Vártnál is nagyobb mértékben nőtt a használt lakások áprilisi forgalma az Egyesült Államokban. Az értékesített használt lakások száma 3,4 százalékkal, éves szintre vetítve 4,62 millióra emelkedett az Egyesült Államokban működő ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) keddi közlése szerint.
Budapest - Akrobatának állt VV Gigi (22). Alig három héttel ezelőtt ismerkedett meg a selyemlégtornászat, a tisu rejtelmeivel, de máris úgy pörög-forog a magasban, mint egy profi.
A lejárt bérletigazolvány miatt a jegyellenőrök mostantól először csak figyelmeztetnek, és pótdíjazásra csak akkor kerül sor, ha a "bliccelő" a figyelmeztetést követő 8 napon belül sem cseréli azt ki....
Megműtötték Szamoránsky Piroskát, a KEK-győztes, bajnoki ezüstérmes FTC-Rail Cargo Hungaria válogatott beállósát, akinek a felépülése várhatóan két-három hónapot vesz igénybe.
Egerszegi Krisztina, az úszósport legendás alakja szurkol Cseh Lászlónak, hogy döntse meg a rekordját, és ő legyen a legtöbb Európa-bajnoki aranyérmet szerző magyar úszó.
Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter a negyedik, Bohus Richárd pedig a nyolcadik helyen végzett a férfi 100 méter hát kedd délutáni döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokságon.
Egy 11,3 milliós metropolisznak precízen irányított és hatékony közösségi közlekedési hálózatra van szüksége. Ennek szellemében a világ legmodernebb metróvonala megkezdte működését - a metróvezetők és tulajdonképpen mindenfajta kiszolgáló személyzet nélkül működő ultramodern vonalat nem Japánban, Kínában vagy az Egyesült Államokban adták át - hanem a brazíliai Sao Paulóban.
Budapest - Nehéz helyzetbe kerülhet Balzsay Károly (32). A Bokszvilágszövetség (WBA) nagyközépsúlyú profi világbajnoki övét az ukrán Sztanyiszlav Kastanov (27) ellen Donyeckben megszerző, majd Dimitri Sartison (32) ellen Németországban megvédő ökölvívó újra idegenbeli mérkőzésre kényszerülhet.
A kelet-közép-európai államok közül utolsóként, várhatóan rövid időn belül Pozsonyban is létrejöhet egy, a kommunizmus bűntetteit bemutató múzeum. A projekt állami közreműködés nélkül, polgári kezdeményezésre, egy magánfőiskola segítségével valósulhat meg.
A férfi 100 méteres hátúszódöntőben két magyarért is szoríthatunk, a többi fináléban nem lesz magyar érdekeltség - az elődöntőkben viszont többek között Cseh Lászlónak is drukkolhatunk. Tartsatok velünk ma is!
Úgy tűnik a görög válság és az annak következményeitől való félelem egyre több német turistát tart vissza attól, hogy a bajba jutott dél-európai országba utazzon, írja a derstandard.at. Több...
Az MSZP szerint a reálbérek és a bruttó hazai termék (GDP) csökkenése, valamint a vártnál magasabb infláció egyaránt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának sikertelenségét jelzi.
Zuhanok. Hirtelen földet érek és körülnézek. A hőség fojtogat egy fehér hálóban, amelyet néhány, vacsorát nélkülöző szúnyog vesz körül. Ismét egy fárasztó nap, gondolom végig sztoikusan nyugtázva a tényt, hogy fogalmam sincs, hol vagyok. Aztán hirtelen idegpályáim a helyükre rázódnak, épp egy másodperccel azelőtt, hogy nyugodt mosoly ül ki az arcomra: az ország Namíbia, a helyszín pedig nem is…
A Költségvetési Tanácsnak tíz nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy véleményezze a 2013. évi költségvetés első kötetét, amit várhatóan május 31-én küldenek el nekik - mondta a Tanács elnöke. Kovács Árpád szerint a tanács akkor képes jól megoldani a költségvetés első kötetének véleményezését, ha már a kidolgozás során együttműködik az NGM stábjával, azaz a két apparátus párhuzamosan dolgozik.
Szemerédi Endre eredeti és újszerű megoldásaival forradalmasította a diszkrét matematikát - hangsúlyozta Ragni Piene professzor, a nemzetközi Abel-díjbizottság elnöke kedden az Oslói Egyetemen rendezett ünnepségen, amelyen a magyar matematikus átvette az Abel-díjat.
Nagyot fordult a világ a ValóVilág egykori vadmacskájával. VV Anikó (23) a valóságshow ötödik szériájában már megtapasztalhatta, milyen érzés a másik oldalon ülni, hiszen ő volt az egyik, aki műsorvezetőként debütálhatott a BeleValóban. Azóta pedig még több lehetőséget kapott.
Budapest - Ringbe szállnak az olimpiáért a vízilabdázók. Az ötkarikás játékokon sorozatban háromszor aranyérmes gárda tagjai minden nap konditeremben kezdik a napot.
Toronymagasan a legjobb, 1:57.80 perces idővel jutott be a szerdai döntőbe 200 m vegyesen Cseh László a debreceni úszó Európa-bajnokság második, keddi napján. Ugyancsak a legjobb idővel (1:47.59 p) került a szerdai fináléba Kozma Dominik 200 m gyorson.
2012. május 27. és június 1. között, immár 13. alkalommal kerül megrendezésre a Párizs Monaco útvonalon a Rallyes des Princesses, azaz a Hercegnők Rali-versenye.
Cseh László, Verrasztó Dávid, és Kozma Dominik is bejutott a holnapi finálékba a debreceni úszó Európa-bajnokság második napjának délutáni programjában. A keddi fináléban Bernek Péter negyedik helye kiemelendő.
Szemerédi Endre eredeti és újszerű megoldásaival forradalmasította a diszkrét matematikát - hangsúlyozta Ragni Piene professzor, a nemzetközi Abel-díjbizottság elnöke kedden az Oslói Egyetemen rendezett ünnepségen, amelyen a magyar matematikus átvette az Abel-díjat. Szemerédi Endrét V. Harald norvég király is fogadta, este pedig a matematikus tiszteletére rendezett vacsorán is megjelenik az…
Dmitrij Medvegyev kedden belépett a kormányzó Egységes Oroszország pártba, így ő lett az első orosz miniszterelnök, aki párttagként tölti be a kormányfői posztot.