Az előző nemzedékek hibái miatt a mai fiatalokat sújtó és egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliség a legnagyobb probléma az Európai Unióban (EU), a közösségnek azonban minden adottsága megvan ennek kezeléséhez - mondta Angela Merkel hétfőn Berlinben.
A leginkább járművek lengéscsillapítójához hasonlítható új technológiát, úgynevezett speciális energiaelnyelő hidraulikus hengereket fejlesztett ki a Solid 4D Kft., amely komoly perspektívát jelent számos iparágban. A magyar találmány kifejlesztését az Európai Unió 172,7 millió forinttal támogatta.
A múlt évhez hasonlóan az idén is David Alaba, a német bajnokságban listavezető Bayern München védekező középpályása lett az Év labdarúgója Ausztriában.
A munkáltatók 64,8 milliárd forint értékben adtak juttatást dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyán november végéig, ebből a kártyatulajdonosok 38,8 milliárd forintot használtak fel - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Közelebb kerültek az álláspontok a pénzügyi szakadék elkerülésével kapcsolatban, a szenátus hamarosan meghozhatja döntését, a hírre pozitívan reagálnak a piacok. A forintgyengülés miatt az MNB kamatdöntés kimenetele bizonytalan, bár a konszenzus csökkenést vár.
Nem reagált a Hochtief-Budapest Airport vezetősége a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) követeléseire, így hétfőtől bármikor lehet figyelmeztető sztrájk a Liszt Ferenc-repülőtéren - tájékoztatta a LESZ hétfőn az MTI-t.
A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) - jelentette be az NKA keddi sajtótájékoztatóján Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára.
Az év praxisa a Kárpát medencében pályázaton a páciensek november 30-ig díjazhatták háziorvosukat, történetükkel. Írhattak az orvos és a nővér szaktudásáról, empátiájáról, arról, mennyire ért az idősek, a gyerekek nyelvén, a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról, vagy éppen az életmentő beavatkozásokról, mert ilyen sztorikkal is találkoztunk.
Az Országgyűlés tegnap megszavazta az energetikai törvényeket módosító előterjesztést, amelyben az utolsó pillanatban a január elsejére beígért rezsicsökkentéshez szükséges módosító javaslatokat is...
A szezonális munkák megszűnése miatt mintegy tíz százalékkal nőtt az álláskeresők száma Zala megyében - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Az 50 milliárd forintos meghirdetett mennyiségre összesen 173,2 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra az elsődleges forgalmazók, amelyet...
Távozásra szólították fel a damaszkuszi Jarmúk palesztin menekülttábor lakóit kedden a Bassár el-Asszad szíriai elnök ellen harcoló Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei - közölték szemtanúk.
Az IMF igazgatótanácsa január végén bírálja el, hogy javult-e az Argentína által a szervezet számára szolgáltatott adatok minősége, illetve dönt az esetleges szankciókról - közölte kedden a valutaalap szóvivője.
Rosszulléte miatt börtönkórházba szállították Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, és kénytelenek voltak elnapolni a Fimi-Media néven elhíresült ügyben folyó tárgyalást - jelentette kedden a helyi média.
A PSZÁF megkülönböztetett figyelemmel kíséri a lakossági eladósodottság alakulását és a felelős hitelezésre vonatkozó szabályok betartását - olvasható a hatóság friss fogyasztóvédelmi kockázati jelentésében. A PSZÁF szabályozói kezdeményezéseket tett a strukturált betétek és a multi level marketing típusú termékértékesítés fogyasztói kockázatainak csökkentése érdekében, s intézkedéscsomagot…
Noha a Zagatóval való együttműködés sikeressége láttán sokan reménykedtek benne, hogy a BMW a Z4 rácfelvarrásakor felhasználja a jó ötleteket a tanulmányautóról, sajnos mégsem így történt és minimális külsőt illető változtatások mellett új motorral frissül a bajorok roadstere.
Közzétette idei munkavédelmi kutatásának eredményét az egyéni védőeszközöket gyártó, amerikai 3M.: a védőeszközök használata szoros összefüggést mutat a földrajzi elhelyezkedéssel, a GDP-vel és a szokásokkal is.
Koppány egy elkeseredett pillanatában véget akart vetni az életének: mérget ivott. Kómába került, hónapokat töltött kórházban. Az átélteket azért osztja meg a Bors olvasóival, hogy mindenkit visszatartson az ostoba lépéstől.
A lipcsei székhelyű Európai Energiatőzsde (EEX) megtartotta második aukcióját, amelyen az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerének (EU ETS) második kereskedési időszakában nyilvántartott magyar EUA kibocsátási egységeket értékesítették - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett bér- és foglalkoztatási adatok nem törik meg a korábbi hónapok negatív tendenciáját - mondták az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A román sajtó szerint a Velencei Bizottság - az Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testülete - valamennyi vitatott kérdésben elmarasztalta a román kormányt a Traian Basescu államfő leváltására irányuló nyári intézkedései miatt.
Hozzávalók: 25 dkg liszt 25 dkg főtt krumpli 18 dkg sertészsír (vagy 25 dkg vaj) 25 dkg túró 1-2 teáskanál só 1 db tojás a lekenéshez tökmag vagy egész feketebors a szemeknek