Az MSZP közlése szerint nem felel meg a valóságnak az a sajtóban megjelent, a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozó állítás, hogy jogszerűtlenül adott át fegyvereket 2006. október 23-án a honvédség a rendőrségnek.
Továbbra is igen kedvezőtlen a hazai gyógyszerpiac helyzete - ismertette a társaság tegnapi gyorsjelentést követő tájékoztatóján az Egis gazdasági igazgatója, Poroszlai Csaba. A második pénzügyi...
Az elmúlt egy-két hétben látott globális kockázatcsökkentés egyes jegyei arra utalnak, hogy ez nem egy átmeneti megingás, hanem akár egy több hétig eltartó negatív folyamat lesz - mondta...
Nagyszabású gálaműsorral tisztelgett az UNESCO szellemi örökség listájára felkerült magyar táncházmozgalom elindítói és legendás tanítója, Timár Sándor előtt a Csillagszemű Táncegyüttes. A Negyven éves a táncház című előadást kedden nézhették meg az érdeklődők a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
Mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Van aki egy kád forró vízben üldögél, mások inkább futnak egy kört a Margitszigeten. De úgy tűnik vannak olyanok, akik számára az jelenti a kikapcsolódást, ha túlélnek egy kígyómarást, vagy azt, hogy nem tapossa őket agyon egy elefánt.
Egy ismeretlen férfi felgyújtotta magát kedden az oslói bíróság épülete előtt, miközben odabent javában zajlott a tömeggyilkos Anders Behring Breivik pere.
A befektetők körében mutatkozó hangulatromlás nemcsak a forint piacán, hanem a Budapesti Értéktőzsdén is érezteti hatását. Az 1 százalékos csökkenéssel nyitó BUX index 10 óra után már 1,6 százalékos, 270,50 pontos veszteség mellett 16.606 pontnál tartózkodik.
A múlt héten Madridban diadalmaskodó, kilencedik helyen kiemelt amerikai Serena Williams két sima játszmában legyőzte kedden este a kazah Galina Voszkobojevát a római tenisztorna női versenyének első fordulójában, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé.
Hiába okozott óriási veszteséget az amerikai JP Morgan bankháznak Ina Drew befektetési menedzser, a bukott bankár óriási búcsúpénzzel távozhat. Drew bő 2 milliárd dollárt (466 milliárd forint) tőzsdézett el, de miután kitették az 55 éves asszony szűrét a cégtől több mint 30 éves munkaviszonya miatt 32 millió dollár (7,5 milliárd forint) járt neki.
A Grexit, azaz a görögök távozása az eurózónából a fő témája a piacoknak, különösképpen, hogy június közepéig az új görög választásokig ügyvivői kormány lesz az ország élén.
A kedvező szabályzatmódosításoknak köszönhetően idén mindenképp dobogós helyre számítanak a Székely Vágta szervezői a Nemzeti Vágtára bejutó lovasaiktól. Az idei, kétnapos székelyföldi előfutamon gazdag kulturális program várja majd a közönséget - hangzott el a második Székely Vágtáról Sepsiszentgyörgyön kedden megtartott sajtótájékoztatón.
Lemondott az olasz igazságügyi államtitkár, miután vizsgálat indult ellene egy kinevezése előtti adócsalás ügyében — jelentette az olasz média szerdán.
A kőolaj ára hat havi mélypontra csökkent szerdán kora reggel részben arra az előző napi adatra, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék.
A vidékfejlesztési miniszter menesztését sürgeti az LMP, a párt szerint Fazekas Sándor távozására "a botrányos állami földügyek" mellett "a környezet- és természetvédelmi intézményrendszer szétzilálása, a nemzeti parkok kivéreztetése, a vízügy szétszabdalása" is indokként szolgál.
Szinte pontosan egy évvel Ratko Mladic őrizetbe vétele után, szerdán megkezdődött Hágában az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken.
A Napi Gazdaság cikke szerint Magyarország is versenyben van Ausztriával és Lengyelországgal az ezer munkahelyet teremtő Nissan Infiniti új modelljének gyártásáért.
Napok óta egyre borongósabb a nemzetközi befektetõi hangulat, ami ma reggel már csaknem pánikszerû forinteladásokat okozott, majd gyors fordulat látszott. A legfõbb mozgatórugó az,...
A nyugati energiatársaságok rugalmas szerződéseket várnak az Európában a várakozások szerint az évtized második felében megjelenő azeri földgázszállításokkal összefüggésben, idézi a Reuters a német E...
