2012. november 30. péntek

nov. 30
21:48
EMNP: ez minden baj forrása (hirado.hu)
Az erdélyi magyar párt elnöke szerint Románia már az 1923-as alkotmánnyal letért a föderalizmus útjáról, és a központosított nemzetállami utat választotta.
nov. 30
21:48
Elloptak egy Delacroix-festményt (hirado.hu)
A 600 ezer euró értékűre becsült műalkotást egy párizsi galériából vitték el.
nov. 30
21:50
Karácsonyi fényárban úszik a Belváros - fotók (hirado.hu)
Hivatalosan is megnyitották a 14. budapesti karácsonyi vásárt pénteken, amikor a Vörösmarty téren felkapcsolták a vásár és Budapest díszkivilágítását.
nov. 30
21:51
Zsidó szervezetek képviselőivel tárgyalt Kumin az Egyesült Államokban (Infostart)
Az Egyesült Államokban pozitívan reagálnak azokra a változtatásokra, amelyeket Magyarország a legtöbbet bírált kérdésekben tett - jelentette ki pénteken az MTI-nek nyilatkozva, a héten New Yorkban és Washingtonban folytatott megbeszéléseit összegezve Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár.
nov. 30
22:00
Női röplabda NB I: nyert az ifjúsági válogatott (Sport365)
Az ifjúsági válogatott legyőzte a Palota RSC csapatát Dömsödön, a női röplabda NB I pénteki mérkőzésén.
nov. 30
22:02
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - November 30. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
nov. 30
22:04
Forma-1: sokba kerül a Red Bullnak a világbajnoki cím (Sport365)
A drasztikusan megemelt nevezési díjak nyomán jövőre több mint 2,5 millió eurós (mintegy 700 millió forint) rajtpénzt kell fizetnie a Forma-1-es világbajnok Red Bull istállónak.
nov. 30
22:06
PSG: Ibrahimovic Manchesterbe igazolhat! (Sport365)
Svéd lapértesülések szerint Zlatan Ibrahimovic a francia kitérő után új kihívások elé nézne.
nov. 30
22:06
Épülhet a Kolbászfalu Békéscsabán (hirado.hu)
Interaktív látogatóközpontot, fesztiválcsarnokot és egy tematikus parkot is kialakítanak - minden létesítményt a kolbászkészítés jegyében.
nov. 30
22:08
Alpesi sí Vk: olasz siker az amerikai lesiklóversenyen (Sport365)
Az olasz Christof Innerhofer nyerte az alpesi sízők Világkupa-sorozatának Beaver Creekben rendezett pénteki lesiklóversenyét.
nov. 30
22:08
Titkolják Chávez valódi állapotát (hirado.hu)
Az ABC című spanyol lap meg nem nevezett titkosszolgálati forrása szerint súlyosabb a venezuelai elnök állapota, mint azt hivatalosan állítják.
nov. 30
22:10
A NATO dönt majd a törökországi Patriot-rakéták indításáról (hirado.hu)
A katonai szövetség európai légvédelmi parancsnoka közölte: nem a törökök tartják az ujjukat az indító gombon.
nov. 30
22:12
Mérgező anyagot szállító vasúti kocsik zuhantak egy patakba (hirado.hu)
A szerelvény egy hídon siklott ki az Egyesült Államokban a New Jersey állambeli Paulsborónál.
nov. 30
22:14
Orosz cárok kincseit mutatják be Drezdában (hirado.hu)
A moszkvai Kreml értékei, az egykori orosz uralkodók ompája költözik be három hónapra a Drezdai Kastélyba egy kiállítás erejéig.
nov. 30
22:15
Több dolgot tud az e-könyv, mint gondolnánk (BorsOnline)
Egyre több ember kezében látunk e-könyvolvasót, azaz olyan szerkezetet, amely digitálisan teszi elérhetővé a könyveket. Az eszköz könnyû és kicsi, bárhová magunkkal vihetjük.
nov. 30
22:16
Kiállították a roncsvadászoktól visszaszerzett kincseket (hirado.hu)
A több tonna arany és ezüst több mint 200 évig hevert a tenger mélyén.
nov. 30
22:18
Nem teljesíthető a szakszervezetek béremelési követelése (ProfitLine)
Nem teljesíthető a pedagógus-szakszervezetek húszszázalékos béremelési követelése - ismételte meg oktatási államtitkár a kormány álláspontját a pedagógusok sztrájkbizottságának délelőtti bejelentésére reagálva péntek este Móron.
nov. 30
22:18
Nagyon sokan építenék a debreceni stadiont (hirado.hu)
A kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló debreceni labdarúgó stadion megépítésére tizennégyen pályáztak.
nov. 30
22:20
Az Európai Szocialisták Pártja is elítélte Gyöngyösi felszólalását (hirado.hu)
A PES szerint Jobbikhoz hasonló szélsőséges csoportok nem csupán a kisebbségekre, hanem a magyarországi és az egész európai demokráciára nézve is fenyegetést jelentenek.
