2012. december 23. vasárnap

dec. 23
17:54
A szájüregi daganatok kezelése (WebBeteg)
A szájüregi rákok kezelése függ attól, hogy a daganat az ajak, a száj vagy a nyelv melyik részén fejlődött ki, milyen stádiumban fedezték fel, s milyen a beteg általános állapota.
dec. 23
18:03
Tűvel fogyasztják Mérai Katalint (Blikk)
Budapest — Elektrolipolízis segítségével őrzi meg súlyát Mérai Kata (40).  A Barátok közt Illés Julija már régóta híve az effajta fogyókúrának, amellyel terhességét követően közel húsz kilótól sikerült megszabadulnia, 75 kilóról 54-re fogyott. Kata időközönként mindig visszatér ehhez a kezeléshez, mert úgy érzi, nem csupán a formáját őrizheti meg, hanem a bőrének is nagyon jót tesz.
dec. 23
18:12
Havazás: vasárnap délutánig mintegy ötven baleset történt (ATV)
A havazás miatt csúszóssá vált utakon vasárnap délutánig mintegy ötven közúti baleset történt, összesen tizenkilenc ember sérült meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.
dec. 23
18:21
Szakos Andi mini Megasztárt szervez (Blikk)
Szakos Andi (27) a Megasztárhoz hasonló tehetségkutatót szervez gyerekeknek, így most egy teljesen új szerepben is kipróbálhatja magát, hiszen ő lesz az egyik ítész.
dec. 23
18:21
Nadal türelmes magával szemben (Agroinform)
Március környékén lehet újra csúcsformában Rafael Nadal, aki féléves kihagyást követően az abu-dzabi tornán tér vissza.
dec. 23
18:27
Vízilabda: Varga Dániel vezetésével nyert a Rijeka (Sport365)
Az Adria Liga kilencedik fordulójában a Primorje EB Rijeka magabiztos győzelmet könyvelhetett el a VK Primorac Kotor ellen.
dec. 23
18:29
Magyar golfsiker a juniorok világsorozatában (Sport365)
Rózsa Csilla a második helyen végzett a junior golfozók világsorozatának (WJGS) floridai döntőjében, s a viadal után a WJGS legjobb női játékosnak járó díjat is átvehette.
dec. 23
18:31
Még hónapokig tart, mire Nadal csúcsformába lendül (Sport365)
Csak március környékén lehet újra csúcsformában Rafael Nadal, a spanyolok korábbi világelső teniszezője, aki hathónapos kihagyást követően a csütörtökön kezdődő abu-dzabi tornán tér vissza.
dec. 23
18:39
Steve Jobs luxusjachtja nincs kifizetve? (Infostart)
Fizetési vita miatt nem hagyhatja el Hollandiát az a fehér luxusjacht, amelyet Steve Jobs, az Apple alapítója rendelt meg még halála előtt.
dec. 23
18:39
Elfogyott a pénz a Zajecarnál, elengedték a legjobb spanyolokat (Agroinform)
A szerb női kézilabda-bajnokság élcsapata, a Zajecar pénzügyi okokra hivatkozva elengedte spanyol válogatott játékosait.
dec. 23
18:48
Újabb ámokfutás az USA-ban (Blikk)
dec. 23
18:51
Tőzsdei nyitvatartás hétfőn (ProfitLine)
Karácsonyra való tekintettel hétfőn a világ számos vezető tőzsdéje zárva lesz, vagy csak rövidített kereskedés folyik majd a börzéken.
dec. 23
18:57
Ónos eső: balesetek Győr környékén (Infostart)
Több autó landolt árokban az ónos esőtől csúszóssá vált utak mentén Győr-Moson-Sopron megyében vasárnap, a balesetekben személyi sérülés nem történt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense
dec. 23
18:57
A Chelsea megsemmisítette az Aston Villát (Agroinform)
A londoniak simán háromgólos vezetést szereztek, a birminghamiek fejetlenül mentek előre, így óriási pofont kaptak.
dec. 23
19:00
Ifjú labdarúgók karitatív karácsonya (Sport365)
Gyermekotthonokat kerestek fel a Vasas Kubala Akadémia utánpótlás csapatai karácsony előtt, hogy megismerkedjenek az ott lakók életével és maguk gyűjtötte apró ajándékokkal kedveskedjenek nekik.
