Rekordáron, 240 millió forintért kelt Csontváry Kosztka Tivadar Traui tájkép naplemente idején című festménye a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén.
A spanyol bajnokság 16. fordulójában a kiesés elől menekülő Espanyol volt a bajnoki címvédő Real Madrid ellenfele a Santiago Bernabéu Stadionban. José Mourinho csapata 2-1-re nyert.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
Hozzávalók: 1 csomag zselatinlap 2 evőkanál kristálycukor 1 lime vagy citrom kifacsart leve 1 nagyobb mangó pürésítve 2 evőkanál hibiszkuszvirág (bioboltokban, teaszaküzletekben kapható, a legtöbb gyermektea is ettől szép piros)
Kövér László szerint a kormány nem készítette elő a "politikai talajt" a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban, és nem számolt azzal, hogy lesznek olyanok, akik a diákok mögött a saját sérelmeikért akarnak revansot venni. A házelnök erről az M1-nek adott, vasárnap este sugárzott interjújában beszélt, amelyben kitért Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita kijelentésére, az ügynökakták…
A fejlett gazdaságok kissé gyorsabban növekedhetnek jövőre, mint eddig várták - idézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde nyilatkozatát vasárnap a La Tercera című chilei újság.
Hosszú Katinka és Cseh László is ezüstérmet szerzett az isztambuli rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján, így összesen 10 medált gyűjtött a magyar csapat a 25 méteres medencében rendezett, ötnapos sportági csúcseseményen.
Kövér László szerint a kormány nem készítette elő a "politikai talajt" a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban, és nem számolt azzal, hogy lesznek olyanok, akik a diákok mögött a saját sérelmeikért akarnak revansot venni. A házelnök erről az M1-nek adott, vasárnap este sugárzott interjújában beszélt, amelyben kitért Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita kijelentésére, az ügynökakták…
Biztos parlamenti többséget szerzett a konzervatív ellenzéki Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere, az Új Komeitó a vasárnapi japán képviselőházi választásokon - jelentette az NHK tévécsatorna.
A spanyol bajnokság 17. fordulójában hazai pályán 2-2-s döntetlent játszott a Real Madrid az Espanyol ellen. A mérkőzés után José Mourinho az elúszott bajnoki címről beszélt...
Vastag Csaba és Kocsis Tibor után 2012-ben Oláh Gergő nyerte az X-Faktort, így egy éven át havi egymillió forintot, egy autót és egy luxusutazást is. Antal Tímea egy igazán szoros versenyben maradt alul Gergővel szemben, az év legjobb női hangja azonban így is az övé.
BUDAPEST - Nemcsak hírnevet, de gazdagságot is hozott Oláh Gergőnek (24) a vasárnap esti finálé! Vastag Csaba és Kocsis Tibor után ugyanis 2012-ben ő nyerte az X-Faktort, így egy éven át havi egymillió forintot, egy autót és egy luxusutazást is nyert. Antal Tímea egy igazán szoros versenyben maradt alul Gergővel szemben, az év legjobb női hangja azonban így is az övé.
Legalább hárman meghaltak és négyen megsérültek, amikor robbanás következtében tűz ütött ki egy 16 emeletes panelházban a kelet-ukrajnai Harkivban - közölte vasárnap Szvitlana Horbunova-Ruban, a város alpolgármestere.
A listavezető Barcelona magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a második helyen álló, vendég Atlético Madrid felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.