A Cannes-i filmfesztivál napok óta szeszélyes időjárással kínálja az ide sereglett sztárokat, művészeket és egyéb filmszakembereket, de szemmel láthatólag senkit nem zavar, hogy hol a napernyőt, hol az esernyőt kell előkapni.
A hatvankét éves énekes-dalszerző rákos volt, egy hónappal ezelőtt kómába esett és bár a gyógyulás jelei mutatkoztak nála, az orvosok szerint nem sok esélye volt a túlélésre.
Hatan meghaltak, félszáznál is többen megsérültek vasárnap hajnalban a Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengésben, amelynek epicentruma Bolognától 36 kilométerre északra volt.
A legtöbb pornófilmszereplő néhány év alatt kiég és tönkremegy, elhagyja a pályát. Nem így a 75. születés-napját ünneplő György, aki ma is aktív, pedig nem használ ajzószert. Legalábbis ezt állítja.
Ausztria felé tartó afgánokat fogtak el a Vas megyei Vaskeresztesen, az országhatár közelében. A falubeliek figyeltek fel a bőrük színe miatt is feltűnő három idegenre, akiket végül a rendőrök a falu szélén, a temető melletti árokban fogtak el.
Hatvankét éves korában elhunyt Robin Gibb, a legendás Bee Gees együttes alapítója és énekes-dalszerzője. Halálhírét családja jelentette be hétfőre virradóra.
Saját szerepüket kicsinyítik, a többiekét igyekeznek jelentősebbé tenni a soproni haláltrió tagjai – tudta meg a Bors. Arról folyik a legnagyobb vita: V. Roland is lőtt-e, vagy csak T. Attila.
Mutatunk egy meglepően egyszerű bodzaszörp receptet, amely aztán minden pohárral eszünkbe juttatja, milyen ügyesek is vagyunk! Kezdjünk hát neki a bodzaszörp elkészítésének!
Megszállott Barca-szurkolóként Gyurta Dánielt nem hozta tűzbe a BL-döntő. A ma kezdődő debreceni Eb-n azonban halálra fogja izgulni magát a világbajnok – amikor az öccse, Gergő úszik.
Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. Éjfélig kell rendezni az esetleges adókötelezettséget is. Valószínűleg – az elmúlt évekhez hasonlóan – ma is nagy sorban állások lesznek a postákon.
Irán megszenvedi az ellene hozott szankciókat, de "gazdasági visszahatásra" is képes - mondta az iráni gazdasági és pénzügyminiszter, Samszeddin Hoszeini vasárnap a CNN-nek. Szerinte 160 dollár körüli olajárra lehet számítani, ha az embargó teljes lesz. Az iráni olaj vásárlására szóló nemzetközi tilalom július elsejével lép életbe.
Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik lakásvásárlásra adják a fejüket - még az alacsony árak ellenére sem. A vásárlási procedúra ugyanis ritkán zökkenőmentes. Rengeteg dologra kell egyszerre kiemelt figyelmet fordítani, ha nem akarunk pórul járni. Arról nem is beszélve, hogy egyszer túl sok információ áll a rendelkezésre, máskor pedig túl kevés. S az sem sokat segít, hogy gyakran a hirdetések is…
Oroszország nem csökkenti az euró arányát devizatartalékában. Ráadásul nemrég derült ki az is, hogy folyamatosan növelik az euróövezeti pénz arányát a tartalékokban a dollár terhére.
A Európa védelmére szánt rakétapajzs első fázisának létrehozásáról, az "okos védelem" bevezetéséről és arról döntöttek vasárnap chicagói csúcstalálkozójukon a NATO-tagállamok vezetői, hogy a francia erők idő előtti hazarendelése ellenére tartják magukat az afganisztáni csapatkivonás eredeti ütemtervéhez.
Ma éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
A vezető ázsiai piacok a Hang Seng kivételével emelkedést mutatnak a hétfői kereskedés során a múlt heti tetemes veszteségek után. Leginkább az exportőr és nyersanyagipari vállalatok árfolyamai javulnak.
Az orosz Szberbanknál csak az új kormány megalakítása után látnak majd tisztábban a privatizáció ügyében - mondta a legnagyobb orosz kereskedelmi bank - Európában a második helyezett - vezérigazgatója, German Gref a hét végén. A Szberbanknak Oroszországon kívül Fehéroroszországban, Ukrajnában, Kazahsztánban van hálózata, illetve képviselete működik Németországban és Kínában, fióküzlete pedig…
Hétfő éjfélig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
Az elemzői várakozástól elmaradó első negyedéves gyorsjelentést tett közzé hétfő reggel a CIG Pannónia Életbiztosító. A gyorsjelentés fő pontjai: - A magyar számviteli szabályok szerinti...
Hatvankét éves korában elhunyt Robin Gibb, a legendás Bee Gees együttes alapítója és énekes-dalszerzője. Halálhírét családja jelentette be hétfőre virradóra.
Jelentősen nőhet a börtöncégek árbevétele, mert immár 247 állami intézménynek kötelező ezektől beszerezni árukat, és vásárolni szolgáltatásokat - írja a Világgazdaság.
Felejthető volt az idei első negyedév a hazai tőzsdén forgó áramszolgáltatóknál: a bevételek mérsékeltebb csökkenése mellett a nettó eredmény az Elmű és az Émász esetében is jelentősen elmaradt az...
Nem a piac élénkülése, hanem az állam és az önkormányzatok közmunkásprogramjainak köszönhetően csökkent ötezer fővel a regisztrált munkanélküliek száma Baranya megyében - írja a Bama.hu cikke alapján a Hvg.hu.
Az új romapolitika" szerkezete készen áll, és szakmaiságra, felkészültségre, erkölcsiségre épül - jelentette ki Farkas Flórián, az ORÖ elnöke. Az egy éve aláírt keretmegállapodás egyik fő célja, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonjanak be a munkaerőpiacra.
Pusztító földrengésre ébredt vasárnap hajnalban több millió ember Észak-Olaszországban. A hatos erősségű rengésben legalább hét ember meghalt és mintegy ötvenen megsebesültek. A hatóságok attól tartanak, hogy további személyek lehetnek még a romok alatt. A katasztrófa súlyos károkat okozott a lakóépületekben és a történelmi műemlékekben is. A térségben legutóbb januárban volt 5,3 tizedes erősségű…
Szerbiában megtörtént az, amit csak kevesen tartottak elképzelhetőnek: 2004 után első ízben nem Boris Tadićnak hívják az ország vezetőjét. Tomislav Nikolić sokadszori nekifutásra most sikerrel vette az elnökválasztás második fordulóját, és ha csak pár százalékkal is, de legyőzte a korábbi államfőt- írja a Kitekintő.
Tizenkilenc év után elköszön a Pesti Magyar Színház társulatától Csomor Csilla. A művésznő életében először lesz szabadúszó színész, ami ugyan fáj neki, de nem töri össze.