A kormány tervei alapján az új Btk. 2013-ban lépne hatályba és egyebek mellett rendelkezne a büntethetőséget kizáró jogos védelemről, aminek értelmében a megtámadott személynek védekezése során nem kell az arányosságra figyelemmel lennie, akár az élet kioltásáig is elmehet. Az előterjesztés értelmében a büntethetőség korhatára 12 éves korra csökkenhet az élet elleni bűncselekmények esetében, amit…
Budapest - Ismét padlóra került Oláh Ibolya (35)! Az énekesnő cégét milliós adótartozás miatt felszámolták, számlaképtelenné vált, így kérdéses, hogyan fogja elszámolni a jövőbeni fellépéseit.
Számtalan kérdés, jogértelmezési probléma merül fel a 1153-as személyi jövedelemadó bevallással kapcsolatosan. Az adóhatóság szeretne mindenkit a vitás kérdésekben az ügyfélszolgálatokra irányítani. Nézzük meg konkrét példákon keresztül, mennyit lehet bukni azon, ha nem az okleveles adószakértőre, hanem a NAV ügyfélszolgálatára hallgatunk. Angyal József kommentárja.
Hónapok óta kész egy kormány-előterjesztés a földalatti szénelégetéses termelés, az UCG-technológia magyarországi alkalmazásáról, mely nagyban csökkentheti Magyarország oroszgáz-függőségét, illetve húsz év alatt mintegy 670-1000 milliárd forintnyi beruházást hozhat.
A nyomozók által felkért hatósági tanú nem látta a helyszínelés minden részletét és cselekményét a debreceni Perényi 1 klubban, és azt sem, ott végül milyen helyiségből kerültek elő a lefoglalt, és a vádban végül gyilkos eszközként szereplő fegyverek - erről beszélt a romagyilkosságok tegnap folytatódott perében K. Imre, aki a négy vádlott mellett a klubban dolgozott. Vagyis, mint az korábban más…
A Somogy megyei Kerekiben szerda hajnalra vörös festékkel öntötték le a vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelyet a felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, Dániel Péter korábban kilátásba helyzet. Jelenleg leszerelték a talapzatról, és elszállították a helyszínről a szobrot, de a festéknyomok jól láthatóak a talapzaton is.
Negatív is lehetne a gyermekes munkavállalókat terhelő adó a személyi jövedelemadó törvény szövege szerint. A számított adót csökkentő adójóváírás esetén ugyanis - a jogalkotó hibájából vagy szándékosan - nem szerepel a jogszabályban az a kikötés, hogy a kedvezményt csak az adó mértékéig lehet igénybe venni. Az adóhatóság azonban önkényesen úgy értelmezte a törvényt, mintha benne lenne ez a…
A Fidesz ellenzékben Navracsics Tibor Kúria-elnöknek írt levelénél sokkal enyhébb kormányzati véleményformálás miatt is az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmére kelt.
Megbékélésre van szüksége Franciaországnak - hangoztatta Francois Hollande elnökké való beiktatását követő beszédében. Az új francia államfő Jean-Marc Ayrault-ot nevezte ki miniszterelnök. Hollande-ot az esti órákban, lapzártánk után Berlinben vacsorán látta vendégül Angela Merkel német kancellár.
A Kennedy-család nagy generációjának búcsúja, a legfiatalabb fivér, Edward (Ted) Kennedy halála a óta a dinasztia hiányzik az amerikai politikából. Massachusettsben, a család szűkebb pátriájában most ismét feltűnhet a Kennedy név, képviselői posztra pályázik Joseph P. Kennedy III.
Miután a német szociáldemokraták vasárnap nagyarányú győzelmet arattak Észak-Rajna-Vesztfáliában, egyre többen vélik úgy, hogy az SPD-nek is női kancellárjelöltet kellene indítania a jövő ősszel, várhatóan szeptemberben megrendezendő képviselőházi választáson. A jelölt pedig Hannelore Kraft, az SPD vesztfáliai vezetője lehetne, hiszen neki köszönhető a baloldali pártvalóban elsöprő sikere.
A tüntetőkkel való szigorú bánásmódjáról híres chicagói rendőrség új rohameszközökkel, köztük hangágyúval készül a NATO vasárnap kezdődő csúcstalálkozójára, és a legrosszabbra is elszánta magát.
Továbbra is hírzárlat van érvényben a Szíriában április 28-án elrabolt két magyar állampolgár ügyében. "A Külügyminisztérium, a damaszkuszi magyar nagykövetség és a Terrorelhárítási Központ munkatársai Budapesten és Szíriában is minden erejükkel azon dolgoznak, hogy az elrabolt magyarok mielőbb újra szabadok legyenek, és biztonságban hazatérhessenek" - közölte lapunk érdeklődésére a…
Barack Obama április hónapban 43,6 millió dollár adományt szedett össze saját kampánya és a Demokrata Párt számára. Ez kevesebb, mint amennyi márciusban folyt be kasszájába, akkor 53 millió dollárt utaltak át a támogatói. Obamának így is több készpénz áll rendelkezésére, mint kihívójának.
Panajotisz Pikramenoszt, a közigazgatási bíróság elnökét nevezte ki az új ideiglenes egységkormány élére Karolosz Papuliasz görög elnök. Az új kabinet feladata a következő, várhatóan június közepén megrendezendő parlamenti választás előkészítése lesz.
Éppen egy hónap múlva lesznek az újabb választások Görögországban. Kérdés, hogy mi változhat akkor, uniós vezetők ugyanis kizárják, hogy a mentőcsomag feltételein enyhítsenek.
Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci helyzetjelentése szerint.
