A hétvége fókusza: a franciák elnököt, a görögök parlamentet választanak. Mindkettő eredménye komolyan hathat a közös pénz árfolyamára is. Pálffy Gergely elemez.
Az olimpia közeledtével visszatekintünk az eddigi huszonkilenc nyári játékra. Cikksorozatunk huszadik részében az 1984-es los angeles-i olimpiáról írunk.
Kína beleegyezett, hogy Csen Kuang-cseng jogvédő aktivista soron kívüli eljárással megkapja utazási okmányait, amelyekkel az Egyesült Államokba távozhat.
A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az1980-ban írt szakdolgozata.
Nyúzottnak, kimerültnek és rendkívül topisnak tűnt Carla Bruni férje, Nicolas Sarkozy televíziós vitája után. Az egykori topmodell napjainkban már csak önmaga árnyéka.
A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az1980-ban írt szakdolgozata.
Folytatódott a szabadesés az olaj piacán, jelentős veszteségen áll az amerikai WTI és a Brent is. A WTI előbb 100 dollárig, aztán 98 dollár alá esett. A tőzsdék gyengülnek arra a hírre, hogy a vártnál kevesebb új állás keletkezett az amerikai gazdaságban áprilisban. Ugyanakkor jó hír volt, hogy csökkent a munkanélküliség és az előző két havi adatot is javították. Estére jelentősen gyengült a…
Tőlünk nyugatra meglehetősen borongós hangulatban telt a kereskedés, a német DAX index jelenleg is 2% körüli mínuszban tartózkodik. Az amerikai indexek is lefelé vették az irányt a nyitást követően,...
Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból, a kormány pénteken nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek.
Az akcióval az ellen tiltakoznak a dolgozók, hogy az újonnan alapított Iberia Express fapados légitársaságnál kívülről hozott légikísérőket alkalmaz az Iberia vezetése.
Rendkívül drága és felesleges kísérlet volt a magánnyugdíj-pénztári rendszer bevezetése, a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki - mondta Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnöke egybehangzóan pénteken sajtótájékoztatón a Parlamentben, ahol a…
A Porsche mérnökei közötti diskurzusokban egy új kifejezés ütötte fel a fejét. „FeFi”, hangzik fel egyre többször az ebédasztal mellett, a mosdókban, vagy éppen a folyosókon, s a titkolózás mögött bizony valami igazán nagy durranás rejtőzik.
Nem vesz részt Áder János megválasztott magyar köztársasági elnök a közép-európai államfők május 11-én kezdődő jaltai találkozóján és a korábbi közlések szerint a visegrádi négyek hétvégi, szlovákiai államfői rendezvényére sem utazik el.
Felfüggesztette a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát létrehozó kormányhatározatot.
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt testületének elnöke pénteken az MTI-vel.
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt testületének elnöke.
Kínai hajóstársaságok nagy hasznot húznak az Iránnal szemben elrendelt nyugati szankciókból, mivel a május 1-jén életbe lépett európai biztosítási tilalom miatt gyakorlatilag versenytárs nélkül működnek a szállítási piacon.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) az idén április végéig 16 ezer hektár haszonbérbe adásáról kötött szerződést összesen 426 pályázóval - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.
A vártnál gyengébb európai és amerikai makroadatok hatására, illetve a hétvégi görög és francia választásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt ma folytatódott a tegnap délután kibontakozott nemzetközi...
A pünkösdi hétvége ismét igazi ünnepnek ígérkezik a borbarátok számára, hiszen május 26-28. között országszerte több mint száz pincészet tárja szélesre kapuit az érdeklődők előtt. A kedvezményes kóstolók mellett sok helyen lehetőség nyílik majd a pince és a szőlőbirtok bejárására is. Összesen 127 pincészet várja a három nap alatt tárt kapukkal, kedvezményekkel, gasztronómiai ínyencségekkel a…
Tovább zuhan az olaj árfolyama, így az amerikai WTI több hónapja először ismét a 100 dolláros szint alatt tartózkodik. A Brent is lendületesen jön lefele, bár itt a 100 dollár még messze van. Az...
A hétvégén rendezik meg az Aaron's 499 elnevezésű futamot. A talladegai versenyen 1999 óta csak egyetlen egy alkalommal sikerült megverni a Chevroletet, még 2008-ban Kyle Busch nyert itt a Toyotával.
A felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege 850 milliárd forintot tesz ki - mondta a nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott.
A Porsche mérnökei közötti diskurzusokban egy új kifejezés ütötte fel a fejét. „FeFi”, hangzik fel egyre többször az ebédasztal mellett, a mosdókban, vagy éppen a folyosókon, s a titkolózás mögött bizony valami igazán nagy durranás rejtőzik.
A General Motors mérnökei jól tudják, hogy mire való egy vérbeli izomautó, így egy hirtelen ötlettől vezérelve ki is vitték a pályára a cégóriás egyik legbrutálisabb típusát, a Chevrolet Camaro ZL1-est, hogy az némi gumifüstöt maga mögött hagyva tegye meg a negyed mérföldes távot.
Pécs — Tombolt a vihar és a hormonok az Éden Hotel 2. pécsi roadshow-ján! A Viasat 3 műsorának szereplői féktelen bulival ajándékozták meg a rajongókat.
Napjainkban a Juke-ról szóló hírekkel tele van a sajtó, hiszen elkészült és már tépi is az aszfaltot a GT-R hajtásláncával épített, több mint félezer lóerős R változat. Sajnos a szuper-Juke birtoklása csak a leggazdagabbak kiváltsága lehet, de a hazánkban kapható legdurvább példányt azért sikerült megkaparintani.
Magyarország — Kutya idő jön záporokkal. Az esőt a kutyák sem szeretik. Fülüket-farkukat behúzva gyorsan szedik mancsaikat, hogy a legszükségesebb dolgok elvégzése után hazaérjenek végre.
Eger – Nem fizette ki a kártérítést a megadott határidőn belül a rendőrség Szegedi Henrik (†30) szüleinek, ezért a család végrehajtást kezdeményez ellenük – tudta meg a Blikk.
Mogyoród - Mind a négy kereke rendben van Michelisz Norbertnek (27) és Wéber Gábornak (41)! A túraautó-világbajnokság Magyar Nagydíjának szombati időmérőjére (Eurosport2, 14.00) készülő pilóták bemelegítésként kerékcsere-versenyt tartottak a Zengő Motorsport boxában.
A vártnál gyengébb európai és amerikai makroadatok hatására, illetve a hétvégi görög és francia választásokkal kapcsolatos aggodalmak miatt ma folytatódott a tegnap délután kibontakozott nemzetközi...