Kriza Ákos polgármester lakóhelye és közvetlen környezete is új útburkolatot kapott Miskolcon, sőt a fideszes politikusnak még a kapufeljáróját is leaszfaltozták- írja a Blikk.
Bár a legfrissebb, hetedik generációs 911-széria hagyományosan GT3 névre keresztelt sportváltozatát még nem mutatta be a Porsche, a hivatalos leleplezésre bizonyára már nem kell sokat várni, a gyártó mérnökei és tesztpilótái ugyanis már jó ideje nyüstölik az világ egyik legjobb sportautójának 991-es kódjelű változatát s már csak a finomhangoláson dolgoznak a profik.
Mérsékelt hangulatromlást okozott a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon az a hétvégi fejlemény, hogy a piacok által támogatott Mario Monti olasz miniszterelnök bejelentette: lemond a 2013-as...
Hétfő virradóra csökken, majd nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, nyugaton, délutántól keletebbre is számíthatunk kisebb havazásra, hózáporokra. Mérséklődik a szél, hajnalban -4 és -11°C közé, de délkeleten akár -15°C köré is csökkenhet a hőmérséklet, nappal nyugaton +1 és -3, keleten -2 és -6°C várható.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Átlagos forgalmú napra számít Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. A hazai piac óvatos emelkedéssel indíthatja a kereskedést, mely során az olasz hírek a hazai befektetőkre is hatással...
A kereskedés indítását követően azonnal 14,9 százalékos mínuszba zuhantak az E-Star-részvények, miután a társaság a hétvégén bejelentette, hogy csődvédelembe menekül. A bejelentésre már számítani...
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia ma fogja nyilvánosságra hozni az első határon átnyúló terveket a rendszer szinten jelentős, globális bankok (G-Sifis) elbukásának esetére - írja a...
Az interneten, otthoni nyomtatással vásárolt vasúti jegyek QR-kódját már nemcsak papír alapon lehet bemutatni a jegyvizsgálóknak, hanem akár a számítógépek, okostelefonok képernyőjén is - egyelőre csak a pót- és helyjegyköteles vonatokon.
Valamennyi útszakasz járható Csongrád megyében, azonban a legtöbb helyen csak téli gumival ajánlott közlekedni - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn reggel az MTI-t.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Németország külkereskedelmi többlete 15,2 milliárd euróra csökkent októberben a szeptemberben regisztrált 16,9 milliárd euróról - közölte hétfőn a német statisztikai hivatal, ez fél éve a legalacsonyabb havi érték.
Több mint két év után nyilvánosan avathatott a Magyar Nemzeti Gárda. December 8-án délelőtt rendőri biztosítás mellett több szervezet részvételével tette le esküjét egy szakasznyi újonc- számolt be róla a Hazatérés Rádió.
Bár a legfrissebb, hetedik generációs 911-széria hagyományosan GT3 névre keresztelt sportváltozatát még nem mutatta be a Porsche, a hivatalos leleplezésre bizonyára már nem kell sokat várni, a gyártó mérnökei és tesztpilótái ugyanis már jó ideje nyüstölik az világ egyik legjobb sportautójának 991-es kódjelű változatát s már csak a finomhangoláson dolgoznak a profik.
Húsz embert hoztak ki a tűzoltók abból a XV. kerületi tízemeletes panelházból, amelynek nyolcadik szintjén kigyulladt egy lakás hétfő reggel - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője az MTI-t, hozzátéve, hárman enyhébb fokú füstmérgezést szenvedtek, a kiégett lakás tulajdonosa pedig kórházba került.
Németország külkereskedelmi mérlege 15,2 milliárd eurós többlettel zárt októberben - közölte hétfőn a német statisztikai hivatal, ez fél éve a legalacsonyabb havi érték.
Figyelmeztető sztrájkot kezdtek hétfőn kora reggel a magánbiztonsági szolgálatok munkatársai tíz németországi repülőtéren, a munkabeszüntetés reggelig nem okozott fennakadást a közlekedésben.