Törvénytelenül adott át fegyvert a honvédség 2006 őszén, állítja a Hende Csaba miniszter utasítására folyó, hamarosan lezáruló részletes vizsgálat - írja a Magyar Nemzet. A jelentés szerint a fegyverek átadása nem történhetett az akkori miniszter, Szekeres Imre tudta nélkül, így őt az ügyben politikai felelősség terheli. A volt honvédelmi miniszter azonban cáfol. Szekeres Imre híradónknak azt…
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.
Ma kezdődik a nemzetközi filmvilág legjelentősebb fiestája, a Cannes-i Filmfesztivál. Idén a versenyben 22 film küzd meg az Arany Pálmáért, amelyet az olasz Nanni Moretti rendező elnökletével a kilenc tagú nemzetközi zsűri ítél oda. A május 27-i díjátadó gála zárja a programot. A jubileumi fesztivál a 65. évfordulójára Marilyn Monroe-t választotta az esemény arcának.
A görög politikai vezetőknek bizonyítaniuk kell elszántságukat arra, hogy az euróövezetben akarják tartani országukat, ez utóbbihoz pedig az kell, hogy teljesítsék a mentőcsomag feltételeit - jelentette ki Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.
A tegnap megkezdődött 65. Cannes-i Filmfesztiválon a Magyar Nemzeti Filmalap is részt vesz. Két helyszínen, az International Village magyar pavilonjában és a a filmvásár magyar standján várja a nemzetközi szakma képviselőit, informálta lapunkat a Magyar Filmunió.
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.
Demján Sándor bankja már idén nyereségbe fordulhat, ha megfelelő tőkeinjekcióhoz jut a pénzintézet, a menedzsment több befektetővel is tárgyal erről. Interjú Hegedüs Évával, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatójával.
Gyors ütemben halad az uniós források kiírása, az Új Széchenyi-terv keretében jelenleg mintegy 1.300 milliárd forintos fejlesztési keretre lehet pályázni, mintegy 132 témában - mondta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kommunikációs vezetője.
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.
Az angol válogatott minden nagy világversenynek úgy indul neki, hogy a torna esélyesei között tartják számon őket - hosszú évek óta talán először nem így van mindez. A névsort látva teljesen érthető mindez.
A Regus Work-Life Balance Index megállapítása szerint a magyar üzletemberek többsége úgy gondolja, hogy az elmúlt két évben kismértékben javult a munkája és magánélete közötti egyensúly, dacára annak, hogy egyre keményebben dolgoznak. A felmérés megállapította, a gazdasági fejlődés üteme és a munkával való elégedettség szorosan összefügg.
Az európai intézményrendszer felpezsdítését, a végrehajtó szervként működő Európai Bizottság (EB) kormányként való működését javasolta szerdán Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter.
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat. Az NGM szétbontását sajtótalálgatásnak nevezte, bár lenne létjogosultsága egy önálló pénzügyminisztériumnak.
Közös figyelemfelhívó kampányt indít az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyarországi irodája és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztálya, hogy felhívják a figyelmet a külföldi munkavállalásban rejlő veszélyekre.
Tartotta reggeli árfolyamát a forint csütörtökön kora délelőtt a bankközi devizapiacon, az euró 295,70 forint volt szemben a szerda délutáni 294,76 forinttal.
A politikai vád a politikai harc része - állapította meg Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő emlékeztetett, hogy kedden a Pécsi Tudományegyetem a maga részéről lezárta a vizsgálatot és megállapította, hogy nem bizonyítható a jobboldal vele kapcsolatos plágiumvádja.
Erősödik a HR controlling szerepe, súlya, bővül a használói kör, szélesebb körben jellemző az orientációs program, tudatosabbá vált a létszámtervezés, teljesítményértékelés, egyre több cégnél gondolkoznak a HR kiszervezésében, erősen visszavágták a fejlesztési, képzési költségkeretet - ezek az Országos Synergon HR Benchmark Felmérés 2011 legfőbb megállapításai.
Nem hajlandó fizetni a magyar áldozatoknak az az egyiptomi busztársaság, amelynek egyik járata tavaly novemberben borult fel Hurghadában. 11 magyar halt meg, mert a sofőr túl gyorsan hajtott. A 46 utas nevében, Egyiptomban eljáró ügyvéd azt mondta az ATV Híradónak, hogy összesen csaknem milliárdos nagyságrendű a kárigényük. Az ottani biztosító ennek csak a töredékét fizetné ki, a busztársaság…
Növelte támogatottságát az MSZP: a biztos pártválasztók körében az áprilisi 25 százalékkal szemben a szocialisták 28 százalékon állnak az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint.
Észak-Korea felújította egy könnyűvizes kísérleti atomreaktor építési munkálatait, amellyel növelheti az atomfegyverek előállításához szükséges hasadóanyagok gyártási kapacitását - közölte csütörtökön egy észak-koreai kérdésekkel foglalkozó amerikai hírportál.
Az Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését, a Becsület Érdemérmet – angolul: Medal of Honor – adományozta szerdán Barack Obama elnök Leslie Halász Szabónak, aki 1970. május 10-én az amerikai hadsereg szakaszvezetőjeként a bajtársai életét mentve feláldozta magát egy kambodzsai összecsapásban.
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.
A módosítások helyett új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t alkotnak a szakpolitikusok, az illetékes minisztériumok és a társadalmi szereplők; az új jogszabályt kidolgozó munkabizottság várhatóan már a jövő héten elkezdi a munkát, és a rendelkezés akár még az idén életbe léphet – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek. A Fidesz csak 2014 környékét tartja reális…
Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden". Szerda este Varga Mihály arról beszélt, hogy a nyár…