradni Nuri Sahin, az együttes múlt nyáron érkezett török középpályása.
Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott beállósát, akinek a felépülése várhatóan két-három hónapot vesz igénybe.
A vastagbélrákszűrés 50 éves kor fölött mindenkinek ajánlott, de gyanú esetén bármely életkorban fontos lehet a betegség mielőbbi felismerése. Legnagyobb jelentősége a bélcsatorna endoszkópos vizsgálatának, a béltükrözésnek (kolonoszkópia) van, de más szűrési módszerek is elérhetőek.
Kiskunfélegyháza - Alig egy évvel azelőtt, hogy kioltotta egy ártatlan család életét, L. Tibort (45) ittas vezetés miatt már lekapcsolták a zsaruk. Akkor azonban egy 125 ezer forintos csekk befizetése után tovább folytathatta nagyvilági életét, egészen a tragédia napjáig.
Riverside globális magántőke társaság eladta a lengyel MK Chimney Systems céget a francia Isotip-Joncoux Groupnak. A kéményrendszerek, -bélések és egyéb kapcsolódó termékek gyártója 6 évig volt a Riverside tulajdonában, és eladása 2,9-szeres bruttó hozamot generált.