Baja — Őrzi szenzációs formáját Hosszú Katinka (23). A Bajáról a Vasasba igazoló háromszoros világbajnok úszó a múlt hét végén Szentpéterváron remekelt, a Szalnyikov-kupa két napja alatt ugyanis hét számban győzött a rövid pályás viadalon.
Szinte az első koncertjüktől kezdve hallatlan népszerűség övezi a több mint négy évtizede működő Kaláka Együttest. Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos az InfoRádió karácsonyi Arénájában egyebek mellett az indulásról és a megzenésítendő versekről is beszélt.
Tarsoly Csaba, a Győri ETO tulajdonosa adott évértékelő interjút az eto.hu-nak. Az elöljáró a célok mellett beszélt a várható igazolásokról, az utánpótlásképzésről és az ETO Parkról is.
Sao Paulo — Rácsok mögött ülő játékost igazolt a Sao Paulo focicsapata. A brazil együttes 2015 nyaráig szerződést kötött Brenóval (23), a dolog egyetlen szépséghibája, hogy a védő hivatalosan addig az időpontig a börtönben tölti mindennapjait.
Kihúzták a Hatoslottó 51. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten egy szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így 2012. utolsó játékhetében 60 millió forint keresi majd gazdáját....
Havazás már nem várható karácsonykor, inkább esőre, helyenként ónos esőre kell számítani. A következő napokban melegszik az idő, éjszakai fagyok is csak alig lesznek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
A Ferencváros labdarúgó- és női kézilabda csapatának tagjai a fővárosi Kölcsey Ferenc Általános Iksolában jártak, ahol több száz kisgyermekkel készültek a Karácsonyra. A FradiMédia a helyszínen forgatott.
BUDAPEST – Tóth Gabi (24) máris Tigris Niki, a lecsúszott popdíva bőrébe bújt, hiszen elkezdődtek a Finito című komédiának a próbái, amelyben az extravagáns énekesnő is szerepet kapott.
Meggyulladt egy karácsonyfa Balatonfüreden, egy ember könnyebben megsérült - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság ügyeletese vasárnap.
Karácsony idején jellemző veszélyforrásokra hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), például arra, hogy a nem megfelelő helyen lévő mécses tüzet okozhat.
Visszaérkezett a hét végén Nápolyba Juliana Buhring, aki kerékpárjával százötvenkét nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki biciklin tett meg mintegy huszonkilencezer kilométernyi utat.
Budapest – Nagy megtiszteltetés érte Vastag Csabát (30), amikor beleülhetett a több mint 50 éves, II. Erzsébet kívánságára készített egyedi Rolls-Royce Phantomba. Sőt, nem csak beleült, hanem pár méter erejéig ki is próbálhatta a meseautót.
Torino — Fél lábbal már a Juventusé Didier Drogba (34). Olasz lapértesülések szerint az elefántcsontparti focista ügynökeivel már Torino ingatlanjait szemléli, lakást keres magának és családjának a városban.
A szenvedők és nehézségben élők segítését szorgalmazta vasárnapi beszédében XVI. Benedek pápa, aki idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait.
Győr — Élete egyik legszebb karácsonyi ajándékát vehette át Hatos Gábor (29). A szabadfogású birkózó fája alá egy olimpiai bronzérem került, amelyet ünnepélyes keretek közt Borkai Zsolt (47) MOB-elnöktől vehetett át.
Ashely Williams, a Swansea City játékosa közvetlen közelről rúgta fejbe labdával Robin van Persie-t, a Manchester United csatárát a két csapat bajnokiján.
Málaga — Újabb bírálatokat kapott José Mourinho (49), a Real Madrid futballcsapatának vezetőedzője: a Málaga elleni bajnoki meccsen kihagyta a kapuból Iker Casillast (31), a gárda csapatkapitányát, de húzása nem jött be, 3-2-es vereség lett a párharc vége. Többen a szemére vetik, hogy a Casillas helyén védő Antonio Adán (25) felelőssé tehető a kudarcért, ráadásul a Real portugál sztárja,…
Havazás már nem várható karácsonykor, inkább esőre, helyenként ónos esőre kell számítani. A következő napokban melegszik az idő, néhol még a leghidegebb órákban sem lesz plusz 8 foknál kevesebb - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
Budapest — Sírkövekből épült a Baross téri aluljáró egy része, legalábbis erre hasonlító, feliratos kőlapok kerültek elő a tér rendezésekor. A bizarr leletet Csonka Szabina (39), a Blikk olvasóriportere megörökítette fényképezőjével, amiért jár az ilyenkor szokásos 10 ezer forint.
A havazás miatt csúszóssá vált utakon vasárnap délutánig mintegy ötven közúti baleset történt, összesen tizenkilenc ember sérült meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
A listavezető Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Swansea City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Helmand — Márciusban vizsgázott helikoptervezetésből, és szeptembertől szolgál a britek afganisztáni bázisán, ahol októberben parancsnoki rangú talibán vezérrel végzett. Harry herceg (28) hőstettére a The Sun derített fényt katonai forrásra hivatkozva, aki bizton állítja, a sikeres bevetésen Nagy H volt a tüzér a harci helikopteren.
Visszaérkezett a hét végén Nápolyba Juliana Buhring, aki kerékpárjával 152 nap alatt pedálozta körbe a Földet. Ő az első nő, aki biciklin tett meg mintegy 29 ezer kilométernyi utat.
Gyermekotthonokat kerestek fel a Vasas Kubala Akadémia utánpótlás csapatai karácsony előtt, hogy megismerkedjenek az ott lakók életével és maguk gyűjtötte apró ajándékokkal kedveskedjenek nekik.
Magyarország — Öt év, 500 megajándékozott család, huszonötmillió forint értékben – számokban így lehetne kifejezni a Blikket kiadó Ringier jótékonysági programját. Ám a Kapocs névre keresztelt akció a valóságban sokkal többet jelent az adatoknál annak, aki adja, és persze annak is, aki kapja a karácsonyi meglepetés ajándékot.
Rózsa Csilla a második helyen végzett a junior golfozók világsorozatának (WJGS) floridai döntőjében, s a viadal után a WJGS legjobb női játékosnak járó díjat is átvehette.
Elsősorban a költségvetési szakadék néven ismert amerikai kiigazító programról folyó egyeztetésekkel kapcsolatos hírek, illetve azok hiánya alakítja majd a trendet a jövő héten a New York-i értéktőzsdén.
New York — Éveken át esküvői ruhákat terveztem, de belefáradtam. Valódi anyagot akartam megmunkálni – magyarázta Nirit Levav (49), aki a varrótűt hegesztőpisztolyra cserélte.
Fort Dodge — Melissa kiválóan végezte a munkáját, de kihívó öltözködésével elvonta a figyelmemet – magyarázta dr. James Knight (53) a bíróságon, és a fogorvos azt is kifejtette, házassága megóvása miatt bontotta fel az asszisztensnő szerződését 2010 januárjában.
Magyarország — Minden negyedik honpolgárunk tévénézéssel fogja tölteni a karácsonyt, s míg a család nagy része a az ünnepi adást lesi, a házi tündérek az egész napot a konyhában töltik - legalább is ez derült ki a Blikk karácsonyi felméréséből.