A ferencvárosi önkormányzat átmeneti szálláson helyezi el annak a háznak a lakóit, amelynek tetőszerkezete szerda délután gyulladt ki a Kén utcában - közölte az önkormányzat szerda este az MTI-vel.
Wes Anderson Holdfény királyság című komédiájának díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 65. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát a film rendezője és hollywoodi szereplőgárdája - Bill Murray, Bruce Willis, Edward Norton, Frances McDormand és Tilda Swinton - közösen nyitotta meg.
Két olasz napilapnak írt levélben halálos merénylettel fenyegette meg Mario Monti miniszterelnököt a tavaly december óta ismételt terrorista akciókról ismert anarchista csoport.
A 2011/12-es portugál pontvadászat két dél-amerikai gólgyáros végsőkig kiélezett csatáját hozta, akik végül mindketten 20 gólig jutottak. A paraguayi Óscar Cardozóról és a brazil Limáról van szó - szezonértékelő sorozatunk második részében őket mutatjuk be.
A BVSC hosszabbításban egy góllal, 13-12-re legyőzte a vendég Egert a női vízilabda ob I döntőjének második, szerdai mérkőzésén, így egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Június 17-én lesznek az újabb választások Görögországban. Bízik a megegyezésben a tranzakciós illetékről a bankszövetség elnöke. Elfogadta a Nemzeti alaptantervet a kormány. A nap legfontosabb hírei május 16-án.
Rekordszámú, nyolcvan traktort neveztek be előzetesen az idén tízéves, május 19-én, szombaton 10 órakor kezdődő bokori veterántraktor-ünnepre, az Axiál Veterán Traktormajálisra.
Eldőlt, hogy a magyar válogatott hátvéd, Kádár Tamás nem marad Newcastle-ben. A védő szerződése nyáron lejár, azt klubja nem hosszabbítja meg, így csapatot kell keresnie a fiatal magyar játékosnak.
Hétvégén rendezték Nyirádon a rallycross OB harmadik verseny hétvégéjét, amely egyben a Közép-Európa Zóna Trófea első fordulja volt. A Hell Racing Team pilótája, Papp Viktor – miután az első versenyen leamortizálódott autóján, amit tudtak, helyrehoztak – nagy várakozásokkal állt rajthoz az erős nemzetközi mezőnyben.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerint ha lassul a növekedés, vagy fokozódnak a kockázatok a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, további lépésekre lehet szüksége a jegybanknak annak...
Élesen bírálta az Európai Uniót és Angela Merkel német kancellárt a takarékossági intézkedések sürgetése miatt a görög Radikális Baloldal (SZIRIZA) párt vezetője.
A Real Madrid elnöke, Florentino Perez a Paris Saint-Germain vezetőivel való találkozás után elmondta, azt közölte a francia csapat elöljáróival, hogy leigazolhatják Gonzalo Higuaínt - egy feltétellel.
A magzat a terhesség teljes ideje alatt ki van téve a várandós anya szervezetébe kerülő minden értékes és káros anyag hatásának. Sajnos nemcsak a vitaminok, ásványi anyagok jutnak át a placentán keresztül a magzat szervezetébe, hanem az olyan ártalmas anyagok is, mint az alkohol, a drog vagy a nikotin.
Klaas-Jan Huntelaar 29 gólt szerzett a Bundesliga 2011-2012-es kiírásában, mellyel mellyel megszerezte a szezon gólkirályi címét a 26 gólos Mario Gomez előtt.
Az olasz női vízilabda bajnokság (Serie A1) történelmében először rendeznek final fourt. A legjobb négy közé a Venosan Orizzonte Catania, a Beauty Star Plebiscito Padova, az RN Mediterranea Imperia és a GMG Pro Recco jutott be.
Bekérette a román külügyminisztérium Magyarország nagykövetét Németh Zsoltnak az új román kormány kisebbségpolitikáját érintő bírálata és Nyirő József tervezett újratemetése ügyében.