Megjelent a Széchenyi Kártya Program két új, hiánypótló és államilag támogatott finanszírozási terméke a kis- és középvállalkozások számára - ismertették egy mai sajtótájékoztatón. A két új termék az...
Elhunyt 83 éves korában Carlos Fuentes mexikói író, a latin-amerikai irodalom jeles alakja, a Cervantes-díj 1987. évi kitüntetettje, akinek öt évtizednyi irodalmi munkásságát olyan kötetek jellemzik, mint az Artemio Cruz halála, az Áttetsző tartomány, a Diana, a magányos vadász és a Laura Diaz évről évre.
A drogprobléma teljes megoldása nem várható a prevenciós programoktól, arra azonban törekedni kell, hogy aki eljut a kipróbálásig, az tisztában legyen a veszélyekkel és a következményekkel.
Szerdáig csak a magyarok jelentkeztek házigazdának a jövő évi divízió I-es jégkorong-világbajnokságra a nemzetközi szövetség (IIHF) tájékoztatása szerint, ám a pénteki, Helsinkiben sorra kerülő helyszínkijelölő szavazás előtti napig még befuthatnak pályázatok.
A Chevrolet egyetlen képpel borzolja a kedélyeket az ősszel esedékes Párizsi Autószalonon bemutatásra kerülő kis városi terepjáró hivatalos debütálását megelőzően. Tekintve azonban, hogy az Aveo alapjaira építkező Trax több mint 140 országban kerül majd értékesítésre, ennek az apró lépésnek is jelentősége van.
Hozzávalók 2 személynek: 1 teáskanál balzsamecet 1 teáskanál méz 1 csipet só 1 db cékla 2 db csillagánizs 2 evőkanál kéksajt 1 db vérnarancs 2 db kis mandarin
Az ázsiai és csendes-óceáni térségbeli tőzsdék éjjel reagáltak arra a hírre, hogy elbukott a görög kormányalakítási szándék, ezért minden bizonnyal új választásokat kell kiírni. Hong Kong és az ausztrál tőzsdeindex kifejezetten nagy esésben van reggel. A piacokon az elmúlt két hét alatt nagyjából 10 százalékos aratást végzett az a várakozás, hogy a görög és a spanyol gondok olyan mértékben…
Jennifer Lopez amerikai énekesnő, az American Idol tehetségkutató műsor zsűritagja és a Várandósok című film sztárja bevallotta: gyermeket szeretne örökbe fogadni. Új filmjében egy olyan etióp testvérpárral dolgozott együtt, akiknek édesanyja korán elhunyt, ezért egy amerikai pár neveli fel őket.
Európában csökkent az újonnan forgalomba helyezett autók száma áprilisban. Különösen nagy volt a visszaesés Svédországban, Finnországban, Olaszországban és Spanyolországban. Közben Németországban, Nagy-Britanniában és Lengyelországban egyre több gépkocsit értékesítenek.
Az orosz biztonsági erők az észak-kaukázusi Dagesztánban megölték a fővárosban, Mahacskalában május elején elkövetett kettős robbantásos merénylet feltételezett szervezőjét, a terroristák helyi csoportjának fejét.
A Force India Formula-1-es alakulatának ex-versenyzője, Adrian Sutil bízik abban, lehetősége lesz arra, hogy visszatérjen a száguldó cirkuszba, miután a 2012-es évadra nem talál magának versenyzői ülést. Tovább »
Márciusban az agrártermékek termelőiár-szintje 4,1%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 11,7%-kal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké...
A korábbi 20 000 forintról 18 000 forintra csökkentette a MOL papírjaira vonatkozó célárfolyamát a UBS, az ajánlás semleges. A MOL-ra vonatkozó elemzői célárfolyamok mediánja továbbra is a 20 000...
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. a forintban mért konszolidált forgalmának 3-5 százalékos bővülésével számol az idén a jelenlegi árfolyam előrejelzése alapján, egy negyedévvel korábban csak nulla és 2 százalék közötti emelkedést várt a cég.
Most jól jönne a régóta halogatott IMF-megállapodás. Jól mutatja a román lej euróval szembeni árfolyama, hogy ennél a devizapárnál jóval alacsonyabb a volatilitás. Május eleje óta a román lej csupán...
A Széll Kálmán-terv elfogadott irányelveinek értelmében a jövő évi gyógyszerár-támogatásban további 77 milliárd forintos megtakarításra lesz szükség - mondta Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője szerdán, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ellenőrző albizottsági ülésén.
Zuhantak az ázsiai piacok a görög hírek hatására, a sikertelen kormányalakítás új választásokat eredményez; az Egis a várakozásokat felülmúló gyorsjelentést publikált.