dec. 23
19:02
"Meg is ölhették volna van Persie-t" - Ferguson kiakadt (Sport365)
Sir Alex Ferguson nem volt túlzottan elragadtatva a Manchester United Swansea elleni 1-1-es döntetlenjét követően.
dec. 23
19:06
Januártól az ONYF kezeli a társadalombiztosítási egyéni számlát (ATV)
A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát.
dec. 23
19:15
Csúcsra járt a Mikulásgyár (Infostart)
A legek éve volt 2012 a Mikulásgyárban: a nyolc éve működő akció idén kapta a legmesszebbről, New Yorkból ajándékát. A legnagyobb értékű adományt a fővárosi közműcégek hozták, tízmillió forint értékben, az egyik élelmiszerlánc pedig kilencmillió forint értékű csomagot küldött a gyárba - közölte Éskovács Péter, a karitatív akció kommunikációs vezetője vasárnap az MTI-vel.
dec. 23
19:15
Nem tudott leállni, nyolc gólt szerzett a Chelsea - videó (Agroinform)
Ritkán látható, nyolcgólos győzelmet aratott a Chelsea az Aston Villa ellen a Premier League 18. fordulójában.
dec. 23
19:24
Januártól az ONYF kezeli a társadalombiztosítási egyéni számlát (ProfitLine)
A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát.
dec. 23
19:27
Orbán stratégiája: szétzúzni a szolidaritást és megosztani a diákokat (Alternatív Energia)
Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg az emberi erőforrások minisztere a HÖOK elnökségi tagjaival a hétvégén. Idáig jutott az utóbbi időben szinte naponta változó felsőoktatási "stratégia". Heti elemzés Gyömöre Mátéval a Magyar Progresszív Intézet munkatársával.
dec. 23
19:33
Hó nem lesz, csak csúszós utak (Blikk)
Magyarország — Aki teheti, kerülje az utakat: fehér karácsony helyett ma jó sok ónos esőt kapunk a nyakunkba. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ezért első és másodfokú riasztást adott ki az ország nagy részére.
dec. 23
19:33
Jégkorong: kegyetlenül erős lesz a kanadai válogatott (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) lockout-ját kihasználva bombaerős kerettel utazik a Spengler Kupára Kanada.
dec. 23
19:33
Kádár és Németh is a padról nézte a Roda nagy fordítását (Agroinform)
4-2-es győzelmet aratott 2-0-s hátrányból fordítva a Roda a Venlo otthonában az Eredivisie 18. fordulójában.
dec. 23
19:35
Mészárlás: a Chelsea 8-0-val karácsonyozik - videó! (Sport365)
A Chelsea együttese megsemmisítő, 8-0-s verést mért az Aston Villa csapatára a Premier League 18. fordulójában.
dec. 23
19:35
Van Persie zokon vette, hogy fejbe rúgták - videó (Agroinform)
Majdnem verekedés tört ki a Swansea-Manchester United mérkőzésen, miután Robin van Persie-t fejbe rúgták a labdával.
dec. 23
19:37
Adria Liga: sima szolnoki zakó Zágrábban (Sport365)
A Szolnoki Olaj a papírformának megfelelően sima, 26 pontos vereséget szenvedett a Cibona Zagreb vendégeként a férfi kosárlabda Adria Liga vasárnapi 15. fordulójában.
dec. 23
19:42
Korival várták a Jézuskát (Blikk)
Magyarország — Voltak, akik az utolsó napokban is az ajándékok után rohangáltak vagy otthonukat igyekeztek karácsonyi díszbe öltöztetni, mások azonban már jó előre letudták bokros teendőiket, így az őrült rohanás helyett az ünnepi rendezvényeken múlathatták az időt.
dec. 23
19:51
Téves riasztás (Infostart)
A szén-monoxid jelző mentett meg egy pápai családot a mérgezéstől - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese vasárnap az MTI-t. Később kiderült, nem a kazán okozta a riadalmat a pápai házban, hanem a szén-monoxid jelző riasztott tévesen.