Lengyelország és Magyarország jövője attól függ, miként tudnak integrálódni az európai innováció területén - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiai államtitkára az MTI-nek szerdán lengyelországi látogatása során.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A múlt héten Madridban győztes, kilencedik helyen kiemelt amerikai Serena Williams három játszmában legyőzte szerdán az orosz Nagyja Petrovát a római tenisztorna női versenyének második fordulójában, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
A szívelégtelenség kialakulhat gyorsan egy szívinfarktus után, de fokozatosan, lassan is magas vérnyomás, vagy koszorúér betegség talaján, és egy kóros szívbillentyű is vezethet a betegség kialakulásához.
A TNA legismertebb alakja, Hulk Hogan az elmúlt hónapokban több fenyegető és inzultáló Twitter üzenetet kapott a szervezet egykori pankrátorától, Scott Steiner-től. Hogan azt állítja, hogy jogi lépéseket tesz az ügyben.
Az autóiparban jobbára egy ráncfelvarrást magában foglaló hatéves modellciklusok szokványosak, ám azért van néhány kivétel. Ezek sorát erősíti a Renault Espace is, amely igazi keményvonalas egyterűként másodjára kap frissítőkúrát, s ezzel bizonyára még 2-3 évig a piacon marad.
Szerencsére mostanában nem vagyunk híján a sportos kisautóknak, hiszen legutóbb a Peugeot 208 versenyzésre felkészített változatának örülhettünk, most pedig a Seat Mii - Volkswagen up! - Škoda Citigo triumvirátus cseh képviselőjének felpaprikázott átiratát van szerencsénk beharangozni.
Budapest — Laptoppal járnak mérkőzésre, akár még a meccsek szünetében is fogadásokat tesznek, s pénzért bármire képesek. A bunda megfertőzte a magyar labdarúgó-utánpótlást is.
Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót, csaknem egymillió főt regisztráltak Németországban tavaly, köztük bő 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében.
Budapest — Sikeres és elismert fitnesz edzőből beteg, megtört emberré vált Bajó Mária (39), aki állítja: a botoxkezelések tették tönkre az életét. A nő homlokába négyszer injekciózott a londoni plasztikai sebész botulinom-toxint tartalmazó szert.
Budapest – Sokkal elégedettebb idei képeivel Varga Zseraldina (21), éppen ezért egyre jobban bízik abban, hogy talán újra bejuthat Blikk szépe versenyünk döntőjébe, ahogy tavaly is.
Halottnak tettették magukat, és így élték túl Anders Behring Breivik Utoya szigetén elkövetett merényletsorozatát - derült ki a túlélők szerdai tanúvallomásából, amelyek a szélsőséges norvég tömeggyilkos oslói perében hangzottak el. A merénylő - aki tavaly július 22-én összesen 77 emberrel végzett egy oslói robbantásban és az Utoyán megrendezett ifjúsági táborban - hét tinédzsert ölt meg a sziget…
Mindig meg kell találni az új kihívásokat, nem szabad elcsüggedni, pláne nem szabad a lelkünkre venni a dolgokat. Ezt vallja Krizsó Szilvia, akinek jelenleg nem jut munka a Magyar Televízióban, viszont új talk show-ra készül a Radnóti Színházban. A műsorvezető-riporter eddig politikával foglalkozott, de az már egyáltalán nem érdekli. Újabb szakmai kihívásokra és sikerekre vágyik, s a…
egalább 150 millió forintot szán a kormány Schmitt Pál "lakásgondjainak" megoldására - tudta meg a Blikk. A napilap szerint egy néhány nappal ezelőtti kormányhatározatban intézményi beruházási kiadások címmel ennyi pénzt különítettek el az államfőváltás költségeire. Ez hasonló tétel, mint amiből elődjeinek vettek szolgálati lakást (Sólyom Lászlónak 195 millióért, Mádl Ferencnek pedig 126 millióért…
Lapzártánkig nem kaptunk választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy Balog Zoltán tárcavezető - még társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként - milyen kutatások, illetve adatbázisok ismeretében állította idén márciusban egy - a Közép-Európai Egyetemen rendezett - konferencián, hogy "a Magyarországon élő 1,2 millió roma 90 százaléka mélyszegénységben él".