nov. 30
22:22
Kiéleződött a helyzet a romániai választások előtt (hirado.hu)
A román belügyminiszter szerint sértőek az autonómiát hirdető magyar választási plakátok, az RMDSZ elnöke pedig a román állam adósságáról beszélt. Heves nyilatkozatváltás történt a választásokon induló két magyar szervezet között is.
nov. 30
22:24
Kedvezően fogadták a magyar kormány lépéseit Washingtonban (hirado.hu)
A nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár szerint az Egyesült Államokban pozitívan reagálnak azokra a változtatásokra, amelyeket Magyarország a legtöbbet bírált kérdésekben tett.
nov. 30
22:24
A nap végén szépítettek az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Mérsékelt eséssel indították a hónap utolsó kereskedési napját az irányadó amerikai indexek. A mai makroadatok kisebb negatív meglepetéseket okoztak, de a piacokat még mindig inkább a "költségvetési...
nov. 30
22:33
Tenisz: Federer mindent a feleségének köszönhet (Sport365)
Roger Federer a La Nacionnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy rengeteget köszönhet feleségének, Mirka Vavrinecs-nek, aki mindig segített neki.
nov. 30
22:35
Kick-box karate Eb: négy magyar győztest avattak pénteken (Sport365)
Négy magyar aranyérmest avattak a WAKO szervezet égisze alatt zajló bukaresti kick-box karate Európa-bajnokságon pénteken, a döntők első napján.
nov. 30
22:37
Del Bosque: jó lenne, ha Guardiola már visszatérne (Sport365)
A spanyol válogatott edzője - aki maga is jelölt a 2012-es Év Edzője címre - elárulta, kikre tette szavazatát, olvasható a sport.es-en.
nov. 30
22:39
Síugró Vk: német siker a csapatversenyben (Sport365)
A német együttes nyerte pénteken a síugrók 2012/13-as Világkupa-sorozatának első csapatversenyét a finnországi Kuusamóban.
nov. 30
22:41
EBEL: legyőzte a Znojmót a Fehérvár (Sport365)
A Sapa Fehérvár AV19 hazai jégen, hátrányból fordítva nyert az edzőjét eltiltás miatt nélkülöző cseh Znojmo ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) pénteki mérkőzésén.
nov. 30
22:43
Berkes nyerte a sakk ob-t (Sport365)
Berkes Ferenc a pénteki, utolsó fordulóban aratott győzelmével megnyerte a férfiak Hévízen rendezett egyéni sakk bajnokságát.
nov. 30
22:51
Az anya epilepsziás rohama miatt halt meg a csecsemő (BorsOnline)
A fürdővízbe fulladt egy 2 hónapos brit baba, mert az édesanyja epilepsziás rohamot kapott.
nov. 30
23:06
Arsenal: hét millió fontos ajánlat a Juventus támadójáért (Sport365)
Az Arsenal a téli átigazolási időszakban szeretné Londonba csábítani Alessandro Matrit, a Juventus csatárát. Az angol klub hét millió fontot ajánlott a 28 éves játékosért.
nov. 30
23:08
Serie A: magára talált a Milan a Catania ellen (Sport365)
Az előző fordulóban a Juventust legyőző AC Milan Szicíliába látogatott az olasz bajnokság 15. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, és 0-1-ről fordítva a vörös-feketék 3-1-re megnyerték a mérkőzést.
nov. 30
23:10
Bundesliga: négy góllal küldte haza a Düsseldorf a Frankfurtot (Sport365)
A német bajnokság 15 fordulójában sima győzelmet aratott a Fortuna Düsseldorf az Eintracht Frankfurt ellen, és ezzel feljött a tabella 13. helyére.
nov. 30
23:36
Navracsics: Versenyképesebb lesz az ország 2014 elejére (hirado.hu)
A kormány reményei szerint 2014 elejére az ország takarosabb, tisztább és erősebb lesz.
nov. 30
23:38
Gyöngyösi-ügy: gyertyagyújtással tiltakoztak Debrecenben (hirado.hu)
A demonstrációt péntek este a debreceni Református Nagytemplom előtt történelmi egyházak, az önkormányzat, valamint pártok és civil szervezetek képviselői tartották a rasszizmus és a gyűlöletkeltés ellen.
nov. 30
23:39
Nincs magyar jelölt az "Év kézilabdázója" címre (Sport365)
Nincs magyar játékos sem a férfi, sem a női jelöltek között azon az egyformán ötfős listán, amelyet a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) állított össze a 2012-es esztendő sportági legjobbját megillető cím várományosairól.
nov. 30
23:54
December 4-én temetik Kovács Apollóniát (hirado.hu)
Az előadóművész november 17-én hunyt el 86 éves korában.
nov. 30
23:56
Születésnapot ünnepel a Pécsi Galéria (hirado.hu)
A kiállítóhely nagyszabású tárlattal ünnepli fennállásának 35. évfordulóját szombattól a baranyai megyeszékhely Zsolnay Kulturális Negyedében.

Keresés