A bérek növekedési üteme világszerte messze elmarad a válságot megelőző szinttől, és a fejlett országokban negatív mutatók jellemzik, annak ellenére, hogy a feltörekvő gazdaságokban továbbra is nőnek a keresetek - áll az ILO legújabb jelentésében.
Meglehetősen borús hangulatban indult a kereskedés a hét első napján az európai piacokon, különösen igaz ez az olasz illetve a spanyol börzékre, melyek több mint 2 százalékos csökkenéssel vágtak neki...
A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában....
A KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn - mondta el a testület zárt ülése után Rubovszky György, a bizottság KDNP-s tagja az MTI-nek.
Nigel De Jong, a csapat holland középpályása a Torino elleni győztes mérkőzésen súlyosan megsérült. A középpályásnak Achilles-ínszalag szakadása van, ebben a szezonban már nem léphet pályára.
A Bázel III. pénzügyi szabályok felülvizsgálatára kérik a szabályozó hatóságokat az európai bankok, miután kiderült: az európai és amerikai implementáció 2013. január 1-jére tervezett kezdő dátumát...
Látszólag kevesebb, mint háromszáz magyar állampolgárságú személy dolgozott Kanadában tavaly év végén a nemrég elkészült statisztikai jelentés szerint. Csakhogy az utóbbi időben évente ennyien vagy még többen kapták meg a kanadai állampolgárságot, melynek megszerzése viszonylag könnyű. Az USA-ban általában évente nagyjából ezer magyar jutott állampolgársághoz.
Csökkenéssel indultak az európai részvénypiacok, köszönhetően annak, hogy az olasz miniszterelnök bejelentette, hogy le kíván mondani miután a parlament elfogadja a jövő évi költségvetési törvényt. Mindez pedig ellensúlyozni tudta az amerikai és a kínai makroadatok okozta optimizmust.
A KDNP-s Salamon Lászlót jelölte alkotmánybírónak az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottsága hétfőn - mondta el a testület zárt ülése után az MTI-nek Rubovszky György, a bizottság KDNP-s tagja.
Országos felháborodást keltett a hír, miszerint 61 ezer forintos tartozása miatt töredékáron elárverezték Lippai László színész terepjáróját. Az atv.hu birtokába került hangfelvétel szerint azonban maga Lippai akarta, hogy így történjen.
Az előzetes vélekedésekkel ellentétben hazánk legnépszerűbb típusának piaci pozicionálása a Rapid debütálásával sem változik, noha az újdonság nagyobb, kifinomultabb és takarékosabb lesz, mint korábban bármikor. A hivatalos leleplezésre sem kell már sokáig várnunk, hiszen a friss Škoda Octavia már a rajtkőre helyezkedett, hogy a 2013 februárjában eldördülő startpisztoly szavára berobbanhasson a…
A Médiatanács iránymutatást vár az Európa Tanácstól (ET) abban a kérdésben, hogy a médiahatóságok megválasztását illetően melyik tagország gyakorlatát tekinti "európai sztenderdnek"?
A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt.
Akcióellenőrzés keretében is vizsgálták a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak betartását az Országos Tisztifőorvosi Hivatal felkérésére. Az országosan összehangolt vizsgálatok során egy hét alatt közel 4 ezer egységet kerestek fel és közel negyedmillió forintos bírságot szabtak ki a közegészségügyi felügyelők. Ezerből csak hat helyen volt szabálytalanság.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara december 6-i közgyűlésén megjelent több mint száz felsővezető Benkő Vilmost, a DBH csoport üzletfejlesztésért felelős alelnökét, a Rózsakert Medical Center tulajdonosát választotta az AmCham tizennegyedik elnökének.
Milliárdokat spórol az adófizetésen a Google külföldi leányvállalatainak köszönhetően, amelyek bevételeinek nagy részét az adóparadicsomként ismert bermudai cégébe transzferálja át az amerikai...
A 47 éves R. Péter thaiföldi meggyilkolásával kapcsolatban K. Lajos György feltételezett elkövető maga jelentkezett a rendőrségen, és bevallotta, amivel gyanúsítják: hogy részt vett az előre kitervelt emberölésben és a holttest elrejtésében - jelentette hétfőn a Bangkok Post című helyi lap internetes kiadása.