Több mint 40 milliárd forinttal tartoznak a gyógyszer-nagykereskedők felé a kórházak, idén pedig év végén 27 milliárd helyett csak 11 milliárd forinttal segít nekik az egészségügyi államtitkárság - írja a Világgazdaság.
Bár szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lezártnak tekintette plágiumváddal illetett szakdolgozatának ügyét, a kérdés nem jut nyugvópontra. A távirati irodának adott interjújában Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára azt fogalmazta meg, hogy súlyos hibákat vétett a Semjén Zsolt szakdolgozatát vizsgáló bizottság.
A Trafóban ma ér véget a Tünet Együttes Kábé 10 című háromnapos születésnapi fesztiválja. Szabó Réka és csapata arra vállalkozott, hogy szembesíti a független társulatokat saját helyzetükkel, illetve párbeszédre, összefogásra hívja őket. A társulatvezetővel többek között a függetlenek túlélési lehetőségeiről beszélgettünk.
2009 óta átalakult a munkaerőpiac, a tapasztalt, speciális tudással rendelkező munkaerő kereslete felváltotta a nagy tömegű keresletet, ezért a pályakezdők esélyei folyamatosan csökkentek - magyarázta lapunknak Fehér Tamás, miért ugrott meg a fiatalok körében a munkanélküliség. A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közelmúltban kinevezett ügyvezetője úgy látja, nincs tömeges kivándorlás,…
Diákmunkásokkal, bérelt munkaerővel, határozott időre felvett alkalmazottakkal, valamint a munkaszervezet átszervezésével készülnek a nagy áruházak HR-esei a karácsonyi megnövekedett forgalomra. Az Auchan szinte mindegyik eszközzel él, a Media Markt a jól bevált diákmunkásokra számít, míg a Tesco idén is egészen egyedi megoldással növeli munkaerejét.
A jelenlegi 60 évről fokozatosan 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Dél-Koreában - közölte az ország nyugdíjalapja szombaton a Yonhap hírügynökség jelentése szerint.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezetek pénteken kilátásba helyezték a sztrájkbizottság megalakítását, miután a cégvezetés lezárta a velük folytatott, a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos egyeztetést. Az MTVA értetlenségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, miután az adott helyzetben nehezen értelmezhetőnek ítélték a sztrájkbizottság fogalmát.
Jól sikerült a görög állampapír-visszavásárlási akció, a végleges mérleg a hét elején készül el - mondta vasárnap este Münchenben Antonisz Szamarasz görög kormányfő, miután megbeszélést folytatott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel.
A Graboplast Zrt. stratégiai céljának tekinti a másodlagos PVC-nyersanyagok nagyobb arányú feldolgozását, és az ehhez szükséges technológia megvalósítását. Ilyen gyártmány lehet a dizájnpadló, amelynek előállítására Tatabányán új gyár épülne mintegy 5 milliárd forintból - mondta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató pénteken Győrben, sajtóbeszélgetésen.
Megdöntötte az egy naptári éven belüli gólrekordot Lionel Messi: az FC Barcelona sztárlabdarúgója vasárnap este kétszer talált a Real Betis kapujába, ezzel előbb utolérte, majd meg is előzte Gerd Müllert.
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság vezetése - a Közgyűlés 16/2012. (11.02.) számon hozott határozata alapján - a Cstv. 7. § (1) bekezdése szerint csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be az illetékes Törvényszékre - olvasható a BÉT honlapján.
A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja ma az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az új földtörvényt.
Alacsony, 28 százalékos részvétel mellett Petrovay Zoltán, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) jelöltje nyerte a vasárnap tartott időközi önkormányzati választást Szolnokon, a 7. számú egyéni választókerületben.
Budapest - Megjelent a Beatles utolsó lemeze, a Led Zeppelin pedig utolsó európai turnéjára indult, amikor Magyarországon különös hirdetés jelent meg az Ifjúsági Magazinban: Állíts össze egy képzeletbeli együttest!
Az előzetes eredmények alapján Romániában Victor Ponta pártja abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon, és bár akár a kétharmados többségük is meglehet, ma mégis koalíciós tárgyalásokat kezdenek az RMDSZ-szel. A másik magyar párt, az Erdélyi Magyar Néppárt várhatóan nem jutott be a román parlamentbe - mondta Pászkán Zsolt, az Eurokom romániai sajtófigyelő politikai elemzője.
