Tokióban oktatott roma táncokat Menyhért Vivien. Ötven japánnak két hét alatt betanította a nagyecsedi cigányok táncát, mellyel óriási sikert arattak tanítványai. Vivit vasárnap éjjel roma szépségkirálynőnek választották.
Bár azoknak a magyaroknak a többsége, aki még dolgozik, úgy érzi, megérdemelné az év végi bónuszt, de csak harmaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt.
Az Országgyűlés 234 igen szavazattal, 81 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A magyar munkavállalók többsége úgy érzi, megérdemelné az év végi bónuszt, de csak harmaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt – derül ki a Randstad kutatásából. Kisebb céges ajándékra is kevesebben számítanak, mint két éve.
Üdülési és újfajta lakástámogatást is kaphatnak a fegyveres szervek hivatásos tagjai a szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények hétfői módosításával.
Jóváhagyta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa hétfő este az Írországnak nyújtott mentőhitel újabb részletének folyósítását - közölte a szervezet kedd hajnalban.
Két, korábban a fegyvertartás bajnokának számító amerikai szenátor jelezte: módosíthatja álláspontját a legutóbbi iskolai vérengzés miatt. Barack Obama elnök tegnap azt ígérte: mindent megtesz, hogy szigorítsa a fegyverviselési szabályokat. Ez a gyakorlatban bizonyos lőfegyverek korlátozását jelentené.
Bár több politikus és piaci szereplő is attól tartott, az új befektetési alap felhajthatja az árakat, a felügyelet végül engedélyezte a JP Morgan új fizikai réz alapját, amely egy egyszerű...
A felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a létszámszabályozás az Országgyűlés hétfő késő esti döntésével. A szakminiszter évente szakonként határozza meg, hogy mely képzéseken vehető igénybe ösztöndíj vagy részösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet, illetve miniszteri határozat állapíthatja meg....
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) kedden első fokon felmentette a háborús, illetve az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények vádja alól Mathieu Ngudjolo Chui egykori kongói hadurat.
A Portfolio.hu számos piaci forrásból úgy értesült, hogy tegnap egy szokatlanul nagy, vállalati megbízás volt a jelentős forintgyengülés egyik kiváltó tényezője. Emellett az is szerepet játszott a...
Törölték Quentin Taratnino új westernjének, valamint Tom Cruise akciófilmjének díszbemutatóját, és két tévés vígjátéksorozat epizódjait is levették a műsorról a connecticuti tragédia miatt az Egyesült Államokban.
Törölték Quentin Taratnino új westernjének, valamint Tom Cruise akciófilmjének díszbemutatóját, és két tévés vígjátéksorozat epizódjait is levették a műsorról a connecticuti tragédia miatt az Egyesült Államokban.
Az Agulhas-Solar Kft. az ország egyik legmodernebb napelem-előállító üzemét hozta létre Szolnokon két egymásra épülő, európai uniós támogatást élvező projektnek köszönhetően - mondta Székely Csaba...
Megkeverték a kártyákat, de a helyzet ugyanaz - mondta Hiller István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt oktatási miniszter szerint az új felsőoktatási tervezet teljesen átalakítja a rendszert, a hatáskörök bizonyos részében pedig a miniszter dönt.
Két versengő ajánlatból is válogathat a Knight Capital brókercég: tegnap a cég mind a két ajánlattevője, a Getco Holding és a Virtu Financial is közölte új felvásárlási ajánlatát - írja a Reuters meg...
A PSZÁF megkülönböztetett figyelemmel kíséri a lakossági eladósodottság alakulását és a felelős hitelezésre vonatkozó szabályok betartását - olvasható a hatóság friss fogyasztóvédelmi kockázati...
A mai legális autójavító hálózat a járműpark 40 százalékának javítására elég, az autók nagyobb hányadát "sufniműhelyekben" pofozzák ki. - állítja az Autós Nagykoalíció.
Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya megvédi volt kedvesét, Heidi Lökét, aki a magyar–norvég elődöntő előtt tette nyilvánossá: immár nem alkotnak egy párt.
Magyarország a másodpiaci ár alatt 7 eurócenttel, 6,29 eurós árfolyamon adott el 1,25 millió darab második fázisú, azaz 2008-2012 érvényességű európai szén-dioxid-kibocsátási egységet (EUA) tegnapi,...
Hozzávalók: 25 dkg liszt 25 dkg főtt krumpli 18 dkg sertészsír (vagy 25 dkg vaj) 25 dkg túró 1-2 teáskanál só 1 db tojás a lekenéshez tökmag vagy egész feketebors a szemeknek
Az európai mobilszolgáltatók a lakossági és a vállalati kereslet visszaesésével szembesülnek, a működési és a szabályozói környezet is szigorodik, ráadásul az adatforgalom drámai emelkedése miatt...
Az elmúlt hónapokban Magyarországon és Azerbajdzsánban történt egyeztetések után december 5-én megérkezett a Hunland Trade Kft. első, szarvasmarhát szállító kamionja Azerbajdzsánba - közölte a magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság magyar társelnökének, Szijjártó Péternek a sajtófőnöke kedden.
Az LMP azt javasolja, hogy a jelenlegi centralizált rendőrségi struktúrát váltsa fel önkormányzati fenntartású közösségi rendőrség. A párt az erről szóló határozati javaslatot kedden nyújtotta be a parlamentnek.
7 jótanács hajápoláshoz: Fejünkön átlagosan 100.000 hajszál van, amiből naponta körülbelül 50-100 szál hullik ki. Ez természetes folyamat: amikor a hajszál elöregszik, újabbnak adja át a helyét. Túlzott mértékű hajhullásról akkor beszélünk, ha hosszabb időn keresztül napi 100 szál felett van a kihullott haj mennyisége. A hajképző folyamat központja a fejbőr alatt található hajgyökér, amely a…
Befejezte az iszapömléskor átszakadt huszonöt hektáros X-es tározó lefedését a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. - közölte a Veszprémi Bányakapitányság vezetője.