dec. 23
19:51
26 ponttal kapott ki Zágrábban a Szolnoki Olaj (Agroinform)
A Szolnoki Olaj sima vereséget szenvedett a Cibona Zagreb vendégeként a férfi kosárlabda Adria Liga 15. fordulójában.
dec. 23
19:53
A Toulouse nem hagyta, hogy a Sochaux kimásszon a kiesőzónából (Agroinform)
Hazai pályán 2-0-ra győzött a Toulouse a Sochaux ellen a Ligue 1 19. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
dec. 23
20:00
Ismeretlen gyilkost hajszolnak a zsaruk (Blikk)
dec. 23
20:03
Ónos eső, melegfront a prognózis (Alternatív Energia)
Több megyében hétfőn is ónos esőre lehet számítani, a csúszóssá váló utak megnehezítik a közlekedést. A melegfront többeket ingerlékenyebbé, sértődékenyebbé tehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.
dec. 23
20:06
Brutális Chelsea-verés, botlott a Mu - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 23
20:09
Ingerlékenység és ónos eső nehezíti az ünnepet (Infostart)
Több megyében hétfőn is ónos esőre lehet számítani, a csúszóssá váló utak megnehezítik a közlekedést. A melegfront többeket ingerlékenyebbé, sértődékenyebbé tehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a honlapján.
dec. 23
20:09
A Ljlubljana belerondított a Sapa Fehérvár karácsonyi ünnepébe (Agroinform)
A vendég Olimpija Ljubljana kétgólos 4-2-es győzelmet aratott a Sapa Fehérvár otthonában.
dec. 23
20:11
Köteles csapata felállt, de Juhászé győzött (Agroinform)
Hiába egyenlített kétgólos hátrányból, 4-2-re kikapott a Genk az Anderlechttől a belga bajnokság 21. fordulójában.
dec. 23
20:27
A csapat fontosabb, mint Casillas - Iker Casillas (Agroinform)
A kapus elmondása szerint José Mourinho nem magyarázta meg szombati döntését, de erre nincs is szükség, csak munkára.
dec. 23
20:30
Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket! (ProfitLine)
"Van a csoda…. A Karácsony csodája. Amire mindig várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találjuk. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni.
dec. 23
20:36
Új helyen a társadalombiztosítási egyéni számlák (Infostart)
Januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát a kormány döntése értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
dec. 23
20:39
Videó: íme Messi mind a 91 gólja 2012-ből 10 percben (Sport365)
Lionel Messi 91 góllal zárta az idei évet. Íme a Barca csillagának összes 2012-es találata egy videóban.
dec. 23
20:57
Mintegy félszáz baleset a csúszós utakon (Alternatív Energia)
A havazás miatt csúszóssá vált utakon vasárnap délutánig mintegy ötven közúti baleset történt, összesen tizenkilenc ember sérült meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel.
dec. 23
21:03
A hormonok előre jelezhetik az asztmás rohamot (WebBeteg)
Kutatók szoros összefüggést találtak a nők menstruációs ciklusa és az asztmás tünetek változása közt. A módszer segítségével csökkenthető, vagy megelőzhető a rohamok kialakulása.
dec. 23
21:03
Ferguson szerint van Persie nyaka is eltörhetett volna (Agroinform)
A Manchester United menedzsere szerint Robin van Persie-t szándékosan rúgták fejbe labdával a Swansea elleni meccsen.
dec. 23
21:12
Jótékonykodó Rihanna (Blikk)
dec. 23
21:12
Újra előkerült az egyéni számla témája az állami nyugdíjrendszerben (Portfolio)
A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos...
dec. 23
21:14
Jelentősen növelte aranytartalékait Irak és Brazília (Portfolio)
Irak igen jelentősen növelte aranytartalékát az október végével záródott három hónapban, miközben Brazília aranytartaléka csaknem harmadával bővült novemberben - derül ki a Nemzetközi Valutaalap...
dec. 23
21:39
Monti újra miniszterelnök lehet (Infostart)
Olaszországban nem vesz részt a februári választásokon a lemondott szakértői kormány vezetője.
dec. 23
21:39
Magyar siker a juniorok világsorozatában (Agroinform)
Rózsa Csilla a második helyen végzett a junior golfozók világsorozatának (WJGS) floridai döntőjében.
dec. 23
21:48
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - December 23. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..

Keresés