A karácsony és a szilveszter alapvető eleme a közös ünnepi étkezés. Azonban sokan esünk abba a hibába, hogy túlzásba visszük az evést az ünnepek alatt, így pluszban felszedett kilókra, fáradékonyságra és stresszre tehetünk szert az év azon napjain, amelyek feltöltődésre adhatnának alkalmat.
A mozgalom elnöke szerint az Együtt 2014 megalakulása nem azt jelenti, hogy a szervezet önállóan nem jelenik meg, hiszen van szervezeti tömegbázisuk, aktivistáik pedig az utcán gyűjtik a támogató aláírásokat.
A GDP arányos magyar államadósság szintje csak lassan fog csökkenni, a mérséklődés feltétele az államadósság szabály betartása, az hogy az éves államháztartási hiány hosszabb távon 3 százaléknál alacsonyabb, 2,8 százalék legyen a bruttó hazai termékhez képest - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "nem áll rosszul" az idei 10 500 milliárd forintos - az előző évinél 1000 milliárddal magasabb - bevételi terv teljesítésében; a végső szám a decemberi áfaadatoktól...
Hét szociális jellegű juttatás összege is nő a minimálbér emelésével - írja a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában ismerteti, hogy a minimálbérből számítják ki a megváltozott munkaképességű...
Rengeteg nagyon jó bor van Magyarországon, ezeket pedig sokan és sokféleképpen értékelik. Az egész tűnhetne kaotikus hangzavarnak, de ha a szólamok és a hangok tömegét egy jegyzetfüzet és egy elektronikus táblázat felhasználásával összetereljük, akkor kijön a 2012-es magyar bormátrix, amelyben ők a legjobbak: Demeter Zoltán, Bock József, Szepsy István, Weninger, Áts Károly (Royal Tokaji), Gere…
Pajzsmirigy betegségek esetén a kezelés gyakran a hiányzó hormon pótlásával történik. Honnan származnak valójában a terápiában használt hormonok? Hatásosabb-e a szintetikus készítmény? Prof. Balázs Csaba endokrinológust, a Budai Endokrinközpont orvosát kérdeztük.
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 409-410 forintra nőtt, a gázolajé 415-416 forintra drágult.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "nem áll rosszul" az idei 10 500 milliárd forintos - az előző évinél 1000 milliárddal magasabb - bevételi terv teljesítésében; a végső szám a decemberi áfaadatoktól függ, amit a karácsonyi forgalom, és az általános forgalmi adó feltöltése befolyásol. A jövő évi bevételi előirányzat 10 901 milliárd forint, 369 milliárd forinttal magasabb az ideinél - mondta Varga…
A Magyar Református Egyház közös zsinata a református vallás alapjául szolgáló Heidelbergi Káté megjelenésének 450 éves évfordulója alkalmából ül össze - mondta az MRE zsinatának lelkészi elnöke.
Több mint hatvan állami társaságnak lesz kisebb a villanyszámlája - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a szociális juttatások és a minimálbér-emelés közötti összefüggésről cikkezik.
Némileg csökkent az óvodások és általános iskolások száma a 2012/2013. tanévben a köznevelésben: az óvodai nevelésben és a nappali rendszerű oktatásban 1 millió 624 ezer gyermek, tanuló vesz részt. Az általános iskolai és középiskolai felnőttoktatásban 88 ezren tanulnak. Az egy pedagógusra jutó tanulók száma nem változott, továbbra is 10,3 fő.
A január 1-jén életbe lépő jogszabályok miatt számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság is.
Semmilyen formában nincs lehetőség béren felüli és béren kívüli juttatások kifizetésére az egészségügyben - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére.
A január 1-jén életbe lépő jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság.
Piaci és lakossági pánikreakciókkal indult az idei év Magyarországon, majd ezek gyorsan csillapodtak, az év vége felé pedig már arról beszélhettünk, hogy a külföldi befektetők rajonganak a magyar...
Szerényen erősödött a forint pénteken: az eurót délután 290,50 forinton jegyezték, míg kora reggel 291,67 forinton, csütörtök délután pedig 291,01 forinton.
Másfél milliárd forintos fejlesztéssel korszerűsítették a technológiát a Hantech Zrt. csornai üzemében és 35 új munkahelyet teremtettek - közölte a csornai székhelyű társaság csütörtökön az MTI-vel.
Rendületlenül folytatódik az ázsiai piacok emelkedése, főképp a japán indexek vezetésével, melyek új idei évi csúcsra emelkedtek a mai kereskedés folyamán.
Jövőre sem nőnek reálértékben a bérek a román állami vállalatoknál: legfeljebb - az inflációnak megfelelő - három százalékos béremelést adhatnak alkalmazottaiknak 2013-ban azok a cégek, amelyek idén nyereséget könyveltek el - döntötte el csütörtöki ülésén a múlt héten hivatalba lépett új bukaresti kormány.
Négymillió háztartási fogyasztónak csökken január elsejétől a rezsiköltsége. Ez azonban majd csak a februári számlán jelenik meg először. A cégek meghosszabbították az óraállások diktálására szolgáló időszakot. Akinek a számlázási periódusa december közepétől január közepéig tart, annak a szolgáltató becsüli meg a fogyasztását, és a januárra vonatkozó energiadíjból vonják le a kedvezmény összegét.
Az itthonról küldött csomag szállítólevelén feltüntették a termék márkáját, ezt értették félre a hatóságok, akik azt hitték, valaki kokaint akar az országba csempészni.
Rekordszámú, 707 vállalat szűnt meg novemberben az építőiparban, egyetlen hónap alatt eddig még soha sem szűnt meg ennyi építőipari vállalkozás - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai elnöknek és a kongresszusnak kompromisszumra kell jutniuk december 31-ig a költségvetésről annak érdekében, hogy elkerüljék egy tavaly elfogadott törvény értelmében automatikusan életbe lépő, összesen 600 milliárd dollár értékű adóemeléssel és kiadáscsökkentéssel járó kiigazító intézkedéseket. A drámai megszorításokkal fenyegető válságért a közvélemény szerint a teljes washingtoni…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Lassan fog a kívánt szintre csökkenni a GDP-arányos magyar államadósság a Költségvetési Tanács elnöke szerint. Kovács Árpád évzáró interjújában jelentette be, hogy nem tartanak több sajtótájékoztatót, de a kérdésekre válaszolnak.
Piaci és lakossági pánikreakciókkal indult az idei év Magyarországon, majd ezek gyorsan csillapodtak, az év vége felé pedig már arról beszélhettünk, hogy a külföldi befektetők rajonganak a magyar...
Délelőtt még majd' 5 forintos tartományt mozgott be a forint, délután óta azonban - dacára, hogy több meglepő makroadat is érkezett a tengerentúlról és keletről - nyugodtabb kereskedési időszak...