A délelőtti 284,63-es szint közelében maradt a forint péntek délután, háromnegyed négykor az eurót 285,14 forinton jegyezték, a csütörtök délutáni 283,50 forint után.
Jozy Altidore-nak komoly szerencséje volt az AZ Alkmaar - NEC Nijmegen mérkőzésen. A játékos egy ütközés után fejjel csúszott a hirdetőtáblának. Szerencsére komolyabb baja nem történt.
Részt veszt a közép-európai államfők május 11-12-én esedékes jaltai csúcstalálkozóján Bronislaw Komorowski lengyel államfő - jelentette be hivatala pénteken.
Nagyszerű gólt rúgott az Orgaz játékosa az argentin bajnokság ötödosztályában a River Plate osztálybeli csapata ellen. A szabadrúgást gólt ünneplő River Plate középkezdésből kapott gólt.
Magánszemélyek esetén a százezer forintos hátralékkal rendelkező adósok nevét, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok esetén pedig az egymillió forintot meghaladó adótartozással rendelkezők nevét teszik közzé.
Hiába felezi meg jövőre a kormány a bankok által fizetett különadót, a miniszterelnök szavai alapján egy ennél még nagyobb terhet kaphatnak a nyakukba. Bár a Széll Kálmán Terv 2.0 még nem erről...
A magyarországi romák tömeges érkezése is közrejátszhat abban, hogy Kanada egy új menekültjogi törvényt igyekszik kidolgozni. A C-31-es nevet viselő jogszabályt a kanadai parlament Bevándorlási Bizottsága tárgyalta a héten, melyre behívták az ottawai konzuli hivatal vezetőjét, Helyes Imre vezető konzult. A magyar diplomatát a többi között a magyarországi romák helyzetéről faggatták. Helyes szerint…
A 24 éves egykori szépséget maraton futás közben érte a tragédia. Egy erdőtűzben égett össze a lány testének több mint 64 százaléka. A szervezők küldték a tűzbe, azt reméli, kártérítést kap a történtek után.
Debrecen-Győr - Két, egymilliárd forint feletti költségvetésből gazdálkodó fociklub csatázik holnap a magyar bajnoki címért. A Loki – amelynek vezetői becslések szerint 1,3 milliárd forintból működtetik az NB I-ben élen álló együttesüket – az ötpontos hátrányban lévő Győrhöz látogat, ahol a hírek alapján nagyjából 1,7 milliárd áll rendelkezésre egy-egy bajnoki kiírás során.
Perth — Turia Pitt (24) testének 67 százaléka égett meg, s maszk nélkül soha többé nem mer emberek közé menni, miután tomboló bozóttűz ejtette csapdába egy szervezett ultramaratoni futamon.
Az első negyedévben a tavalyinál 22 százalékkal kevesebb, mindössze 2 444 lakás épült, ha a tendencia folytatódik az idén tízezernél is kevesebb lakás készül el Magyarországon, ez történelmi mélypont lesz a magyar lakásépítésben - közölte a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE)....
A tegnapi csökkenés után ma ismét jelentősebb eladói nyomás mutatkozik az olaj piacán. Az amerikai könnyűolaj határidős jegyzése a vártnál gyengébb áprilisi foglalkoztatottsági adatoknak is köszönhetően 100 dollár alá is benézett.
Az első negyedévben a tavalyinál 22 százalékkal kevesebb, mindössze 2.444 lakás épült, ha a tendencia folytatódik az idén tízezernél is kevesebb lakás készül el Magyarországon, ez történelmi mélypont lesz a magyar lakásépítésben - közölte a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) az MTI-vel pénteken.
A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.
Napjainkban a Juke-ról szóló hírekkel tele van a sajtó, hiszen elkészült és már tépi is az aszfaltot a GT-R hajtásláncával épített, több mint félezer lóerős R változat. Sajnos a szuper-Juke birtoklása csak a leggazdagabbak kiváltsága lehet, de a hazánkban kapható legdurvább példányt azért sikerült megkaparintani.
London - Lewis Hamilton (27) a versenypályákon kívül is átélheti a Forma–1-es érzést. A McLaren brit pilótája ugyanis rendelt egy 7,3 literes, V12-es motorral felszerelt, 760 lóerős Pagani Zonda RS sportkocsit, amely akár 360 kilométer/órás végsebességre is képes.
Washington — A világ leggazdagabb emberévé is válhat záros határidőn belül Mark Zuckerberg (27), amennyiben jól sül el népszerű cége, a Facebook tőzsdei kereskedése.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 30. játéknapján a New York Yankees legendás játékosa, Mariano Rivera súlyos sérülést szenvedett. Egyes hírek szerint a dobó karrierje véget ért. A Los Angeles Angels of Anaheim ismét pocsék formában játszott.
Utoljára januárban volt 100 dollár alatt az amerikai WTI könnyűolajfajta ára a szabadpiacon. A mostani esés második napja tart és nagyon intenzív. A mai olajkereskedésnek betett a rossz amerikai makroadat és a dollár erősödése.
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hozza nyilvánosságra a Kínával kötött kétoldalú szerződéseket és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) eddig folytatott megbeszélések részleteit.
A londoni City egyik legnagyobb szereplője szerint az euróövezeti adósságválság terjedése ellen mozgósítható pénzügyi mentőalapok nőttek ugyan tavaly, ám egy szélsőségesen rossz forgatókönyv esetén gyakorlatilag el is fogynának ezek a források. A ház szerint a spanyol és az olasz helyzet teszi kérdésessé a jövőt.
Sepregető munka volt a diplomácia az elmúlt két évben - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balázs Péter egyetemi tanár, volt külügyminiszter; aki szerint lényegesen kevesebb magas szintű látogatás volt Magyarországon a kormányváltás óta.
A Jobbik fegyelmi és etikai bizottsága kizárta a pártból Endrésik Zsoltot és Kisgergely Andrást - közölte Staudt Gábor az ellenzéki párt testületének elnöke.
A Fidesz vezette kormány mindent megtett 2010 után annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő közösség, így a zsidó közösség számára is garantálja a biztonságot és a védelmet - jelentette ki Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester pénteken az alföldi városban.
Terrorista akciók kitervelése és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyával való együttműködés vádjával négy év letöltendő és egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénteken a párizsi bíróság egy francia atomfizikust.