A kormány a vállalkozói világot szövetségesnek és a nemzetgazdaság lelkének tekinti - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken Budapesten, a vállalkozók napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Mint arról beszámoltunk, Lionel Messi a Betis ellen szerzett két góljával megdöntötte Gerd Müller rekordját és 86 találatával immár ő az a játékos, aki egy naptári éven belül a legtöbb gólt szerezte a világon.
Radamel Falcao, az Atlético Madrid gólzsákja vasárnap igyekezett elhomályosítani Lionel Messi gólrekordját. A támadó klasszikus mesterötöst szerzett a Deportivo elleni 6-0-s kiütés alkalmával. Íme a találatok.
A múlt héten újabb fejezetéhez érkezett a hazai tőzsde egykori sikersztorijának számító E-Star drámája, a társaság a hitelezői elől csődvédelembe menekült. A hivatalos indoklás szerint erre azért...
A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar...
Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása nyomán utaltak haza külföldről a magyar tőketulajdonosok, és amelynek 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak - írja a Magyar Nemzet hétfőn.
Meghaladta 60 milliárd forintot az az összeg, amelyet az offshore-adóamnesztia szabályozása miatt utaltak haza a magyar tőketulajdonosok. Az összeg 10 százalékát fizették be az adóhatóságnak - írja a...
A Diákhitel 2-nek nem volt olyan pozitív a fogadtatása, mint annak idején az "ingyenpénzként" elkönyvelt eredeti diákhitelnek - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlap hétfői számában.
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a BUX 2,63 százalékkal csökkent a múlt héten, a vezető papírok közül a Mol 5,82, az OTP 1,72 százalékkal esett. Az elemzők szerint továbbra is igaz, hogy a magyar eszközök iránt egyáltalán nincs kereslet. Az OTP az elmúlt héten 1,72 százalékkal, 70 forinttal esett, 4 010 forinton zárt pénteken. Nézzük, mit hozhat a folytatás!
Elkészült a legvonzóbb úti célok 2013-as listája. Az összesítésben a hazánktól legtávolabb eső kontinensek látványosságai ugyanúgy szerepet kaptak, mint a közelebbi - magyarok által is gyakran látogatott - régiók....
Váratlanul érte a községeket a városok eredményes lobbija, hogy januártól a tervezettnél több köztisztviselőt foglalkoztathassanak, mivel a létszámnövelést a 11 ezer főnél kisebb települések kárára hajtják végre - írja a Népszava hétfőn....
Figyelmeztető sztrájkot kezdtek hétfőn kora reggel a magánbiztonsági szolgálatok munkatársai tíz németországi repülőtéren, a munkabeszüntetés reggelig nem okozott fennakadást a közlekedésben.
A magyarok a huszadik század folyamán tömérdek megpróbáltatást álltak ki. Ahány háború kitört, annyiszor menekült a nép, majd fogadta el, más lehetőség nem lévén, az idegen megszállást.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Vegyes adatok érkeztek mind a pénteki mind a mai kereskedésben, így az irányadó amerikai illetve ázsiai benchmarkok is felemás képet mutatnak. Míg a tengerentúlon pénteken a technológiai szektornak...
Tavalyhoz képest hússzal kevesebben, hatvanegyen regisztráltak a fürdőruhás Mikulás kocogásra, ezúttal a kilencedikre. A mínusz egy fokos hidegben három és fél kilométert futottak a résztvevők a belvárosban – az adventi vásáron összesereglettek nagy csodálkozására. A nevezési díjat – ami pár száz forint volt idén is – súlyosan beteg gyerekeknek ajánlották fel a résztvevők.
A korábbi hírekkel ellentétben továbbra is elérhetők lesznek az Erste Bank Hungary Zrt. szolgáltatásai a postákon - derül ki a Posta és az Erste közös közleményéből. A Magyar Posta és az Erste...
Figyelmeztető sztrájkot kezdtek hétfőn kora reggel a magánbiztonsági szolgálatok munkatársai tíz németországi repülőtéren, a munkabeszüntetés reggelig nem okozott fennakadást a közlekedésben.
Az Erste Befektetési Zrt. és a Magyar Posta közötti együttműködési megállapodás megszűnik - az értékpapírszámlásoknak mostantól a posta helyett a bankba kell menniük.
Nyolc évvel, 2020-ig meghosszabbították az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséről szóló Kiotói Jegyzőkönyvet a 18. ENSZ Klímaváltozási Konferencián részt vevő mintegy 200 állam képviselői -...
Az országrészek közötti különbségek az oktatásban mutatkoznak meg a legmarkánsabban: Szabolcsban a hátrányos helyzetű tanulók aránya több mint 60 százalékos, Budapesten, vagy Győr-Moson-Sopronban a 20 százalékot sem éri el....